A múlt heti négygólos hazai siker után kedvező helyzetből várja az ír Shamrock Rovers elleni párharc csütörtökön sorra kerülő dublini visszavágóját a Ferencváros labdarúgócsapata, amely négy év alatt harmadszor juthat be a második számú európai kupasorozat csoportkörébe.

Az már a sorsolás után egyértelmű volt, hogy papíron a magyar bajnoki címvédő a párharc esélyese, de Sztanyiszlav Csercseszov vezetőedző együttese a Groupama Arénában 4-0-ra megnyert első mérkőzésen be is bizonyította, hogy jobb csapat, mint a rivális.
    
A visszavágó ezzel együtt sem ígérkezik könnyű feladatnak, a Shamrock ugyanis a Bajnokok Ligája-selejtezőben a bolgár bajnok Ludogorecet 2-1-re verte hazai környezetben. Más kérdés, hogy az íreknek akkor ez a győzelem kevés volt a továbbjutáshoz, miután előzőleg 3-0-s vereséget szenvedtek Bulgáriában.
    
A Ferencváros – amely sorozatban negyedszer szerepel majd valamelyik kupasorozat csoportkörében – kipihenten utazhat el a dublini meccsre, miután múlt hétvégi bajnoki mérkőzését elhalasztották. A vendéglátó Rovers ugyanakkor vasárnap lejátszotta aktuális meccsét, s 3-0-ra nyert otthon a Dundalk ellen, így hétpontos előnnyel áll a tabella élén.
    
Az FTC története során korábban egyszer találkozott ír csapattal nemzetközi porondon: 1997-ben kettős győzelemmel, 6-0-s összesítéssel ejtette ki a Bohemians gárdáját az UEFA Kupa selejtezőjében. A Shamrocknak sincs kellemes emléke a magyar riválisokról, ugyanis egyetlen ilyen párharca során kettős vereséggel maradt alul a Budapest Honvéddal szemben 1985-ben, a BEK első fordulójában.
    
A BL-selejtező nyitókörében az FTC az idegenbeli 0-0 után hazai pályán 5-1-re verte a kazah Tobolt, majd a Slovan Bratislavától 2-1-re kikapott a Groupama Arénában, de Pozsonyban 4-1-es sikerrel javított. Előző párharcában az idegenbeli 1-1 után 3-1-re alulmaradt az azeri Qarabaggal szemben, így átkerült az Európa-liga selejtezőjébe. Ír ellenfele a máltai Hibernians gárdáján túljutott, aztán a Ludogorec elleni kiesést követően az El-ben az északmacedón Skupi ellen sikerült javítania.
    
A dublini mérkőzés csütörtökön 21 órakor kezdődik, s az M4 Sport élőben közvetíti. A párharc győztese az Európa-liga, vesztese a Konferencia-liga csoportkörében szerepelhet.


(MTI / Címlapkép: MTI/Kovács Tamás)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük