A világ fejlettebb részében, így Európában is, a megújuló iparág fizetett szószólói a klímaválság megoldására egyetlen üdvözítő megoldásként hirdetik a szél- és napenergia minél nagyobb arányú használatát. Az e-mobilitás felfutó, sokmilliárdos üzletéből hasznot húzó autógyártókkal együtt áldásosként beállított tevékenységük árnyoldalairól nem szeretnek beszélni. Pedig lenne miről.
Az Al-Jazeera arab hírcsatorna The dark side of green energy (A tiszta energia sötét oldala) címmel forgatott dokumentumfilmjének fő üzenete, hogy a nap- és szélerőművek, valamint az elektromos járművek esetében a tiszta energia valójában illúzió, hiszen ezek gyártása súlyos környezetrombolással és környezetszennyezéssel jár. Az eszközök újrahasznosítása pedig jórészt megoldatlan.
Egy adott országban lehet ugyan a nap- és szélerőmű, vagy az elektromos jármű „tiszta”, de valójában arról van szó, hogy az előállítással, majd a kiszolgált eszközök leszerelésével járó környezetterhelést máshová a világ szegényebbik felébe helyezik át. Miközben Európa a megújuló energiaforrásoktól és az e-járművektől várja a megváltást, addig a világ másik felében szinte felfoghatatlan környezetrombolást idéz elő az eszközökhöz szükséges nyersanyagok kitermelése, gyártása és a vele járó légszennyezés.
Néhány példa
Az e-autók előállításához számos ritkaföldfémre van szükség, amelyek a bolygón kis mennyiségben és koncentráltan csak egy-két országban fordulnak elő. Az e-autókban az erős mágnesekhez használt ritkaföldfém neodímium nélkül a járművek elindulni sem tudnának. Az elektromos alkatrészek gyártásához pedig jelentős mennyiségben van szükség cériumra, ami nehézfémként erősen mérgező.
Ha megnézzük egy szélerőmű építésének alapanyag-szükségleteit, akkor hatalmas számokat látunk. Egyetlen szélerőmű ritkaföldfémigénye akár 1 tonna is lehet, miközben tornyonként átlagosan 20 tonna alumíniumra és legalább 500 tonna acélra van szükség. A naperőművek gyártásához szintén ritkaföldfémek kellenek.
Mindezek alapján joggal merül fel az a kérdés, hogy ha komolyan gondoljuk, hogy 2050-re nap- és szélerőművekkel termeljük meg a világ energiaigényének a felét, akkor rendelkezésre állnak-e a szükséges mennyiségben a nyersanyagok? A gáz- és olajfüggőséget egy másfajta függés válthatja fel.
(Forrás: AFP/Junior Kannah)
Az alapanyagokat a felhasználási helytől távol nyerik ki. Például a legfontosabb kobalt lelőhely a Kongói Demokratikus Köztársaság, ahol a második világháború óta a legvéresebb fegyveres konfliktus zajlik. Az e-termékekhez szükséges nyersanyagok feketepiacának fenntartásával a nyugati vállalatok közvetve fenntartói a véres polgárháborúnak, miután a fegyveres csoportokhoz folyik be a kitermelés bevétele. De arra is van példa, hogy a bányákban gyerekekkel dolgoztatnak… A tantál bányászata miatt zajló erdőirtások a hegyi gorillák élőhelyét veszélyeztetik.
Kína sok tekintetben kivételes helyzetben van, hiszen egyrészt több ritkaföldfém esetében is gazdag lelőhelyet tudhat magáénak, másrészt már Afrikában is szert tett rájuk. Sokatmondó az is, hogy van olyan ritkaföldfém, amelynek a piaca évente 25 százalékkal bővül. A környezeti hatások azonban – finoman szólva is – sokkolóak. Kínában az ország egyes területein egész tórendszerek alakulnak ki a kezeletlen, nehézfémekkel terhelt, mérgező szennyvízből. Gyakoriak a csontbetegségek és a daganatos megbetegedések, miután a radioaktív tórium a porszemcséken megtelepedve kerül a levegőbe. Kína ma már nem elégszik meg azzal, hogy csupán a nyersanyagbányászatot uralja, hanem a teljes termelési láncra vetítve kíván piacvezető lenni, ami óhatatlanul diktátumhoz vezet a piacokon.
A e-mobilitás miatt szinte felfoghatatlan mennyiségű az a rézmennyiség, amely már ma többletigényként jelenik meg. Ez az igény a világpiacon olyan mértékben nőtt meg az elmúlt időszakban, hogy a következő 30 évben annyi rézre lesz szükség, mint amennyit eddigi története alatt használt fel az emberiség. A kérdés csak az, hogy lesz-e elegendő alapanyag és hogy a kitermelés mekkora környezetszennyezéssel jár?
(Fotó: Cristobal Olivares/Bloomberg)
Egy másik példa. Chile északi részén, az Andokban a világ legnagyobb rézbányája, a Chiquicamata egy év alatt 330 ezer tonnáról 470 ezer tonnára növelte a kitermelést (+42 százalék). A bánya méretei megdöbbentőek: mintegy 5000 m hosszú, 3000 m széles és a mélysége 1000 méter! A bányászat vízigénye óriási, hiszen a sivatagos területen elhelyezkedő bánya 2 köbméter vizet használ fel másodpercenként, ezért a helyi lakosok folyamatosan tiltakoznak ellene. A szakértők szerint a réz a rohamosan bővülő felhasználás miatt hamarosan hiánycikk lesz a piacon.
Ha az egészségügyi hatásokat nézzük, akkor is súlyos következményekkel szembesülünk. Az orvosok szerint a megnőtt nehézfémterhelés miatt a bányászat és a tüdőrák előfordulásának gyakorisága között szoros összefüggés mutatható ki. A közeli Antofagasta kikötővárosban a megbetegedések száma az országos átlag többszöröse, itt az emberek 10 százaléka szenved valamilyen daganatos betegségben.
A „tiszta” energia árát – amint a fenti példák is jelzik – valakinek meg kell fizetnie. A természetrombolás, az emberi élet és egészség az ára annak, hogy a világ fejlettebb felén élők megnyugtathassák lelkiismeretüket azzal, hogy nem szennyezik (legalábbis helyben) a környezetet. Nevezhetnénk ezt másként is: a nyugati ember önzésének, aki a globális klímaproblémát a világ szegényebbik felén élők kárára próbálja megoldani.
(Hárfás Zsolt, az atombiztos blog szerzője, link / címlapkép: Hárfás Zsolt)