BRFK: továbbra is tilos a gyűlés
Továbbra is tilos a gyűlés a koronavírus-járvány miatt – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság pénteken a police.hu holnapon. A közleményben azt írták, hogy a veszélyhelyzet idején alkalmazandó védelmi intézkedések második…
Oltásösztönző kampányt indított a Magyar Orvosi Kamara
A testület az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében kiemelte: az elmúlt egy évben mindenki megtapasztalta, hogy a koronavírus-járvány miként forgatta fel az addig megszokott életet. “Egy év után eljutottunk…
Közös összefogásra szólította fel Orbán Viktor az Olasz Testvéreket
Korunk kihívásaival szemben közös összefogásra szólította fel Orbán Viktor az ellenzékbe vonult Olasz Testvéreket (FdI) Giorgia Meloni pártelnöknek címzett levelében, amelyet a jobboldali olasz párt csütörtök este hozott…
130 ezer magyar kért tartós nagy-britanniai letelepedési engedélyt
A brit belügyminisztérium csütörtökön ismertetett friss adatai szerint eddig több mint 130 ezer magyar állampolgár folyamodott letelepedett státusért a brit hatóságokhoz. Nagy-Britannia tavaly január 31-én kilépett az Európai Unióból,…
A MOB meglepve értesült a NOB és Brisbane “célzott párbeszédjéről”
A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) “meglepetésként értesült” arról a szerdai hírről, amely szerint a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) Brisbane-t részesíti előnyben a 2032-es nyári olimpia megrendezésére és ezért…
Az elkövetkező két hónapban Moszkvában feloldhatnak több korlátozást
Feloldhatnak több, a koronavírus okozta Covid-19 betegség miatt bevezetett korlátozást Moszkvában az elkövetkező két hónap alatt, ha tovább csökken a megbetegedések száma – jelentette ki Szergej Szobjanyin, az…
Frissen beoltott: gyorsan és fájdalommentesen zajlik az oltás
Gyorsan és fájdalommentesen zajlott az oltás annál az idős nőnél, aki a Szent János Kórház oltópontján nyilatkozott tapasztalatiról a közmédiának csütörtökön. A nő azt mondta, folyamatosan tájékozódik a…
Meghalt 120 beteg, 4385-tel nőtt a fertőzöttek száma Magyarországon
Meghalt 120, többségében idős, krónikus beteg, és újabb 4385 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést – közölte a koronavirus.gov.hu csütörtökön. A kormányzati portálon azt írták: 414 514-re nőtt…
A fertőzöttek száma a világon 112,5 millió, a halottaké 2,49 millió
A világon 112 536 726 ember fertőződött meg a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 2 497 263, a gyógyultaké 63 492 800 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai…
Nem sikerült újabb szintet érő eredményt elérniük a magyaroknak
A három magyar indulóból egy sem érte el a toruni fedett pályás atlétika Európa-bajnokságon való induláshoz szükséges szintet a szerdai, belgrádi nemzetközi viadalon. A magyarok közül Mátó Sára…
