Matolcsy: a jegybank sikeresen vett részt a válságkezelésben
A jegybank sikeresen vett részt 2020-ban a válságkezelésben; intézkedéseinek eredménye az is, hogy tavaly az infláció a toleranciasávon belül, a jegybanki cél körül alakult: átlagosan 3,3 százalék volt…
NNK: a korábbiaknál laposabb járványhullámra lehet számítani
Az átoltottság valószínűleg befolyásolja az esetszámok dinamikáját, így a korábbiaknál laposabb járványhullámra lehet számítani – mondta Galgóczi Ágnes, a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) járványügyi osztályvezetője hétfő reggel az…
Szülés után felkészül a párizsi olimpiára Kovács Sarolta
A novemberig tartó pihenőjét már befejezte a tokiói olimpián bronzérmes Kovács Sarolta, aki a következő idényben nem versenyez, de gyermeke megszületése után visszatér az öttusába. “Az olimpia után…
Hordókba rejtett brazil kokaint foglalt le a hongkongi rendőrség
Hordókba rejtett kokainszállítmányt foglalt le a rendőrség Hongkongban – jelentette hétfőn a South China Morning Post (SCMP) című hongkongi lap, amely szerint az eset a város eddigi második…
Peking 2022 – A Palancsa, Kiss duó nyerte a curlingválogatót
A hétfői, hatodik mérkőzés megnyerésével a 2013-ban és 2015-ben világbajnok Palancsa Dorottya, Kiss Zsolt duó 4-2-re győzött a curlingezők vegyespáros olimpiai válogatóján. Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharcot…
Sárközy-emléktorna – Három változás a hokiválogatott keretében
Az eredetileg tervezetthez képes három helyen változott a csütörtöktől vasárnapig tartó budapesti Sárközy Tamás Emléktornára készülő magyar jégkorong-válogatott kerete. A csapat hétfői tájékoztatása szerint sérülés miatt Vas János…
Elhunyt Németh Oszkár, a Fonográf dobosa
Hetvenöt éves korában elhunyt Németh Oszkár, a Fonográf dobosa, a Tolcsvay-trióból is ismert zenészt vasárnap reggel érte a halál – tudatta a zenész családja hétfőn az MTI-vel. Németh…
Sting jövő márciusban Budapesten és Debrecenben is fellép
Jövő tavasszal újra Magyarországra jön Sting. A brit sztár My Songs című világkörüli turnéja keretében 2022. március 16-án a Papp László Budapest Sportarénában, 17-én a debreceni Főnix Arénában…
Bondár Anna Dél-Amerikában biztosíthatja helyét az Australian Openre
További dél-amerikai versenyeken biztosíthatja helyét a januári ausztrál nyílt bajnokságra Bondár Anna, aki vasárnap megnyerte a Buenos Aires-i, 125 ezer dollár (38,8 millió forint) összdíjazású salakpályás tornát, s…
Szeptemberben 1,3 millió euró volt az áruforgalmi többlet
A külkereskedelem szeptemberben két hónap után újra többletet termelt, az export értéke 1,3 millió euróval haladta meg az import értékét – jelentette hétfőn első becslése alapján a Központi…
