Megzavarta egy amerikai hadihajó a kínai haditengerészet Tajvan közelében és a Dél-kínai tengeren végzett gyakorlatát – közölte csütörtöki sajtótájékoztatóján Vu Csien, a kínai védelmi minisztérium szóvivője. A Liaoning nevű kínai repülőgéphordozót gyakorlat közben többször megközelítette a Mustin amerikai rombolóhajó – számolt be Vu, hozzátéve: az akció súlyosan megzavarta a kínai hadihajók gyakorlatát, és mindkét fél számára veszélyeztette a biztonságos navigációt. A szóvivő emiatt az amerikai lépést aljasnak nevezte, és úgy vélekedett, hogy a hasonló, a regionális békét és stabilitást fenyegető amerikai akciók célja a térség militarizálódásának előmozdítása.
    
Az amerikai rombolót végül a kínai hadihajók figyelmeztették a távozásra, a kínai védelmi tárca pedig panaszt tett az ügyben az amerikai fél felé – mondta el Vu. A szóvivő kiemelte: Joe Biden amerikai elnök januári hivatalba lépése óta az amerikai hadihajók kínai vizek közelében végrehajtott akcióinak száma több mint 20 százalékkal nőtt a tavalyi év azonos időszakához képest, míg a felderítő repülőgépeké a 40 százalékot meghaladó mértékben növekedett.
    
A Global Times című pekingi lap által megkérdezett kínai katonai szakértő szerint az amerikai hadihajó kis távolságról végrehajtott “provokációjához” hasonló akciók könnyen vezethetnek a helyzet félrekezeléséhez vagy balesethez. Úgy vélekedett, hogy a szituációban az amerikai fél szegte meg a kölcsönösen elfogadott szabályokat, így baleset esetén őt terhelné a felelősség.
    
Kína a nyersanyagokban gazdag, 3,5 millió négyzetkilométernyi Dél-kínai-tenger szinte egészét magának követeli, és katonai célra kiépített több mesterséges szigetet a vitatott területen. A világ egyik legforgalmasabb hajózási útvonalának számító tenger egyes részeit azonban a Fülöp-szigetek, Vietnam, Malajzia, Brunei és Tajvan is magáénak tartja. Kína azzal támasztja alá saját követelését, hogy 1930 előtt senki nem vitatta a terület fölötti szuverenitását.
    
A kínai haditengerészet még április elején közölte, hogy rendszeresen fognak “rutinszerű” hadgyakorlatot tartani Tajvan közelében. Kína saját területének tartja a szigetet, amelyet békésen vagy katonai erővel is hajlandó lenne megszerezni.
    
Az Egyesült Államok gyakran tart hadgyakorlatot a Dél-kínai tengeren valamint a Tajvani-szorosban a szabad hajózás elvének demonstrálására.


(MTI / a címlapképen amerikai katonák figyelik meg a kínai repülőgép-hordozót)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük