A dzsungel könyve című zenés darab 25 éves jubileumi előadását közvetíti élőben szombaton a Vígszínház. A magyar színháztörténet egyik legsikeresebb darabját, A dzsungel könyvét 25 éve, 1996. január 28-án mutatták be a Pesti Színházban – olvasható a Vígszínház MTI-hez eljuttatott közleményében. Mint írják, az ugyanazon a játszóhelyen, ugyanabban a rendezésben legtöbbet játszott magyar musical szövegkönyvét Békés Pál, dalszövegeit Geszti Péter írta, zenéjét Dés László szerezte.
    
A darab ötletgazdája és rendezője Hegedűs D. Géza, aki a kilencvenes évek elején gyermekeinek olvasta fel esténként Rudyard Kipling novellagyűjteményét. Ekkor fogalmazódott meg benne, hogy ez az a mű, amelyből egy minden generációnak szóló musicalt lehetne színpadra állítani.
    
Ezután egy több mint 3 évig tartó csapatmunka kezdődött: Radnóti Zsuzsa dramaturg, Hegedűs D. Géza, Marton László, Dés László és Békés Pál rendszeresen találkoztak, hogy közösen dolgozzák ki az ötletet. Fontosnak tartották, hogy megtartsák az eredeti mű tartalmi mélységét, de közben humorból, játékból se legyen hiány. A szövegkönyv végül hat átírás után nyerte el végleges formáját. Már csak a dalszövegíró hiányzott. Dés László családjának köszönhetően ismerkedett meg a Rapülők szövegeivel, és mivel akkori állandó szerzőtársa nem tudta vállalni, Geszti Pétert kérte fel a munkára. A dalok minden esetben a szituációból, illetve a kakaterek jelleméből, habitusából kiindulva születtek meg. Így lett például Sír Kán dala keményebb rock, Balu búcsúja lírai dallam, a Majmok dala pedig városi rap. Az eklektikus dalfolyamra a koreográfia Imre Zoltán irányításával született meg.
    
A negyed évszázad alatt a szereplők bőrébe száznál is több színész bújt bele Kútvölgyi Erzsébettől, Gryllus Dorkán, Szervét Tiboron, Józan Lászlón át Oroszlán Szonjáig. Kilenc Maugli, tizenegy Túna és tíz Sír Kán lépett már színpadra A dzsungel könyvében.
    
Borbiczki Ferenc Akelaként és Méhes László Káként az összes előadásban játszott, így több mint 1300 alkalommal szerepeltek a darabban, míg Reviczky Gábor csak néhány alkalmat hagyott ki Baluként.
    
A jelenlegi szereposztásban Maugliként Reider Péter, Túnaként Rudolf Szonja, Bagiraként Majsai-Nyilas Tünde, Sír Kánként Karácsonyi Zoltán, Csilként Szántó Balázs látható.
    
Szombaton a VígSTREAMház közvetítéssorozatában élőben látható A dzsungel könyve 25 éves születésnapi előadása, így a nézők otthonukból lehetnek részesei az ünnepnek. Az előadásra jegyet vásárolni korlátozott számban pénteken 23 óráig van lehetőség az eszinhaz.hu oldalán.


(MTI / címlapkép: Derzsi Elekes Andor link)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük