Szent István szobrot avattak Debrecenben
A Szent István-i életmű nemzetünk történelmének legidőtállóbb alkotása, amely egy évezred távlatában is erőt adó fundamentuma országunk létének és jövőjének – mondta Debrecen polgármestere augusztus 20-án a belvárosi…
Orbán: a magyarok a túlélés bajnokaiként állnak az európai történelem színpadán
Száz évvel a világháborús vereség és a trianoni diktátum után “a túlélés bajnokaiként állunk az európai történelem színpadán”, nincs a világon egyetlen nemzet sem, amely kibírt volna ilyen…
Áder János: megpróbáltatások idején is gyarapítani kell az “örök Magyarországot”
“Nehéz hónapok előtt állunk, de bármilyen megpróbáltatások várnak is ránk, gyarapítanunk, építenünk, szolgálnunk kell az örök Magyarországot” – hangoztatta a köztársasági elnök csütörtökön az Országház előtt tartott augusztus…
Felvonták a nemzeti lobogót a Parlament előtt
Katonai tiszteletadás mellett, Áder János államfő, Orbán Viktor kormányfő és Kövér László házelnök jelenlétében felvonták Magyarország nemzeti lobogóját az augusztus 20-ai állami ünnepen csütörtök reggel Budapesten, a Parlament…
Ünnepi Bánk bán a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon
Bánk bán operabemutatót rendeznek a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon augusztus 19-én, államalapításunk ünnepének előestéjén. Erkel Ferenc operája Vidnyánszky Attila rendezésében, Kesselyák Gergely vezényletével kel életre. A címszerepben Molnár Levente,…
Átadták a Kossuth- és Széchenyi-díjakat
A magyar történelem egyik csodája, hogy a közös cél különleges rangra emelte a közös munkát – utalt az 1948-49-es forradalom és szabadságharc idején a hátországban feladatot teljesítők munkájára…
Állami kitüntetéseket és miniszteri kulturális díjakat adtak át
Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára és Fekete Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára állami kitüntetéseket és miniszteri kulturális díjakat adott át március 15.…
Merkel: nem lehet tovább lazítani a járványügyi korlátozásokat Németországban
A regisztrált fertőzések számának emelkedése miatt egyelőre nem lehet tovább lazítani a koronavírus-járvány miatt elrendelt korlátozásokat Németországban – mondta Angela Merkel kancellár kedden Düsseldorfban az Észak-Rajna-Vesztfália tartományi kormánynál…
További híreink az óhazából – 2020.08.19.
Harminckettővel nőtt a fertőzöttek száma Magyarországon Harminckettővel, 5002-re emelkedett az azonosított koronavírus-fertőzöttek száma Magyarországon, újabb elhunyt nincs – közölte a koronavirus.gov.hu szerdán. A kormányzati portálon azt írták: a…
Ukrajna brazil harci-kiképző repülőgépeket vásárolna?
Az ukrán fegyveres erők légierő-parancsnoka megerősítette, hogy az ország vizsgálja a szovjet örökségből származó, csehszlovák gyártású L-39 Albatros típusra alapozott kiképzőrepülőgép-flotta cseréjének lehetőségét. Az Albatros a világ kétség…
