2023-ban napilappá válik a Dél-amerikai Magyar Hírlap
1931-ben, a Délamerikai Magyar Hírlap jogelődjénél, az 1929-ben indult Délamerikai Magyarság című hetilapnál merült fel először komolyabban, hogy Dél-Amerika magyarsága saját napilappal rendelkezzék. A terveket tettek követték, és…
Peking 2022 – A sífutó Kónya Ádám szeretné “túlélni” az 50 kilométert
Kónya Ádám szeretné “túlélni” a sífutók szabadstílusú 50 kilométeres számát szombaton a pekingi olimpián. A veszprémi versenyző edzője – aki egyben testvére -, Kónya Bálint az MTI-nek elmondta,…
Peking 2022 – A pénteki program
A pekingi téli olimpia pénteki programja magyar idő szerint (éremosztás 5 számban): bob:női kettes, 1. és 2. futam 13.00 curling:férfi bronzmérkőzés: Egyesült Államok-Kanada 7.05, női elődöntő: Svájc-Japán, Svédország…
A Dél-amerikai Magyar Hírlap legfrissebb számának tartalmából
Bolsonaro brazil elnök Magyarországi látogatása Jair Bolsonaro személyében a történelem során első alkalommal járt brazil államfő Magyarországon. A történelmi jelentőségű látogatás mögött jelentős gazdasági, politikai együttműködés körvonalazódik a…
Kiutasították az amerikai nagykövet helyettesét Moszkvából
Kiutasították Oroszországból Bart Gormant, az Egyesült Államok moszkvai nagykövetének helyettesét – közölte csütörtökön több orosz hírügynökség az amerikai képviseletre hivatkozva. Az amerikai nagykövetség megalapozatlannak nevezte Gorman kiutasítását, aki…
Moszkva kénytelen lesz reagálni, ha garanciaigényét elutasítják
Oroszország csütörtökön kilátásba helyezte, hogy kénytelen lesz reagálni, akár katonailag is, ha az Egyesült Államok elutasítja legfontosabb biztonsági garanciaigényeit. Ezt tartalmazza egyebek között az Egyesült Államoknak az orosz garanciaigényekre…
Brazíliával bővült a Hungary Helps Program
A brazil kormánnyal bővült a Hungary Helps Program nemzetközi együttműködői köre; a Brazília és Magyarország humanitárius együttműködéséről szóló egyetértési nyilatkozatot csütörtökön írták alá – közölte a Miniszterelnökség az…
Peking 2022 – A csütörtöki győztesek
A pekingi téli olimpia csütörtöki győztesei: ALPESI SÍnői kombináció: Michelle Gisin (Svájc) ÉSZAKI ÖSSZETETTcsapatverseny: Norvégia (Espen Björnstad, Espen Andersen, Jens Luraas Oftebro, Jörgen Graabak) GYORSKORCSOLYAnői 1000 méter: Takagi…
Orbán: Magyarország érdeke a szoros együttműködés Brazíliával
Magyarországnak evidens érdeke, hogy szoros együttműködést ápoljon Brazíliával, a két ország a globális kihívások tekintetében azonos a megközelítést alkalmaz, ami az együttműködésüknek stabil alapot ad – mondta Orbán…
A fertőzöttek száma 417,7 millió, az elhunytaké 5,850 millió
A világon 417 702 021 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma pedig 5 850 030 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint csütörtök…
