Megkezdődik a fehérvári királyi maradványok vizsgálata
Megkezdődik a Székesfehérváron őrzött királyi maradványok vizsgálata – jelentette be az emberi erőforrások minisztere hétfőn az egykori koronázó bazilika helyén lévő Nemzeti emlékhelyen, ahol megnyitották az osszáriumot (csontkamra)…
Kína maradt az chipek legnagyobb felvevőpiaca
Kínában tavaly 143,3 milliárd dollár értékben adtak el a mikroprocesszorokat, ami 9 százalékkal több a megelőző évi 131,3 milliárd dollárnál, és ezzel az ázsiai ország megőrizte 2005 óta…
A Dal 2021 – Az első elődöntő akusztikus produkciókkal szombaton
Az első elődöntővel folytatódik A Dal 2021. Szombaton a Duna Televízióban (és a tengerentúlon is fogható Duna World műsorán, a Szerk. megj.) 19 óra 35 perckor kezdődő élő…
Meghalt 48 beteg, 2623-mal nőtt a fertőzöttek száma Magyarországon
Meghalt 48, többségében idős, krónikus beteg, és újabb 2623 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést – közölte a koronavirus.gov.hu hétfőn. A kormányzati portálon azt írták: 405 646-ra nőtt…
111,3 millió fertőzött – a halálos áldozatoké közelít a 2,5 millióhoz
A világon 111 351 190 ember fertőződött meg a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 2 466 154, a gyógyultaké 62 824 122 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai…
4,530 Guarani-ra (196 forint) emelkedett a dízel ára Paraguayban
Miután 2020-ban nem volt jelentős ármozgás megfigyelhető az üzemagyagok árában, 2021 elején mintegy 400 Gauranival (17 forinttal) emelkedett meg az üzemanyagok ára az országban. A benzinkutak üzemeltetőinek és…
Tovább javult az áramellátás biztonsága Paraguayban
A paraguayi állami energiaszolgáltató, az ANDE adatai szerint 25% -kal javult az áramellátás biztonsága 2020-ban az előző évi adatokhoz képest. Az áramszolgáltató közleménye szerint ez az elmúlt időszakban…
Az Amazonas “aranyfolyóit” feltáró ritka felvételeket közölt a NASA
Az Amazonas “aranyfolyóit”, vagyis az illegális aranybányászat nyomait feltáró ritka felvételeket közölt a NASA. A felvételeken felvillanó “aranyfolyók” tulajdonképpen vízzel telt bányagödrök, melyeket engedély nélküli bányászok ástak az…
Soron kívül oltatta be ismerőseit az argentin egészségügyi miniszter
Kénytelen volt távozni posztjáról Ginés González García argentin egészségügyi miniszter azok után, hogy fény derült rá: soron kívül oltatta be ismerőseit a minisztériumban felállított oltóponton. Az Argentínát fél…
Meghalt 47 beteg, 2912-vel nőtt a fertőzöttek száma Magyarországon
Meghalt 47, többségében idős, krónikus beteg, és újabb 2912 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést – közölte a koronavirus.gov.hu vasárnap. A kormányzati portálon azt írták: 403 023-ra nőtt a…
