Harmadik kísérletre sikerrel lezajlott az orosz Angara-A5 hordozórakéta első Vosztocsnij Űrközpontból történt indítása. Mintegy 12 és fél perc elteltével levált az Angara harmadik fokozatáról az Orion gyorsítóblokk a kísérleti hasznos teherrel, és tovább haladt a célpályára.
    
A rakétát eredetileg kedden próbálták volna ki, de két perccel a start előtt az automatika törölte az indítást, a Roszkoszmosz orosz állami űrvállalat szerint a központi egység feltöltőrendszerének meghibásodása miatt. Elmaradt a szerdára átütemezett második indítás is, a hajtóművek indításvezérlő rendszerének szoftverhibája következtében.
    
A csütörtöki volt az első Angara A5-indítás Vosztocsnijból; a típuscsalád korábbi rakétái mind az arhangelszki régióban (Észak-Európa) található Pleszecki Katonai Űrközpontból startoltak. Ezzel megkezdődtek az Amur űrrakéta-komplexum repülésfejlesztési tesztjei, amelyekbe beletartozik a hordozórakétának és a kozmodrom infrastruktúrájának kipróbálása is.
    
Az indítással megkezdődött az Orion gyorsítóblokk tesztelése is, amelynek szintén ez az első repülése.
    
Az Angara a könnyűtől a nehéz osztályig terjedő hordozórakéta-család. Üzemanyaga kerozin, míg oxidálóanyagként folyékony oxigént használ – így nagyságrendekkel környezetbarátabb, mint a Proton-M rakéta, amelyet az Angara a közeljövőben felvált. Az Angara-A5 indítótömege mintegy 773 tonna, és legfeljebb 24,5 tonna hasznos terhet képes alacsony Föld körüli pályára állítani.
    
A TASZSZ hírügynökség szerint gyártani tervezik a rakéta megnövelt hasznos teherbírású változatát, az Angara-A5M-et, valamint az Angara-A5V-t is, amelynek tervek szerint visszatérő első és második, valamint hidrogénhajtású harmadik fokozata lesz.
    
A Roszkoszmosz az Angara rakétacsaláddal készül műholdakat – például a Szpektr-UF orbitális obszervatóriumot -, valamint a leendő orosz űrállomás moduljait Föld körüli pályára állítani, továbbá az újgenerációs személyszállító járművet is felbocsátani, amely a legénységet viszi majd az állomásra.


(MTI javítva / Címlapkép: Roszkozmosz TV)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük