A világűr meghódítása évszázadokon át álomnak tűnt csupán, és számtalan tudományos-fantasztikus regény alapjául szolgált. A rakétarepülés és az űrhajózás elméleti alapjait a 19. század végén az orosz Konsztantyin Ciolkovszkij fektette le, az első folyékony hajtóanyagot használó rakétát 1926-ban az amerikai Robert H. Goddard, a világűr elérésére képes első rakétát 1942-ben a német Wernher von Braun (a német rakétaprogram, majd az amerikai űrprogram vezetője) építette meg.
A hidegháború idején a két nagyhatalom versenyfutása a világűrre is kiterjedt, hiszen az itt elért sikerek óriási propagandagyőzelmet is jelenthettek. Az első meneteket a szovjetek nyerték, hiszen ők lőtték fel 1957-ben az első műholdat, majd éppen hatvan éve, 1961-ben Jurij Gagarin személyében szovjet állampolgár járt először a kozmoszban. Az “űrsokk” hatására óriási erőforrásokat mozgósító Egyesült Államok 1969-ben törlesztett, amikor Neil Armstrong első emberként lépett a Holdra.
A szovjetek szerettek volna mihamarabb visszavágni, ezért úgy döntöttek, hogy űrállomást építenek. Ezt már korábban is fontolgatta mindkét űrhatalom, igaz inkább katonai céllal, s mindkét részről készültek tervek is. A szovjetek a katonai Almaz-program eredményeire alapozva építették meg a Szaljutot, amelyhez felhasználták a már sikeresen berepült Szojuz űrhajók egyes elemeit is, például a napelemeket. A 19 tonnás, 15,8 méter hosszú és 4,2 méter átmérőjű űrállomás három részből – egy kisebb és egy nagyobb munkaterületből és egy dokkoló komponensből – állt, az eredeti Zarja (Hajnalpír) nevet közvetlenül a fellövés előtt változtatták meg.
Az űreszközt 1971. április 19-én indították Bajkonurból Proton hordozórakétával, a dátum Lenin közelgő, április 22-i születésnapja előtti tisztelgés volt. A Szaljut-1 első háromtagú személyzete – Vlagyimir Satalov parancsnok, Alekszej Jeliszejev fedélzeti mérnök és Nyikolaj Rukavisnyikov kutató űrhajós – négy nappal később a Szojuz-10 fedélzetén indult útnak és másnap érkezett meg az űrállomásra. A dokkolás után azonban mechanikai problémák miatt nem tudták kinyitni az átjáró ajtót, így öt és fél órán át tartó közös repülés után dolgavégezetlenül tértek vissza a Földre. Akkor úgy tűnt, hogy balszerencséjük volt, de az ezt követő események fényében akár szerencsésnek is tűnhetnek.
A következő küldetés, az 1971. június 6-án fellőtt Szojuz-11 három utasa, Georgij Dobrovolszkij, Vlagyiszlav Volkov és Viktor Pacajev sikeresen dokkolt és át is szállt az űrállomásra, ahol 22 és fél napig dolgoztak, számos tudományos kísérletet végeztek el. A Földre való visszatérés is látszólag rendben történt meg, a kabint kinyitva azonban az űrhajósokat holtan találták. Mint a vizsgálat során kiderült, leszállás közben az űrhajó légnyomás-kiegyenlítő szelepe meghibásodott, a levegő kiszökött és a sportöltözéket viselő asztronauták megfulladtak. Azóta a szovjet, illetve az orosz űrrepülések során kötelező az űrhajósoknak a start és a landolás során viselniük a szkafandert.
A programot a tragédia után felfüggesztették, a Szojuz űrhajókat áttervezték. A Szaljut-1 ennyi időt nem bírt ki a világűrben: miután üzemanyaga elfogyott, fékező hajtóműveit 1971. október 11-én, 175 nap után utoljára kapcsolták be, és a Csendes-óceán felett a légkörbe belépve megsemmisült. A szovjet Szaljut-program során összesen hét űrállomást bocsátottak fel, ezeket 1986-ban a moduláris szerkezetű Mir követte, az amerikaiak 1973-ban a még nem moduláris rendszerű Skylabot állították Föld körüli pályára.
Az elmúlt években az űrhatalmak a Nemzetközi Űrállomás (ISS) fedélzetén, közösen dolgoznak. Ez alól kivétel a nemzetközi együttműködési programokról az USA-által kizárt Kína. Kína 2011-ben bocsátotta fel Tienkung–1, azaz „Mennyei Palota–1 elnevezésű – a a Szaljutokhoz meglehetősen hasonló, még nem moduláris – nemzeti űrállomását. 2016-ban követte a Tienkung–2, amely 2019 júliusában fejezte be a működését – ami elődjétől eltérően már irányítottan tért vissza a légkörbe és semmisült meg a Csendes-Óceán déli része felett. Kína a közeljövőben tervezi saját nemzeti moduláris űrállomásának felépítését. A korábbi szovjet-orosz MIR űrállomás méretét megközelítő, állandó tartózkodásra szolgáló kínai moduláris űrállomás első eleme a tervek szerint kevesebb, mint két hét múlva, április 29-én indul egy “Hosszú Menetelés 5” típusú rakéta orrkúpja alatt.
(DÉL-AMERIKAI MAGYAR HÍRLAP / MTI kiegészítve, javítva)
