Az eredetileg tervezetthez képes három helyen változott a csütörtöktől vasárnapig tartó budapesti Sárközy Tamás Emléktornára készülő magyar jégkorong-válogatott kerete. A csapat hétfői tájékoztatása szerint sérülés miatt Vas János és Fejes Nándor helyett Tóth Richárd és Tóth Gergely kapott meghívót, míg Hári János szintén nem tud Sean Simpson szövetségi kapitány rendelkezésére állni, így Csányi Karol juthat szóhoz az olaszok és az ukránok ellen a Tüskecsarnokban. A válogatott tagjai hétfőn (ma) találkoznak, de ekkor még nincs edzés, hanem Covid-teszten esnek át a játékosok.
    
A 2014-ben a finnekkel junior világbajnok, 2017 óta Magyarországon szereplő Kulmala Rasmus a Sárközy-tornán debütálhat az együttesben. Fodor Szabolcs, a nemzeti csapat másodedzője az M4 Sport Sporthíradó című műsorában hétfőn elmondta: a nyelvet egyre szebben beszélő csatárra “abszolút magyarként” tekintenek a Ferencvárosnál.
    
“Ez egy próba lesz, ami nem jelenti azt, hogy százszázalékos bizonyossággal bérelt helye lesz a világbajnokságokon. Ha tetszik a szakvezetésnek, megküzd a helyéért és beilleszkedik a magyar válogatottba és megkapja az állampolgárságot, akkor viszont a világbajnokságokon is játszhat” – fejtette ki Fodor. Kiemelte: Kulmala korcsolyázási sebessége nemzetközi szintű.
    
Sebők Balázs, a finn bajnokságban éllovas Ilves Tampere csatára hangsúlyozta: nem feltétlenül az eredmény, inkább a csapat összekovácsolása a torna célja. Mint mondta, azonos erősségű ellenfelekkel szemben tudják gyakorolni az edzői stáb által elvártakat.

    A Sárközy Tamás Emléktorna programja:
    csütörtök:
Magyarország-Olaszország 19.00
    péntek:
Olaszország-Ukrajna 15.00
    szombat:
Magyarország-Ukrajna 16.00

    A keret:
    kapusok:
    ——-
Rajna Miklós (UTE), Hetényi Zoltán (DEAC), Arany Gergely (FTC-Telekom)
    hátvédek:
    ——–
Tóth Gergely (MAC HKB Újbuda), Macaulay Scott (MAC HKB Újbuda), Szirányi Bence (DVTK Jegesmedvék), Garát Zsombor (MAC HKB Újbuda), Horváth Milán (Hydro Fehérvár AV19), Pozsgai Tamás (MAC HKB Újbuda), Kiss Dániel (UTE), Kiss Roland (DVTK Jegesmedvék)
    csatárok:
    ——–
Sebők Balázs (Ilves Tampere), Galló Vilmos (Lulea HF), Erdély Csanád (Hydro Fehérvár AV19), Csányi Karol (Zvolen), Sofron István (SC Csíkszereda), Terbócs István (Hydro Fehérvár AV19), Nagy Gergő (FTC-Telekom), Magosi Bálint (Hydro Fehérvár AV19), Nagy Krisztián (SaPKo), Tóth Richárd (MAC HKB Újbuda), Szita Donát (Rungsted Seier Capital), Mihály Ákos (Hydro Fehérvár AV19), Kulmala Rasmus (FTC-Telekom)


(MTI / címlapkép: MTI/Kovács Tamás)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük