Áder János: erősödjön meg bennünk a tenni akarás!
“Kívánom, hogy az új esztendőre ne csak megmaradjon, de meg is erősödjön bennünk a tenni akarás, hogy ne győzzön le minket a fásultság, a beletörődés” – mondta Áder…
Hírek a Kárpát-Medencéből
“Kívánom, hogy az új esztendőre ne csak megmaradjon, de meg is erősödjön bennünk a tenni akarás, hogy ne győzzön le minket a fásultság, a beletörődés” – mondta Áder…
Színjátéknak nevezte a Gyurcsány Ferenc és Márki-Zay Péter közötti ellentéteket az atv.hu oldalon pénteken megjelent interjújában a Miniszterelnökséget vezető miniszter. Gulyás Gergely szerint az ellenzéki összefogás miniszterelnök-jelöltje és…
Meghalt a kórházban pénteken az a siklóernyős, aki a kiskunmajsai horgásztóba zuhant – erősítette meg az MTI-nek a baon.hu információit Ördögh Csaba, a Kiskunhalasi Semmelweis Kórház orvosigazgatója. Korábban…
Magyarországon a beoltottak száma 6 266 064, közülük 5 981 569-en már a második, 3 176 553-an pedig már a megerősítő harmadik oltását is megkapták. 3360 új fertőzöttet…
Kisteherautó ütközött vonattal egy vasúti átjáróban Kónynál péntek délelőtt – közölte a Mávinform a honlapján. A Győr-Sopron-Ebenfurti Vasút (GYSEV) Zrt. vonalán a helyszínelés ideje alatt – várhatóan kora…
A magánszemélyeknek és vállalkozásoknak biztosított adócsökkentések összege jövőre eléri az 1500 milliárd forintot miután szja-mentességet kapnak a 25 év alattiak, adóvisszatérítés jár a családoknak, valamint csökken a szocho,…
Az Elk*rtuk lett az év legnézettebb magyar filmje, amelyet már több mint 130 ezren láttak a mozikban – írta az Origo.hu a Megafilm közleménye alapján.A közleményből kiderül, hogy…