Dublinban biztosíthatja be El-csoportkörös szereplését a Fradi
A múlt heti négygólos hazai siker után kedvező helyzetből várja az ír Shamrock Rovers elleni párharc csütörtökön sorra kerülő dublini visszavágóját a Ferencváros labdarúgócsapata, amely négy év alatt…
18 százalékkal nőtt az átlagkereset 2022 első felében
A kedvezmények figyelembevételével számított nettó keresetnövekedés 18,7 százalékos volt idén január-júniusban. Az ágazati béremelések mellett az év elejétől már 200 ezer forintos minimálbér és 260 ezer forintos garantált…
Balesetet szenvedett Zalában egy kisteherautó 36 migránssal
A rendőrök elől menekülve balesetet szenvedett kedd hajnalban egy 36 illegális bevándorlót szállító kisteherautó Zalaegerszeg közelében – közölte a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon.A rendőrök éjjel egy…
Félmillió forint felett a bruttó átlagkereset Magyarországon
Júniusban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 15,4 százalékkal, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 16,1 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel korábban. A bruttó átlagkereset 503…
Letartóztattak egy férfit, aki rendőrökre akart támadni az ünnepen
Letartóztattak egy férfit, aki arra készült, hogy – társaival együtt – az augusztus 20-i, budapesti ünnepség biztosításában részt vevő rendőröket támad meg – közölte a Központi Nyomozó Főügyészség…
Kubai amazonpapagájok keltek ki a Szegedi Vadasparkban
Kettő kubai amazon (Amazona leucocephala) kelt ki a Szegedi Vadasparkban, a nagyjából tízhetes papagájokat már a látogatók is megleshetik – tájékoztatta Veprik Róbert igazgató az MTI-t. A vadasparkban számos…
Bakondi: idén már több mint 150 ezer határsértőt fogtak el
Idén már 150 ezer határsértőt fogtak el, míg tavaly ez a szám több mint 62 ezer volt – mondta a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója szerda reggel az M1 aktuális…
Tizenhárom éve körözött magyar férfit fogtak el Szlovéniában
Jelentős mennyiségű kábítószerrel elkövetett visszaélés miatt tizenhárom éve körözött dunakeszi férfit fogtak el a Szlovéniában – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság szerdán a police.hu oldalon. Sz. Henriket augusztus 9-én…
ORFK: több mint 16 ezren érkeztek Ukrajnából kedden
Az ukrán-magyar határszakaszon kedden 7467-en léptek Magyarország területére, a román-magyar határszakaszon belépők közül pedig 8554 ember nyilatkozott úgy, hogy Ukrajnából érkezett – tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) szerdán…
Őrizetbe vették Jekatyerinburg bukott polgármesterét
Őrizetbe vették Jevgenyij Rojzman volt jekatyerinburgi polgármestert szerdán a lakásán “az Ural fővárosában” az orosz fegyveres erők lejáratása miatt indított büntetőeljárás keretében. Lejla Guszeinova, Rojzman asszisztense, a RIA…
