Ma van A Dal 2022 második válogatója, a Dunán 19 óra 35 perckor kezdődő élő adásban tíz produkció látható. A közmédia dalválasztója megújult zsűrivel (tagja Wolf Kati, Egri Péter, Ferenczi György és Mező Misi), valamint élő zenével várja a nézőket. Az idei műsorban negyven előadó versenyez Az Év Dala 2022 címért. Ismét a magyar zenéké a főszerep, a zsűri pedig újra a közönséggel együtt keresi Magyarország slágerét.
    

A szombati második válogatóban Andelic Jonathan Jota (dalának címe: Elhiszem még), az Audioshake (Influencer), Fóris Rita (Olyan szép), Gubik Petra (Ez van, ez!), Hegedűs Bori és Tempfli Erik (Anya), a Nova Prospect (Utolsókból elsők), az Ocho Macho (Lazulj bele), Pádár Szilvia (Kismadár), a Pink & The Panthers (Fényes galaxisok), valamint a Subtones (Nem segít más) lép színpadra. Az extra produkciót Egri Péter adja elő.
    
A négy válogatóból adásonként öt, összesen húsz dal jut tovább a két elődöntőbe: négy produkció a zsűri pontjai alapján, az ötödik a közönség szavazataival. Az elődöntőkből négy-négy dal kerül a fináléba, így nyolc dalt hallhatnak újra a nézők, márciusban derül ki, melyik lesz Magyarország slágere 2022-ben. A végső győztesről idén is a közönség dönt.
    
A nyertes dal előadója Az Év Dala 2022, egyben a Petőfi Zenei Díj Év dala 2022 elismerésben részesül, emellett tízmillió forintot kap produkciója fejlesztésére, valamint egy tízdalos stúdiólemezt és az egyik felvételhez videoklipet készíthet. A döntőbe jutott nyolc dal minden előadója gazdagodik zenei pályájára fordítható nyereménnyel. Idén is odaítélik a legjobb dalszövegért járó díjat, valamint az Akusztik Dalverseny fődíját.
    
Részletes információk A Dal Facebook- és Instagram-oldalán, a https://mediaklikk.hu/adal2022/ oldalon, valamint a műsor hivatalos YouTube és TikTok csatornáján találhatók.

A tengeren-túli nézők a Duna World csatornán felvételről, vasárnap 10.50 (paraguayi idő szerint 6.50) kezdettel nézhetik meg a műsort.


(MTI / a címlapkép illusztráció: MTI/MTVA/Kaszner Nikolett)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük