A világűr meghódításában elért szovjet sikerekből ihletődött orosz játékfilmek bukaresti nyilvános vetítését akadályozták meg az oláh hatóságok, miután a “Szabad Európa” Rádió (SZER) román adása arra hívta fel a figyelmet, hogy “orosz propagandafilmeket” vetítenek a román kulturális minisztérium által működtetett mozikban.

Raluca Turcan román kulturális miniszter szerdán közösségi oldalán tudatta, hogy a román Nemzeti Filmarchívum felbontotta a szerződést a szervezőkkel, amelynek alapján a bukaresti Eforie, illetve Union mozi április 19-én és 24-én levetítette volna a két orosz játékfilmet.
    
“Elfogadhatatlan, hogy az Oroszország által Ukrajna ellen indított háború körülményei közepette, ilyen nyilvánvalóan propaganda célú, az orosz állam által finanszírozott filmalkotások vetítése számára román közpénzekből működtetett mozik biztosítsanak helyszínt” – írta Facebook-bejegyzésében a román kulturális miniszter.
    
A SZER román adása szerint az első, részben a Nemzetközi Űrállomáson forgatott, Kihívás című játékfilmet, illetve az első űrsétát, Alekszej Leonov és Pavel Beljajev 1965-ös útját felidéző, 2017-ben készült Elsők ideje (angolul “The Spacewalker”) című filmet akarta levetíteni Bukarestben az orosz kultúra romániai népszerűsítésével foglalkozó Orosz Központ.
    
A SZER – a megvalósításukra és népszerűsítésükre fordított jelentős állami támogatásra hivatkozva – mindkét filmet “szoft propagandának” minősítette, hozzátéve, hogy az űrkutatásban elért szovjet és orosz vívmányok dicsőítése az orosz állami propaganda részévé vált.


(MTI)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük