Itt a június, tehát ajándékkal kedveskedünk kedves Előfizetőnk számára!

Színes csíkos zászlócskák pihe-puha, három rétegű kivitelben. Használják egészséggel!



HÁBORÚ

Ukrán terrortámadás a kahovkai vízerőmű gátja ellen

Több, mint 22 ezer ember került veszélybe.

A Kreml szóvivője azt félreérthetetlennek nevezte, hogy a szabotázsakció egyik célja az volt, hogy megfosszák a Krímet a víztől.

“A tározó vízszintje csökken, ezért drasztikusan csökken a (észak-krími) csatorna vízellátása” – rögzítették a tényeket.

“Nyilvánvalóan ez a szabotázs annak is köszönhető, hogy az ukrán fegyveres erők két nappal ezelőtt nagyszabású támadó hadműveleteket indítottak, de nem tudták elérni a céljaikat. Műveleteik elakadtak” – mondta a szóvivő.

Atomkatasztrófa árnyékában Európa

Európa legnagyobb atomerőművének hűtővízét vágta el az ukrán gátrobbantás.


Newsweek: Ukrajnát pusztító kudarc fenyegeti

A magát eddig vaknak tetető balliberális média is felkészül az elkerülhetetlenre.


Tucker Carlson kemény üzenete

Több, mint százmillióan tekintették meg a neves híradós első önálló műsorát. Az elhangzottak több, mint keményre sikerültek.


Kijev oroszajkú zsidó ura nem kért a Vatikán igazságos béketervéből sem

A cél most már nyíltan deklarált: minél több veszteséget okozni az oroszoknak Washington proxyháborújában, teljesen függetlenül az ukrán áldozatok számától.

Zelenszkij korábban Indonézia roppant tóindulatú béketervét is lesöpörte az asztalról. Nem a béke a kijevi rezsim célja – ez legyen mindenki számára világos.


Úgynevezett “szakértők” a gátrobbantásról

A magyarországi önjelölt “szakértők” agymenéseiből idézünk. Bár a humor rovatban is lehetett volna a helye, de sajnos ezt Magyarországon nagyon is komolyan gondolták az érintett okostojások.


DÉL-AMERIKA


DÉL-AMERIKAI MAGYARSÁG

Polgári védelmi gyakorlat a Magyar Kolónián

A Chacói Magyar Kolónián előre be nem jelentett időpontban polgári védelmi gyakorlatra került sor június 7-én, szerdán.


Magyar a magyarral

Új, rendszeresen jelentkező rovatunk deklarált célja, hogy közelebb hozza a „régi magyarokat” az újonnan, azaz az elmúlt másfél – két évtizedben érkezett dél-amerikai magyarokhoz.

Az elviselhetetlen cigánybűnözés miatt döntöttem Dél-Amerika mellett

Bármiféle kertelés nélkül, egyenesen fogalmazott újdonsült előfizetőnk: “az elviselhetetlen cigánybűnözés miatt” döntött Dél-Amerika-, és azon belül is a Chacói Magyar Kolónia mellett.

“A Kolónián nincsenek, és nem is lesznek cigányok” – szögezte le Gábor. “A komplex követelményrendszer kizárja, hogy semmirekellő cigánybűnözők befészkeljék magukat a tisztességes magyarok közé” – tette hozzá.

(…)

Arra a kérdésre, hogy nehéz volt-e bekerülni, Gábor szintén roppant egyenes választ adott:

“Igen, a felvételi eljárás nagyon összetett, mindenre kiterjedő biztonsági átvilágítást tartalmaz. Szerencsére ehhez nem nekem kellett beszereznem minden papírt, ezeket a Kolónia saját maga intézte. Egyetlen-, igaz teljes nap alatt elintéztek mindent, amihez a mi személyes jelenlétünk is kellett. Ez különösen előnyös, hiszen mi Kelet-Magyarországról háromszáz kilométert utaztunk emiatt (a budapesti felvételire – a szerk. megj.). Mint kiderült, van egy börtönviselt másod-unokatestvérem, akivel utoljára gyerekkoromban találkoztam. Emiatt kellett külön kört futnom a felvételi során, és bizonyítanom, hogy nem áll fenn semmiféle kapcsolatom a bűnöző távoli rokonnal.”

Nem érezte úgy, hogy túlzott az óvatosság?

“A Kolónia biztonsági szervezete roppant alapos, amely nagyon imponált nekem. Nincs megnyugtatóbb érzés, mint tudni, hogy más is csak ilyen átvilágítás után kerülhet be a közösségbe.”

Mivel foglalkozik, milyen képzettséggel érkezett a Kolóniára?

“…Érkeztünk!” – szakít félbe. “Jelenleg kizárólag családokat fogad a Kolónia. Mármint normális, hagyományos értelemben vett családokat. Én gépészmérnök vagyok, a feleségem építészmérnök. Mindketten sokéves tapasztalattal rendelkezünk – így könnyedén átmentünk a felvételi szakmai részein.”

(…)

Milyen anyagi vonzatai voltak a költözésnek?

“Mindenek előtt a repülőjegyek, illetve a háromszáz kilométeres transzfer Budapestre, amelyet egy rokon segítségével tudtunk le. Az átszállás miatt sokat kellett volna várakozni Madridban, ezért eleve úgy terveztük, hogy két napot Spanyolországban maradunk és megnézzük a fővárost. Sikerült eladnunk a (magyarországi) házunkat, így szembesültünk azzal a kihívással, hogy valahova tenni kellett azokat a holmikat, amiket mindenképp meg akartunk tartani. Eleve konténerbe pakoltunk, majd a konténert Dél-Amerikába szállíttattuk. Ennek igen borsosak a költségei, de összességében még mindig jobb opció volt, mint megvenni mindent idekint újra. A papírok intézésére ment még el számottevő összeg, de összességében egész olcsón megúsztuk az egészet.”

(folyt. a lap pénteki számában)


ÓHAZA

Hatalmas felháborodás Brüsszel újabb provokációja miatt

Brüsszel harmadik világbéli illegális migránsok kötelező érvényű betelepítéséről “döntött”. Brüsszel bohócainak diktátumot hatalmas felháborodás követte a polgári Magyarországon. A hazaáruló baloldal természetesen ezúttal is “győzelmet” ünnepelt.

CIGÁNYBŰNÖZÉS

Mi történt a héten?

A hét legelképesztőbb bűnesetei az Óhazából. Ezen a héten is volt bőven cigánybűnözés: betörések, rablások és kegyetlen gyilkosságok tarkították az Óhaza polgárainak életét. Vegyük sorra, mi történt ezen a héten a Kárpát-medence tehetetlen hatóságainak orra előtt!


MIGRÁNSBŰNÖZÉS

Egy szír késelt gyerekeket Franciaországban


Franciaország még csak terrortámadásként sem hajlandó kezelni az ámokfutást.

VILÁG

Soros zsoldosai XI. rész

Magyarországon és Oroszországban már leleplezték őket, de a világ többi része még ma is teljes egészében ki van szolgáltatva a Soros zsoldjában álló csinovnyikok nemzetrontó tevékenységének.

LMBTQNZP+

Buzi apák napját” rendeztek Budapesten

A kis szerencsétlenekre nézve nem lehet más mondani, mint hogy ezek az aberráció legundorítóbb mélységei.


Ágyba viteti a gyerekkel a reggelijét a buzeráns nagykövet

Ezt még ugyan büszkén újságolta, de azt már nem részletezte, hogy ezután mit tesz a gyerekkel.

Pressman a Magyarországra vezénylésekor látott köcsöge nélkül érkezett az eseményre, az RTL nevű médiaszemét pedig “egyedülállóként” írta le az aberráltat.


A legaljasabb LMBTQNZP+ bűncselekmények a magyar kriminalisztika történelmében – XI. rész

LMBTQNZP+ bűnözők már a rendszerváltoztatás előtt is léteztek Magyarországon. Pedofilok, gyilkosok egész garmadáját kapcsolta le és vonta felelősségre a korabeli igazságszolgáltatás. Nem egy pedofil gyilkos az akasztófán végezte.

EURÓPA

Brüsszel korrupt gazemberei – XX. rész

Bárhogy próbálja az úgynevezett „európai unió” eltitkolni, a baj óriási, és rendszerszinten létezik – sőt, mi több, maga a rendszer a probléma. Utánajártunk, kik érintettek egészen biztosan, és ki lehetnek rajtuk kívül még érintettek a lelepleződött brüsszeli korrupcióban. Tartsanak velünk, leplezzük le együtt a rendszerszintű brüsszeli korrupciót!


Közel-keleti hódítók Európában – XI. rész

Ismét egy tabutéma, amelyről nem szabad már a világ egyes részein beszélni. Pont ezért fontos feladatunk, hogy felnyissuk a gondolkodó ember szemét Dél-Amerikában.

TUDOMÁNY

Vírusok és vakcinák – VII. rész

A COVID19-járvány kapcsán vetült reflektorfény a vakcinák világára. Hogyan akadályozták meg az oltások százmilliók halálát? Végigvesszük a teljes vakcinatörténelmet, tartsanak velünk ezúttal is!


Az atomenergia reneszánsza – XI. rész

A zöld őrület megbukott a hazugságaival, amellyel Csernobil óta hergelnek az atomenergia ellen. Franciaország több tucatnyi új blokkot helyez üzembe a jövőben, miközben Magyarországon is épül (legalább) két új atomerőművi blokk. Európában tucatnál is több állam részvételével atomenergia-párti szövetség jött létre – ennek apropóján jártunk utána az aktuális atomenergetikai fejlesztéseknek a világban.

TÖRTÉNELEM

A képmutatás birodalma – XI. rész

Hogyan épült fel, miként vette át az irányítást az emberek mindennapjai felett a mesterségesen ránk erőltetett képmutatás birodalma? Miként lett nyilvánvaló hazugságokból megkérdőjelezhetetlen, a törvény erejével védett alaptézis? Hogyan, milyen eszközökkel irányítják ma a világot annak arc és név nélküli, ismeretlen gazdái? A ma történéseinek megértéséhez egészen a régmúltba, jó 250 évvel kell visszaugornunk az időben.


Kisvasutak Magyarországon – XI. rész

A kisvasutak története koránt sem turisztikai fejezetekkel kezdődött az Osztrák-Magyar Monarchia területén.

SPORT

MÉDIA

Hatalmas tokmányorrok vonulnak ki az újságírásból


Szakad a 444, oszlik a “Telex” – tisztul a média Magyarországon.


Túl sok volt a negatív értékelés, hát meghamisították az eredményt

Érdekes “trükkel” javított a gyalázatosan rossz Disney-film értékelésén a filmadatbázis. A hülyéket már az sem érdekli, hogy mi a valóság – csak az agenda el ne vesszen!


A kádárizmus kísértetei

Döbbenetes, de tény: egy krisztusi korral, azaz 33 évvel a rendszerváltoztatás után is itt vannak köztünk a kádárizmus kísértetei.

RECEPT

Az igazán finom káposztás tészta

Újabb klasszikus a Kárpát-medencéből. Készítse el velünk!

HUMOR

Bidé (politikai képregény, XXXI. rész)
18+

Állandó képregénysorozat lapunk hasábjain! A főhős nem más, mint az Amerikai Egyesült Államok (talán nem is annyira csak) képzeletbeli elnöke, Herr President Bidé. Csetlő-botló főhősünk a vaskos elnöki teendők mellett napról-napra kénytelen megbirkózni saját maga, és narkomán fia ügyes-bajos dolgaival is.

A sorozatot kizárólag felnőtt olvasóinknak ajánljuk!


Nézegessen képeket a “nagyvadról”

Budapest legsutább b@lfasza mulatságos képeken. Tulajdonképp másfélét nem is nagyon lehetne róla készíteni.

SZERKESZTŐSÉGI SAROK

A Dél-amerikai Magyar Hírlap válaszol

Ezen a héten is bőséggel kaptunk kérdéseket Tisztelt Előfizetőinktől. Meg is válaszoltuk mindet!

OLVASÓI LEVELEK

Bármely előfizetőnk írhat közérdeklődésre számot tartó olvasói cikket a Dél-amerikai Magyar Hírlapba. A beküldött cikket a rendelkezésre álló hely függvényében közöljük, amennyiben megfelel a jó ízlés alapvető követelményeinek és a hatályos paraguayi jogszabályoknak. Kérjük, a hagyományos levélben történt megkereséskor is tüntesse fel a telefonszámát vagy online elérhetőségeit az esetlegesen szükségessé váló szerkesztői egyeztetésék miatt.


Saját cikkeket a hirlap@dam.hu email-címre, vagy a szerkesztőségbe postai úton beküldve adhat le.

Bővebben sok más egyéb érdekes témával együtt a Dél-amerikai Magyar Hírlap 2023 június 9-én megjelenő hétvégi magazinjában.

27 thoughts on “A Dél-amerikai Magyar Hírlap hétvégi magazinjából (2023.06.09)”
  1. Na várjunk csak egy kicsit! “A Kolónián nincsenek, és nem is lesznek cigányok.” Ezek szerint a magyar kolónia garantáltan cigánymentes is marad? 😮

  2. Kedves Krisztina,
    Ahogy Gábor is mondta a Hírlapnak, a követelményrendszer miatt kizárt, hogy valamiféle ember alatti lény be tudjon kerülni a Kolóniára. Ide felsőfokú képzettség, érdemi eredményt felmutató személyiség-, és IQ-teszt, (nem csak jogi értelemben, hanem a valóságban is) büntetlen előélet, normális életvitel és problémamentes családi-, és rokoni háttér szükséges. Ezeknek valóban rettentően szigorúan utána is néznek. Látott már cigányt, amelyiknek mindez megvan?
    Nyugodtan kijelenthetjük, a Kolóniára cigány a lábát se fogja betenni soha – de semmilyen másféle élősködő sem! Nem véletlenül Magyar Kolónia a neve.

  3. Nekem nincs diplomám, ezzel ki is estem. Pedig el sem tudom mondani, mennyire tetszik a Kolónia, mint “A lehetőség” a folytatásra! Magyarországnak annyi, ezt most már kijelenthetjük. Külső és belső ellenség mardossa, miközben cigányok milliói élősködnek a többségi társadalmon. Meddig mehet még ez? Nekem elegem van, de már nincs hova menni. Európa még rosszabb. Németországban dolgoztam éveken át, de ott sem lehet már normálisan élni a sok tetves muszlimállat miatt. Pedig a normális ember nem akar sokat, csak normális, biztonságos életet, tiszteségesen megfizetett munkát! De hol van az már? Sehol sincs. Európa kivégezte önmagát.

  4. Nem diplomát kérnek, hanem felsőfokú képzettséget. A kettő nem ugynaz, és csak egyiknek kell rendelkeznie felsőfokú képzettséggel a családban vagy (és itt a “vagy”-on van a hangsúly) a Kolónia számára releváns szakmával.

  5. Az asszony német-magyar szakos tanár, én autószerelő vagyok, folyékony német nyelvtudással, évtizedes németországi munkatapasztalattal. Lenne esélyünk bekerülni?

  6. A szakmai oldalt tekintve mindenképp, hiszen a felesége tanár. Érdemes lenne ezzel kapcsolatban a Kolóniának írni, ha komoly a szándék.

  7. Lassan nekünk argentínai magyaroknak sem marad más választás, mint venni a kalapunk és menni innen! No itt nincsenek bűnöző cigányok, de egyre kilátástalanabb a gazdasági helyzet.

  8. Valami igazán nagy dolog válhat a Chacói Magyar Kolóniából, amennyiben képes lesz megőrizni kérlelhetetlen magyarságtudatát! Észak-Amerika magyarságára számára is egyre inkább aktuális a váltás sajnos…

  9. Tisztelt Érdeklődők!

    Biztosíthatok mindenkit, hogy a Chacói Magyar Kolónia senki-, és semmiféle népségek ellen nem pozícionálja magát – épp ellenkezőleg, azon tisztességes emberekért jött létre, akik Dél-Amerikában egy összetartó magyar közösségben szeretnének egy boldog, teljes életet élni, a lehető legnagyobb biztonság mellett. Európai, dél- és észak-amerikai magyarok mellett épp most bővült a forrásországok listája azzal, hogy az első ausztráliai magyar család szerződést kötött a Kolóniával.

    Vegyesházasságokon keresztül német, skandináv, argentin, kolumbiai, uruguayi, brazil, észak-amerikai és holland tagjaink is vannak. Látható, hogy a Kolónia cseppet sem kirekesztő, de azt le kell szögezni, hogy nem is áll nyitva mindenki számára. A közösség a belépéshez szükséges feltételekhez kérlelhetetlenül ragaszkodik – és ezen a későbbiekben sem áll módunkban változtatni, vagy a feltételeken lazítani. Ezen feltételek minden jelentkező számára az első pillanattól fogva nyilvánvalóak. Ha valaki nem teljesíti ezeket, akkor teljességgel értelmetlen jelentkeznie.

    A jelen gazdasági helyzetben a közösség kizárólag olyan új tagokat tud csak fogadni, akiket érdemben-, és azonnali kezdéssel hasznosítani is tudunk a Kolónián belül. Ez épp úgy a közösség tagjainak az érdeke, mint az új jelentkezőké. Mindenképp érdemes felvenni a kapcsolatot budapesti kapcsolattartónkkal, amennyiben érdekli Önöket a lehetőség. Akik megfelelnek, de jelenleg nem tudunk számukra állást kínálni, várólistára kerülnek. Biztosíthatom Magukat, hogy a gazdasági helyzet javulásával minden, az alapfeltételeknek megfelelő jelentkező sorra fog kerülni a felvételi eljárásban.

    Amennyiben bármilyen további kérdésük van, keressenek bizalommal.

    Kovacs Anna
    Chacói Magyar Kolónia

  10. Kedves Kovacs Anna,

    Egyenes kérdésre egyenes választ szeretnék kapni. Garantált, hogy egyetlen cigánybűnöző sem kerül be a jövőben a Kolóniára? Magyarországon is úgy volt, hogy először csak egy-egy cigánycsalád került be a magyar falvakba, aztán ahogy szaporodtak a retkek, úgy idővel teljesen élhetetelenné tették az egykor szebb napokat látott településeket.

  11. Kedves Zoltán,

    Egyenes kérdésre egyenes válasz: kizárt, hogy egy bűnöző – bármilyen fajta is legyen – bebocsájtást nyerjen a Kolóniára. Nem hogy lakóként, de még csak látogatóként sem! Az új tagjelölteket illetően a már meglévő teljes jogú tagok vétójoggal rendelkeznek, továbbá a kapcsolódó szabályok teljesen egyértelműen fogalmaznak az elvárt kritériumokkal kapcsolatban. Kizárólag büntetlen előélettel lehetséges bekerülni, ez alól csak nagyon speciális esetek jelenthetnek kivételt. Amennyiben valakinek a rokonságában bűnözőt lel fel a felvételi eljárás során lefolytatott biztonsági vizsgálat, úgy az illető számára bizonsítási kényszer merül fel azzal kapcsolatban, hogy legalább tíz éve, vagy amennyiben ez rövidebb időtáv, úgy a rokon bűnözővé válása óta nem volt kapcsolata az illetővel. A jelentkezőkkel szemben komoly személyiségi, intelligenciát érintő, műveltségi és magyarságtudattal kapcsolatos feltételek is fennállnak. Ezek nem teljesíthetetlen szintek egy magyar ember számára, de teljességgel kizárják egy idegenlelkű egyén felvételét.

    Kovacs Anna
    Chacói Magyar Kolónia

  12. Kedves Kovacs Anna,

    Tehát az garantált, hogy a Chacói Magyar Kolónia nem fog épp úgy elcigányosodni a jövőben, mint mára gyakorlatilag az összes magyarországi település?

  13. Nem csak “beszavazás” van, de “kiszavazás” is lehetséges. Ha valaki nem tartja be a közösségi együttélés szabályait, akkor nagyon rövid úton kerítésen kívül találja magát. A közösség soha nem fog engedni az önvédelmi mechanizmusaiból – így senkinek nem kell félnie, hogy idővel nálunk is elromlanak majd az életkörülmények. Magyarságtól, a hagyományos magyar életviteltől idegen elemeket pedig soha nem fog a Kolónia a területére beengedni.

  14. Kedves Anna,

    Köszönöm a válaszokat! Mindez rendkívül kellemesen hangzik. Nem könnyű elhagyni a szölőföldet, de most már nem maradt más választásunk. Ha megtörténne az a csoda, hogy felvételt nyernénk, egészen biztosan nem hagynánk ki a lehetőséget.

  15. Kedves Hozzászólók!

    Jöjjenek, ha az életük úgy adja, hogy otthonról már menniük ildomos. Igaz, hogy én még csak hónapok, és nem évek óta élek a Kolónián, de azt a legnagyobb nyugalommal kijelenthetem, hogy ilyen jó helyen még soha korábban nem voltam. Ez egy más világ, másféle élet. Az otthoni gondok itt hirtelen olyan távolinak tűnnek, hogy szinte meg is szűnnek létezni. Jöjjön az ember Magyarországról, vagy Argentínából – teljesen mindegy. Itt feloldódik egy egészen másféle közösségi dimenzióban. Senki ne fanyalogjon azon, hogy milyen feltételek vannak. A szigorú szabályok és a feltételek garantálják, hogy aztán már csakis normális emberek közt élhessünk.

  16. Ha csak az garantált lenne, hogy néger, muszlim és cigánymentes a Kolónia, akkor én már most elkezdenék pakolni. Már ha felvennének!

  17. Őszintén szólva szerintem lehetetlen, hogy valaki teljesítse a felvételi kritériumokat, ha lelkében nem lakozik mélyen, a legmélyebb gyökereig hatolóan a magyarsága.

  18. Kedves Krisztina,

    A Kolónián nem lehetséges ingatlant vásárolni. Amennyiben felvételre kerül, úgy a luxusingatlant béren kívüli juttatásként biztosítja a munkaadója. Amennyiben a Kolónia lakójaként, például ingatlantulajdon helyett, kiszámítható hozammal szeretne befektetni, úgy a Kolónia kötvényportfólióját ajánljuk figyelmébe.

    Tisztelettel,
    Kovacs Anna
    Chacói Magyar Kolónia

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük