Kásler: lehetséges a nevelés-oktatás hagyományos kezdése szeptember 1-jén

Lehetségesnek tartja az emberi erőforrások minisztere a járványügyi adatok alapján, hogy Magyarországon szeptember 1-jén a hagyományos formában kezdődjön meg a nevelés-oktatás. nKásler Miklós keddi budapesti sajtótájékoztatóján rámutatott ugyanakkor: a környező országok besorolása láthatóan változik, a járvány terjedése nehezen kiszámítható, ezért a köznevelésnek is fel kell készülnie a védekezésre és a megelőzésre. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma a Nemzeti Népegészségügyi Központtal és az operatív törzzsel együttműködve részletes, nyolcoldalas ajánlást, protokollt dolgozott ki, amelyet minden köznevelési intézmény vezetőjéhez eljuttatott. A javaslatok érintik a távolságtartást, a fertőtlenítést vagy az iskolába érkezés módját is. Ajánlások vannak például arra, miként lehet elkerülni az iskolába érkezéskor a torlódást, így például az, hogy több ajtón lehessen belépni az intézménybe. A javaslatok között vannak a tantermek nagyságára, a közösségi termek használatára, az iskolakezdésre, az étkeztetés megfelelő körülményeinek kialakítására vonatkozók – közölte a miniszter. Szólt arról is, hogy kézfertőtlenítésre lehetőség lesz az iskola kapujánál és minden egyes közösségi helyiségben.

(MTI/Máthé Zoltán)


    
Ismertette: minden iskolában – meghatározott fertőtlenítőszerrel – nagytakarítást végeznek a tanév kezdetén, és ezt minden nap meg kell ismételni. Hangsúlyozta: minden iskola az adottságainak megfelelően választhatja ki azokat az eljárásokat, szabályokat, amelyek biztosítani tudják a járvány megelőzését és esetenkénti előfordulásnál a gyermekek ellátását.
    
A köznevelési intézmények vezetőinek a felelőssége saját eljárásrendjük összeállítása, amihez a köznevelési államtitkárság, a hátintézmények, a népegészségügyi központ minden segítséget megadnak. Az iskolákat felszólították, hogy ismertessék a járvánnyal összefüggő teendőket a gyermekekkel és a szülőkkel – közölte Kásler Miklós. Kitért arra is, hogy megtörténtek az előkészületek a tanévkezdéshez: július 25-éig 1500-féle tankönyvet legyártott az Alföldi Nyomda, és ötszáz diák segítségével összeállították a kiszállítandó csomagokat. Augusztus 3-ától 28-áig több mint négyezer iskolába több mint 13 millió 455 ezer tankönyv jut el, ami négyszázezerrel több, mint tavaly. Jelezte: augusztus 26-áig a tankönyvek 99,5 százaléka megérkezik a megrendelőkhöz; 227 iskola kérte, hogy hozzájuk az utolsó napokban érkezzenek meg a könyvek. Hozzátette: a Könyvtárellátó az iskolák pótrendeléseit szeptember 15-éig fogadja, ezeknek a rendeléseknek a teljesítése szeptember utolsó hetétől várható.

Az idei évtől ingyenesen kapja minden diák a tankönyveket.
(MTI)


    
A miniszter felhívta a figyelmet: ez az első olyan év, amikor minden diák ingyenesen kapja a tankönyveket, és ez vonatkozik a sajátos nevelési igényű tanulók fejlesztő taneszközeire is.

Kásler Miklós: ingyenes tanszercsomagot kapnak a rászoruló iskolások

Több mint százezer tanszercsomagot osztanak ki a rászoruló iskolás gyerekeknek tanévkezdésig országszerte – mondta az emberi erőforrások minisztere budapesti sajtótájékoztatóján szerdán. A közoktatásban minden tanuló ingyen kapja a tankönyveket, és emellett idén 106 ezer halmozottan hátrányos, illetve hátrányos helyzetű általános iskolás a tanuláshoz szükséges eszközöket is – mondta a miniszter.

(MTI/Máthé Zoltán)


    
Kásler Miklós tájékoztatása szerint a Klebelsberg Központ 60 tankerületi központ közreműködésével 2062 iskolában oszt szét tanszercsomagokat, ezek közül 1639 állami fenntartású. A 2020-2021-es tanévben ingyenes csomagra jogosult minden halmozottan hátrányos, illetve hátrányos helyzetű 1-8. évfolyamos tanuló függetlenül iskolája fenntartójától.

(MTI)


    
A csomagokban az órai munkához szükséges eszközök vannak, így például az elsős kisdiákok kapnak füzeteket, írólapot, vízfestéket, zsírkrétát és külön tisztasági csomagot is. A 2-4. évfolyamos diákok számára összeállított ingyenes csomag tartalmaz írószereket, füzeteket, írólapot, műszaki rajzlapot, vonalzót, mappát, ragasztót, vízfestéket, ecsetet és barkácsollót. Az 5-8. évfolyamos diákok körző, vonalzót és szögmérőt is kapnak.
    
A tanszercsomagokat a többségében fogyatékossággal élő, megváltozott munkaképességű embereket foglalkoztató Kézmű Közhasznú Nonprofit Kft. készítette. A tanszerosztás hároméves támogatási kerete 2020-tól 2022-ig összesen 2 milliárd 907 millió forint – közölte a miniszter. Tavaly tanévkezdéskor mintegy 30 ezer ingyenes tanszercsomagot osztottak ki, ez idén több mint a háromszorosára, 106 ezerre növekedett.



Kásler: tízezer pedagógus kap bruttó ötszázezer forint egyszeri juttatást

Több mint tízezer pedagógus részesül bruttó ötszázezer forintos egyszeri juttatásban – jelentette be az emberi erőforrások minisztere szerdán az Emberi Erőforrások Minisztériumának Facebook-oldalán közzétett videóban, az Életközelben című sorozat legújabb részében. Kásler Miklós közölte: a kormány úgy döntött, hogy négyszáz hátrányos helyzetű településen dolgozó 10 500 pedagógus és “az oktatást segítő kolléga” kap ilyen juttatást a hátrányos helyzetű diákok felzárkóztatásáért.
    
Hozzátette: június 2-ától, a járványhelyzet javulásával lehetővé vált ugyan egyéni vagy kiscsoportos foglalkozások megszervezése az iskolákban, hogy a gyerekek szükség esetén pótolni tudják a lemaradást, de a tanulók egy része, a leghátrányosabb településeken élők, nem tudták kellően elsajátítani a tananyagot.
    
Kiemelte: a kormány több mint hatmilliárd forintos programjának éppen az a célja, hogy ezek a hátrányos helyzetben élő gyerekek be tudják hozni a lemaradást, minél kevesebben hagyják el az iskolát végzettség nélkül, egyben támogassák a pedagógusok helyben és pályán maradását. Az érintett települések állami fenntartású iskoláiban dolgozó több mint tízezer ezért a – január 31-éig tartó – felzárkóztató munkájáért kapja a bruttó 500 ezer forintos egyszeri juttatást – tette hozzá.
    
A miniszter a videóban sikeres tanévet kívánt az ország valamennyi pedagógusának, a diákoknak pedig azt, hogy gazdagodjanak ismeretekben is és lélekben is.
    
Kásler Miklós beszélt a koronavírus-járványról és a várható intézkedésekről is, mert “rendkívül dinamikusan emelkedik” a fertőzés a világ legtöbb részén. “Az előzetes becslések szerint a világjárvány 60 millió embert érintett volna, ugyanakkor (.) a várható szám most már 120 millió” – mondta. Hozzátette: Magyarország közvetlen környezetében is nő a fertőzöttek száma, ami rendkívüli veszélyt jelent az országra, mert az onnan idelátogatók magukkal hozzák a vírust.
    
Készültségi állapotban kell maradni, ami – fejtette ki – azt jelenti, hogy folyamatosan figyelik a járvánnyal kapcsolatos összes körülményt, és – ennek megfelelően – rendkívül gyorsan meghozza a kormány a megfelelő intézkedéseket.
    
Az oltóanyaggal kapcsolatban a miniszter közölte, hogy biztató klinikai vizsgálatok, kutatások indultak el, amelyeknek várják az eredményét. Magyarországon csak akkor kerül majd forgalomba az oltás, ha hatásos lesz, az emberi szervezetre semmilyen káros hatása nincs, és még késői szövődményeket sem okoz – hangsúlyozta Kásler Miklós.



A körforgásos gazdaság a központi témája a Budapest Design Weeknek

A körforgásos gazdaság a központi témája az idei Budapest Design Weeknek, amelyet a vírushelyzethez alkalmazkodva október 1. és 11. között hibrid formában, a klasszikus helyszínek mellett online térben rendez meg a Magyar Formatervezési Tanács és a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala. A körforgásos gazdaság bölcsőtől a bölcsőig kíséri a terméket, az erre való átállás a gazdaság minden ágazatát érinti – hangsúlyozta Boros Anita, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) építésgazdaságért, infrastrukturális környezetért és fenntarthatóságért felelős államtitkára videoüzenetében.
    
Felhívta a figyelmet arra, hogy a körforgásos anyaghasználati arány az EUROSTAT legutóbbi adatai alapján Magyarországon kicsit kevesebb mint 7 százalék, ami jelzi, hogy szükség van meg a fejlődésre. A tárca célja a körforgásos gazdaságra való átálláshoz kapcsolódó innováció, újszerű és kreatív ötletek megvalósulásának támogatása. Kiemelte, hogy az ITM legújabb, Hasznosítsuk újra, használjuk többször elnevezésű fotópályázata is ezt a célt szolgálja, a pályázatra december 1-ig lehet jelentkezni.

Bata-Jakab Zsófia, a Magyar Divat & Design Ügynökség vezérigazgatója
(MTI/Kovács Tamás)


    
Bata-Jakab Zsófia, a Magyar Divat & Design Ügynökség (MDDÜ) vezetője azt mondta, hogy az ügynökség immár harmadik alkalommal szakmai partnere a rendezvénynek. A szakmai partnerség célja egy innovatív, jövőbe mutató rendezvény létrehozása a szakma és a dizájn iránt érzékeny közönség számára, hogy korlátok nélkül valósulhasson meg a tervezők, a forgalmazók, a gyártók és a potenciális vásárlók közötti információáramlás. Kiemelte: az iparág megerősítése szempontjából nagyon fontos, hogy az ügynökség megismertesse a nagyközönséggel a magyar dizájnt átfogó és átható “időtlen kreativitást” és felhívják a figyelmet a tervezők kreativitására.
    
Az ügynökség Budapesten és terveik szerint Győrben és Veszprémben szakmai kerekasztal-beszélgetéseket szervez, valamint 360. Design Budapest néven fizikai és digitális platformot is indít – olvasható az esemény közleményben. A korábbi évekhez hasonlóan a fesztivál védnöke és finanszírozója a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala, szervezője a Magyar Formatervezési Tanács.

Pomázi Gyula, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala és a Magyar Formatervezési Tanács elnöke
(MTI/Kovács Tamás)


    
Pomázi Gyula, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala elnöke azt mondta, hogy a hibrid formában megvalósuló rendezvény számos lehetőséget nyújt az innovációra a dizájnerek és a vállalkozások részéről is. A résztvevőket ez a bemutatkozási lehetőség segíti abban, hogy a széles nyilvánosság is megismerje a dizájn és az innováció mindennapi életünkre gyakorolt hatását – hangsúlyozta az elnök.
    
Osvárt Judit, a programsorozat szakmai vezetője, a Magyar Formatervezési Tanács tagja hangsúlyozta, hogy a rendezvény idén is két fő programtípusból épül fel: a saját fejlesztésű tartalmakból és programokból, valamint a külső partnerek által szervezett, a Budapest Design Weekhez csatlakozó programokból. A külsős jelentkezők közül a Magyar Formatervezési Tanács által kijelölt zsűri választja ki a rendezvény résztvevőit. Idén is az eseményen adják át a Magyar Formatervezési Díjat és a Design Management Díjat.
    
Idén rendhagyó online sorozat formájában tartják a Nyitott Stúdiók programot is, amely a magyar dizájnerek, dizájnstúdiók műhelyébe enged betekintést. Videósorozat keretében olyan egyedi, kreatív megoldásokkal ismerkedhetnek meg az érdeklődők, amelyek a koronavírus-járvány következtében születtek. Ugyancsak kisfilmeken keresztül mutatnak be olyan vállalkozásokat, kezdeményezéseket, amelyek esetében stratégiai szerepet játszik a körforgásos gazdaság.
    
Osvárt Judit hangsúlyozta: a koronavírus vis maior témája mellett és ahhoz részben kapcsolódva jelenleg a világ legfontosabb problémája a fenntarthatóság kérdése, amelynek kiemelt aspektusa az egyszerű újrafelhasználáson túlmutató, annál komplexebb megközelítést alkalmazó körforgásos gazdaság.

Palkovics: a körforgásos gazdaság alapja az érték alapú hulladékgazdálkodás

Illegálisan lerakott szemetet szednek a Magyar Közút Nonprofit Zrt. munkatársai a Tisztítsuk meg az országot program első projektjének helyszínén, az M6-os autópálya Ercsi csomópontjánál tartott sajtótájékoztatón 2020. augusztus 26-án. Elindult a Tisztítsuk meg az országot program, amelyet egyebek mellett az illegális hulladéklerakók felszámolására hozott létre a kormány.
(MTI/Koszticsák Szilárd)



Az érték alapú hulladékgazdálkodás a körforgásos gazdaság alapja, ezért kiemelt cél a hulladék mennyiségének csökkentése és a lehető legmagasabb arányú újrahasznosítás – mondta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter szerdán egy online szakmai konferencián. A miniszter elmondta, hogy a magyar lakosság hulladéktermelése 2004 óta jelentősen csökkent, 2018-ban 18 millió tonnát tett ki.

Szilvai József Attila, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. vezérigazgatója a Tisztítsuk meg az országot program első projektjének helyszínén, az M6-os autópálya Ercsi csomópontjánál tartott sajtótájékoztatón 2020. augusztus 26-án. Elindult a Tisztítsuk meg az országot program, amelyet egyebek mellett az illegális hulladéklerakók felszámolására hozott létre a kormány.
(MTI/Koszticsák Szilárd)


    
A hulladékok döntő többségét az építési-bontási hulladékok teszik ki, ezt követi a települési hulladék. A tárca célja, hogy a különböző típusú hulladékokat szétválogatva gyűjtsék és hasznosítsák újra. Boros Anita, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) építésgazdaságért, infrastrukturális környezetért és fenntarthatóságért felelős államtitkára szerint a hulladékgazdálkodás megújulásának egyik alappillére az illegális hulladéklerakók felszámolása, emellett az illegális hulladéklerakásra súlyos szankciókat kell kivetni, és biztosítani kell a jogszerű lerakás lehetőségét is – mondta.

Boros Anita, az Innovációs és Technológiai Minisztérium építésgazdaságért, infrastrukturális környezetért és fenntarthatóságért felelős államtitkára
(MTI/Koszticsák Szilárd)


    
Boros Anita ismertette: a Tisztítsuk meg az országot projekt mellett a szaktárca tervezi települési gyűjtőpontok és hulladékudvarok létrehozását, ingatlanvédelmi rendszerek és a házhoz menő lomtalanítás támogatását, valamint a környezettudatosság jutalmazását. Azt javasolják, hogy három évig terjedő szabadságvesztéssel büntessék az ezer kilogrammot vagy a 10 köbmétert meghaladó mennyiségű hulladék illegális elhelyezését, veszélyes, illetve a különösen jelentős mennyiségű hulladék, valamint a visszaeső elkövetők estében pedig öt évig terjedő szabadságvesztést indítványoznak. Egyben megszüntetnék a mérlegelés lehetőségét a szankciók kivetésekor.
    
A készülő rendeletben már kis mértékű jogsértés is bírságot vonna maga után, csak abban az esetben lehetne a bírságolástól eltekinteni, ha a jogellenes cselekményt a jogsértő abbahagyta és az eredeti állapotot helyreállította. Eltérő szankciókat írnának elő a természetes személyek és a gazdasági társaságok esetében. A hulladékgazdálkodási bírság várhatóan helyszíni bírságként is kiszabható lesz és azt a hulladékgazdálkodási hatóság mellett más, a területen jelen lévő hatóságok is kiszabhatnák, többek között az adóhatóság, a közterület-felügyelet, a védett természeti területek és Natura2000 területen a természetvédelmi őrök, a halászati és a mezőőrök is.
    
Az eddigi legjelentősebb összehangolt hatósági együttműködési rendszer kiépítését tervezik, új hulladékgazdálkodási hatóság felállítását, amelynek hatásköre kiterjed a termék értéklánc ellenőrzésére is – jegyezte meg az államtitkár.

Magyarország a lengyelek kipróbált barátja

A jelenlegi geopolitikai helyzetben a közép-európai országoknak szükségük van kipróbált barátokra, a lengyelek számára Magyarország és a magyarok ilyenek – állapította meg Andrzej Duda lengyel elnök abban a levélben, amelyet a lengyel-magyar nyári egyetem résztvevőihez intézett. A mintegy kétszáz magyar és lengyel egyetemista részvételével a dél-lengyelországi Krasiczynben e héten zajló 3. lengyel-magyar nyári egyetem keddi gálaestjén felolvasott levélben Andrzej Duda a világban zajló “áttörés jellegű” geopolitikai folyamatokra utalt, és aláhúzta: Lengyelország és Magyarország jelenlegi helyzete megköveteli az erős és hatékony állam építését.
    
“Szerencsére mindkét ország már bizonyos ideje olyan politikát képvisel, melynek célja a szuverenitás és a jól felfogott nemzeti érdek megerősítése” – fogalmazott.
    
A jelen történelmi pillanat tudatosítja azt is, mennyire szükségünk van “kipróbált barátokra”  – folytatta Duda, aláhúzva: “Lengyelország és a lengyelek számára éppen a magyar nemzet jelent ilyen barátot”.
    
Ebben az összefüggésben az államfő kiemelte a kétoldalú együttműködés ikerintézményeinek, a krasiczyni nyári egyetemet szervező lengyelországi Felczak Intézetnek, valamint a magyarországi Felczak Alapítványnak a jelentőségét.
    
Rámutatott: közel öt év óta Magyarország részvételével is működik a – Balti-, Fekete- és Adriai-tenger közötti térség országait felölelő – Három Tenger Kezdeményezés, amely formátum, mint írta, bizonyítja: térségünk politikailag megerősödött, és “többé nem a más fővárosokban születő tervek elszenvedő végrehajtója”. A közép-európai országok tudatosították érdekeiket, és képesek együttműködni azok érvényesítésében – szögezte le Andrzej Duda.
    
A Parlament mint a demokrácia biztosítéka című szerdai pódiumbeszélgetésben Marek Kuchcinski, a szejm korábbi elnöke, a lengyel-magyar parlamenti baráti tagozat elnöke, a kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) parlamenti frakciójának elnökhelyettese, Rácz Zsófia, az Emberi Erőforrások Minisztériumának fiatalokért felelős helyettes államtitkára, valamint Arkadiusz Adamczyk történészprofesszor, a Felczak Intézet Tanácsának elnökhelyettese szólalt fel.
    
Rácz kiemelte az átláthatóság, a törvényhozói folyamat nyilvánosságának követelményét, a kompromisszumkeresés elvét a magyar parlamentarizmusban. Bemutatta a parlamenti mechanizmusok megismerését célzó ifjúsági programokat, köztük az országos diákparlamentet.
    
Kuchcinski a lengyel és a magyar parlamentarizmus több száz éves hagyományára utalva a legnyitottabbnak és legátláthatóbbnak nevezte a parlamentet a három hatalmi ág intézményei közül, egyebek között a parlamenti viták nyilvánosságára, a szejmben akkreditált több száz újságíró információkhoz való hozzáférésére hivatkozva.
  
Kuchcinskinek – aki a krasiczyni nyári egyetem fő ötletadója, valamint a Kárpátok Európája projekt szervezője – szerdán a Felczak Intézet tiszteletbeli nagykövete címét adományozták. A politikus a cím első lengyel viselője, a magyarok közül tavaly Kovács István történész, író, diplomata, a lengyel-magyar együttműködés egyik legendás alakja kapta meg.

Fidesz: gyalázat, amit a baloldal a járvány kapcsán művel

Magyarországon nem fordulhat elő, hogy azért haljon meg valaki, mert nem jut neki lélegeztetőgép – közölte a Fidesz az MTI-nek szerdán küldött közleményében, amelyben gyalázatosnak nevezte, amit “a baloldal az egész koronavírus-járvány alatt művel”. A kormánypárt arra reagált, hogy előzőleg az MSZP és a DK is a koronavírus-járvány alatti lélegeztetőkészülék-beszerzést kritizálta. A szocialisták közleményükben úgy fogalmaztak, hogy a lélegeztetőgépek beszerzését érintő korrupció emberölésnek számít, a DK pedig azt közölte, büntetőfeljelentést tesz hűtlen kezelés miatt, mert “valaki nagyon jól járt a túlárazott lélegeztetőgépekkel”.
    
A Fidesz erre válaszul úgy fogalmazott: miközben a baloldal “kamuvideók” gyártásával, a védekezés akadályozásával és feljelentgetéssel van elfoglalva, addig egészségügyi, külügyi, rendvédelmi szakemberek ezrei dolgoztak az országban azért, hogy a védekezéshez és az életmentéshez szükséges mindek eszköz rendelkezésre álljon.
    
A sikeres védekezésnek köszönhetően más országokkal ellentétben Magyarország el tudta kerülni a többezres haláleseteket – hangsúlyozta közleményében a nagyobbik kormánypárt. Közölték: a legagresszívebb világpiaci verseny közepette is több ezer lélegeztetőgépet sikerült beszerezni, itt nem fordult elő és nem is fordulhat elő az, hogy azért haljon meg valaki, mert nem jut neki lélegeztetőgép.

Timosenko súlyos állapotban van, de nem kapcsolták lélegeztetőgépre

A koronavírussal megfertőződött Julija Timosenko volt ukrán miniszterelnök, a Haza párt vezetője súlyos állapotban van, de egy párttársa állítása szerint nem igaz az a sajtóban megjelent hír, hogy lélegeztetőgépre kapcsolták volna. Vadim Ivcsenko, a Haza párt képviselője az Ukrajina 24 televízió műsorában közölte, hogy Timosenko állapota “válságos, magas a láza”, de nincs lélegeztetőgépen. Magyarázata szerint “az orvosi protokollnak megfelelő minden intézkedést megtesznek a tüdeje szellőztetésére, de ezek más eszközök”, nem lélelegeztetőgép.
    
Timosenkóról augusztus 23-án hozta nyilvánosságra pártja szóvivője, hogy pozitív lett a tesztje koronavírusra. Marina Szoroka már akkor elmondta, hogy az 59 éves politikus állapota súlyos, 39 Celsius fokos lázzal küzd. Timosenko 2005-ben, illetve 2007 és 2010 között töltötte be a kormányfői tisztséget Ukrajnában, pártja, a Haza párt jelenleg ellenzékben van az ukrán parlamentben.

Nem lassul Ukrajnában a fertőzés terjedése

Továbbra sem lassul számottevően a koronavírus-fertőzés terjedése Ukrajnában, szerdára is 1670 új beteget regisztráltak, a járvány kezdete óta azonosított fertőzöttek száma pedig velük együtt már meghaladta a 110 ezret – derült ki az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) által közzétett adatokból, amelyeket az egészségügyi miniszter is megerősített szokásos napi tájékoztatóján.

    Az elmúlt napban az új betegekkel együtt az igazolt fertőzöttek száma 110 085-re, az elhunytaké pedig 36 újabb halálos áldozattal 2354-re nőtt, miközben eddig 53 454-en gyógyultak meg, közülük előző nap 584-en. Jelenleg 54 277 beteget kezelnek koronavírus-fertőzéssel, számuk 1050-nel nőtt egy nap alatt. A legtöbb új beteget, 186-ot – továbbá két újabb halálos áldozatot – a dél-ukrajnai Odessza megyéből jelentették előző nap, a második legtöbbet, 177-et és öt elhunytat pedig az ország keleti részében lévő Harkiv megyéből.
    
Ukrajna legfertőzöttebb régiójában, a nyugati országrészben lévő Lviv megyében 171 új fertőzéses esetet és három újabb halálesetet jegyeztek fel. Velük együtt az igazolt fertőzöttek száma a megyében elérte a 13 560-at, az elhunytaké pedig a 367-et. Az ország második legfertőzöttebb régiójának számító fővárosból, Kijevből 96 új beteget és egy halálos áldozatot jelentettek, így az azonosított fertőzöttek száma 12 248-ra, az elhunytaké 174-re nőtt.
    
Kárpátalján 80 új esettel a regisztrált fertőzöttek száma 7143-ra, az elhunytaké eggyel 249-re emelkedett, miközben eddig 3088-an győzték le a kórt. Makszim Sztepanov egészségügyi miniszter közölte, hogy az elmúlt napon 467 koronavírusos beteget kellett kórházba szállítani az országban. Elmondta, hogy újabb 91 egészségügyi alkalmazott kapta el a vírust, körükben már 10 705-en fertőződtek meg. Előző nap 33 222 tesztet végeztek el az országban, ebből 15 800 PCR-tesztet és 17 422 antitestszűrést.
    
Az UNIAN ukrán hírügynökség arról számolt be az elnöki hivatalban előző nap tartott válságstáb-értekezleten elhangzottak alapján, hogy a kormány november 1-jéig tervezi meghosszabbítani az országos karantént. Emellett a kabinet tervezi, hogy 30 napra beutazási tilalmat rendel el a “vörös zónába” sorolt országokból érkezőkre, az átutazást viszont engedélyezi. Szintén engedélyezi a beutazást Fehéroroszországból is az ottani válságos belpolitikai helyzetre tekintettel. Volodimir Zelenszkij elnök ezenfelül még azt is javasolta, hogy könnyítsenek a fehéroroszok beutazásán Ukrajnába.        


Megkezdődtek az őszi mezőgazdasági munkák
(képek)

Kultivátorral készítik elõ a talajt az őszi vetéshez a Zala megyei Hahót közelében 2020. augusztus 26-án.
(MTI/Varga György)
(MTI/Varga György)
(MTI/Czeglédi Zsolt)


(MTI / címlapkép: MTI/Czeglédi Zsolt)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük