Színjátéknak nevezte a Gyurcsány Ferenc és Márki-Zay Péter közötti ellentéteket az atv.hu oldalon pénteken megjelent interjújában a Miniszterelnökséget vezető miniszter. Gulyás Gergely szerint az ellenzéki összefogás miniszterelnök-jelöltje és a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke között a “kirakatküzdelmek” ellenére teljes az összhang, a két ellenzéki vezető a fontosabb kérdésekben “gyakorlatilag szerves egységet alkot”. A miniszter arra a kérdésre, hogy a jövő évi országgyűlési választáson mi lehet a legfőbb érv az Orbán-kormány mellett, egyebek között azt mondta: a múlt visszatérése a “Gyurcsány-koalíció”.
    
Hangsúlyozta, hogy a Fidesz kormányzása alatt mindig jelentősen nőtt a minimálbér, az első Fidesz-kormány idején négy év alatt 19 500 forintról 50 ezerre, 2010 óta 73 500 forintról 200 ezerre emelték a minimálbért. A jelen folytatása a rezsicsökkentést, a benzinárplafont, a minimálbéremelést, a gyermekvédelmi törvényt, a migráció elutasítását és kerítéssel körülbástyázott szigorú határvédelmet, a munkahelyteremtést, a munka alapú gazdaságot jelenti – emelte ki.
    
Ezzel szemben Márki-Zay Péter ellenzi a rezsicsökkentést és a minimálbért, “befogadó társadalmat” szeretne, Gyurcsány Ferenc kerítést bontana, kormányra kerülve kétszeresére emelte az áram és háromszorosára a gáz árát, a baloldali kormányok alatt pedig alig emelkedett a minimálbér – sorolta a példákat a Miniszterelnökséget vezető miniszter.
    
Arra a kérdésre, hogy jövő áprilisban elégedett lenne-e a kormányzópárt a mandátumok több mint felével vagy kétharmados győzelemre számít, azt mondta, a magyar alkotmányos rendszerben száz mandátumra van szükség a kormányzáshoz.
    
“Ezt szeretnék megkapni, minden, ami e fölött van, az a Jóisten ajándéka, jutalom” – tette hozzá a miniszter.
    
Gulyás Gergely igennel válaszolt arra a kérdésre, hogy Fidesz-győzelemre számít-e?
    
“Ez a választás minden korábbinál világosabb alternatívákat kínál, két kormány teljesítményét lehet összemérni. És ha ezeket összehasonlítjuk, akkor azt látjuk, hogy az ország előre lépett, vannak világos eredményeink a gazdaságpolitikában, a családpolitikában, a társadalom- és a nemzetpolitikában” – fogalmazott.
    
A legnagyobb eredménynek az egymillió új munkahelyet nevezte és azt, hogy az elmúlt 31 évben – a rendszerváltoztatás óta – soha nem volt akkora a gazdasági növekedés Magyarországon, mint amekkora az idén lesz. “Eközben folyamatosan tudjuk csökkenteni az adókat. A jelenlegi kormány az adócsökkentés kormánya” – jelentette ki.
    
Arról is beszélt, hogy ha újra kormányra kerülnek, nem lesznek megszorítások. “A megszorítások Magyarországon a Bokros-csomag óta a baloldali kormányok időszakát jellemezték. Mi eddig sem vezettünk be megszorításokat és ezután sem fogunk, éppen azért, mert a polgári kormányok alatt a gazdaság teljesítménye teszi lehetővé ezeket az intézkedéseket” – mondta Gulyás Gergely.
    
Hozzátette: amíg ezt egy rossz baloldali gazdaságpolitika nem veri szét, addig lépésről lépésre tudnak előre haladni. “Az intézkedések mögött, amelyeket meghozunk, teljesítmény áll, ez a gazdaság és az emberek teljesítménye” – mondta Gulyás Gergely.
    
A koronavírus-járvánnyal kapcsolatban azt mondta, az omikron variánsról még keveset tudnak, a többségi szakmai vélemény szerint gyorsabban terjed, mint bármelyik korábbi variáns, és kevésbé súlyos tünetekkel jár.
    
“Mi is azzal számolunk, hogy lesznek még következő hullámai a vírusnak”, a következő hullám intenzitása attól függ, hányan oltatják be magukat és hányan veszik fel a harmadik oltást – mondta Gulyás Gergely.


(MTI / a címlapkép illusztráció, korábban készült Gulyás Gergelyről: MTI/Szigetváry Zsolt)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük