A vakcinakutatások már a vírusmutációkra koncentrálnak, és egy új mutáció elleni vakcinafejlesztés akár 2-3 hónap alatt is megtörténhet – mondta Rusvai Miklós víruskutató pénteken a Kossuth rádió reggeli műsorában. Hozzátette: a koronavírus genetikai anyaga 30 ezer kódból áll, és sok mutációnál csak egy információ változik. A legtöbb változás nem befolyásolja a vírus terjedőképességét, megbetegítőképességét és a vírusfehérjét – közölte Rusvai Miklós.
    
Azt mondta, a szakemberek a főbb mutációk közül a dél-afrikait tartják a legveszélyesebbnek, mivel annál változott a vírus tüskefehérjéje is. Ezzel a mutációval szemben az eddig kidolgozott vakcinák hatékonysága 94-ről 84 százalékra csökkent – fűzte hozzá, hangsúlyozva: a mutációkat leginkább azzal lehet gátolni, ha az átoltottság révén világszerte kialakul a “nyájimmunitás”. Ez valószínűleg nem az idei év eredménye lesz, mivel ehhez az egész világon meg kellene fékezni a járványt – jegyezte meg.
    
A víruskutató elmondta: minél kevesebb embert betegít meg a vírus, és minél kisebb mértékben szaporodik a fertőzöttekben a vírus, annál kisebb a további mutációk megjelenésének veszélye.


(MTI / címlapkép: MTI/Krizsán Csaba)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük