MNB: júniusban 806 millió euró volt a folyó fizetési mérleg hiánya
A májusi csökkenés után júniusban a korábbi hónapok szintjére, 806 millió euróra nőtt a folyó fizetési mérleg havi hiánya a Magyar Nemzeti Bank (MNB) hétfőn megjelent előzetes adatai…
Vizes Eb – Hosszú és Milák is elődöntős, utóbbi a legjobb idővel
Milák Kristóf a papírformának megfelelően a legjobb idővel jutott elődöntőbe 200 méter pillangón a római úszó Európa-bajnokságon. Hétfőn – amely Olaszországban nemzeti ünnep Szűz Mária mennybemenetele tiszteletére –…
Több mint kétszázmillió forinttal károsította meg a munkáltatóját
Vádat emeltek egy autószalon dolgozója ellen, aki úgy értékesített 24 járművet, hogy a több mint 223 millió forintos vételárát elsikkasztotta, megkárosítva így az értékesítő céget – tájékoztatta a…
ORFK: tizenötezernél többen érkeztek Ukrajnából vasárnap
Az ukrán-magyar határszakaszon 7501 ember lépett be vasárnap Magyarországra, a román-magyar határszakaszon belépők közül pedig 7835-en nyilatkoztak úgy, hogy Ukrajnából érkeztek – tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) hétfőn…
Devizapiac – Erősödött hétfő reggelre a forint
Erősödött a forint a hét végén a főbb devizákkal szemben a nemzetközi devizakereskedelemben. Hétfőn reggel hét órakor a forint jegyzése 0,2 százalékkal állt erősebben a péntek estihez képest…
A fertőzöttek száma 590,3 millió, a halálos áldozatoké 6,435 millió
Világszerte 590 307 399 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma pedig 6 435 537 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint hétfő reggel…
A Fehér Ház tagadja, hogy tudott volna előzetesen az FBI házkutatásáról Trump házában
A Fehér Ház szóvivője vasárnap tagadta, hogy az elnöki hivatal előzetesen tudott volna a Donald Trump korábbi amerikai elnök floridai birtokán tartott házkutatásról, amelyet múlt hétfőn bírósági végzés…
Labdarúgó NB I – Az FTC egy félidő alatt elintézte a Fehérvárt
A címvédő Ferencváros 4-0-ra legyőzte a vendég MOL Fehérvárt a labdarúgó OTP Bank Liga harmadik fordulójában, vasárnap. OTP Bank Liga, 3. forduló:Ferencvárosi TC-MOL Fehérvár FC 4-0 (3-0)—————————————–Groupama Aréna,…
Labdarúgó NB I – Utolsó percben bukta el a győzelmet a Honvéd
A Budapest Honvéd a mérkőzés utolsó percében kapott góllal végzett 3-3-as döntetlenre a vendég Pakssal vasárnap este a labdarúgó OTP Bank Liga harmadik fordulójában. A kispesti együttes első…
Labdarúgó NB I – Góllövőlista
A labdarúgó OTP Bank Liga góllövőlistája: 4 gólos: ——–Varga B. (Paks) 2 gólos: ——–Bárány (DVSC), Corbu (Puskás Akadémia), Camaj (Kisvárda), Jurina (Mezőkövesd), Lukic (Honvéd), Makowski (Kisvárda) 1 gólos: ——–Auzqui (FTC), Babunski…
