Az Argentin Légierő (FAA) C-925 lajstromszámú A-4AR Fightinghawk harci repülőgépe szenvedett tragikus kimenetelű balesetet Villa Valeriatól 15 km-re – az ország fővárosától, Buenos Aires-től 650 km-re nyugatra. A pilótának sikerült katapultálnia, azonban a katapultülés nem mentette meg a bajba jutott pilótát. A képek tanulsága szerint bőségesen elegendő magasság állt rendelkezésre, valamint az ernyő is rendben kinyílt, azonban – valószínűleg a katapultülés technikai hibája miatt – a pilóta mégis életét vesztette.

Gonzalo Fabián Britos Venturini százados 34 évet élt.

A FAA közleménye egyelőre nem tért ki a sem a gép, sem a katapultülés hibájára – azonban a közlemény sejteni engedi, hogy repülés közben végzetes műszaki meghibásodás történt a repülőgéppel:

“Az egyik A-4AR repülőgépünk, amely Cordoba déli részén kiképzési repülést hajtott végre, műszaki vészhelyzetbe került és azt a pilótának el kellett hagynia. A repülőgép egy mezőre zuhant Villa Valeria város külterületén”

A pilóta halálát a testére ható óriási erők okozták. A csütörtökön elvégzett boncolás előzetes eredménye szerint „a nyaki gerinc csontvelőjének elmozdulása és teljes szakadása” eredményeként halt meg a pilóta. Emellett „artériás vérzés keletkezett a nyak oldalirányú elcsavarodása miatt, amelyet a gerinc törése okozott” – áll a Carlos Ochoa szövetségi bírónak benyújtott törvényszéki jelentésben.

Argentína 2020 tavasza óta fizetésképtelen, a légierő kálváriája azonban ennél jóval korában kezdődött. Az egykor gépek százait felvonultató légierő ma már csak árnyéka önmagának: szuperszonikus harci gépekkel egyáltalán nem rendelkeznek. A legpontensebb típusuk a közel 7 évtizede, az ötvenes évek első felében tervezett amerikai A4 Skyhawk. A gépek ugyan jelentősnek mondható modernizációkon mentek keresztül, de költségvetési okokból azok alkatrész-ellátása már évtizedek óta akadozik. A baleset előtt hivatalosan 24 db állt szolgálatban, azonban ezek töredéke nevezhető csak repülőképesnek.

Ugyan folyamatosan felröppennek hírek az Argentin Légierő típusváltásával kapcsolatban – de ezek anyagi lehetőségek hiányában sosem jutottak el a megvalósítás fázisába. Legutóbb a KAI kiváló szuperszonikus kiképzőgépének könnyű harci változata, az FA-50 került kiválasztásra, 2019 júliusában. A roppant nyögvenyelősen haladó “beszerzést” idén áprilisban – hivatalosan a koronavírus miatt – felfüggesztették. A tíz gép beszerzése természetesen nem oldotta volna meg a hatalmas, 2,8 millió km2 területű ország védelmét, de kezdetnek mindenképp üdvözlendő lett volna.

A kiszemelt váltótípus darabjáért állítólag csak 20 millió dollárt fizettek volna. Nehezen hihető, hogy a KAI ennyiért ténylegesen oda is adta volna őket.

Az argentin fegyveres erők egy, a korábbi elnök, Macri által 2018 januárjában kötött szerződés értelmében idén májusban bővülhettek 5 darab Dassault-Breguet Super Etendard Modernisés repülőgéppel. A hangsebesség feletti repülésre nem képes gép régi, a Francia Haditengerészet által kivont példányaiért, valamint 8 hajtóművért és számos tartalékalkatrészért mindössze 12 millió eurót fizettek.

Az első képek az argentinok “új” típusáról.


Figyelem! A balesetről készült képek megtekintését csak erős idegzetű olvasóinknak ajánljuk.

(Dél-amerikai Magyar Hírlap)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük