Húsz százalék felett nőttek a lakbérek júliusban
A lakbérek országos átlagban 23 százalékkal, Budapesten 25 százalékkal nőttek júliusban az egy évvel korábbihoz képest – közölte hétfőn a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Az egy hónappal korábbihoz…
Tovább csökkentek a reálbérek Németországban
A tartósan magas infláció miatt az év első három hónapja után a második negyedévben is csökkentek a reálbérek Németországban a szövetségi statisztikai hivatal (Destatis) hétfőn közölt adatai szerint.…
23 millió szál cigarettát találtak a debreceni repülőtérnél
Mintegy 23 millió szál – kétmilliárd forint értékű – cigarettát találtak a pénzügyőrök a debreceni repülőtérnél négy kamionban és elfogták a csempészettel foglalkozó nemzetközi bűnszervezet magyar tagját –…
Egy cigány is segítette a Dugina-gyilkosság elkövetőjét
Azonosított az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) egy ukrán állampolgárságú cigányt, aki a korábban meggyanúsított ukrán Natalja Vovkkal együtt készítette elő Darja Dugina orosz újságírónő meggyilkolását. Az FSZB…
ORFK: 17 167-en érkeztek Ukrajnából vasárnap
Az ukrán-magyar határszakaszon 7055 ember lépett be vasárnap Magyarországra, a román-magyar határszakaszon belépők közül pedig 10 112-en nyilatkoztak úgy, hogy Ukrajnából érkeztek – tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK)…
Óhaza – Csaknem ezerötszáz határsértő a hétvégén
1487 határsértővel szemben intézkedtek a rendőrök és katonák péntektől vasárnapig – tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság hétfőn az MTI-t. A rendőrség honlapján olvasható statisztika szerint pénteken 460, szombaton 571,…
A fertőzöttek száma 600,9 millió, az elhunytaké 6,486 millió fölött
Világszerte 600 955 216 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma pedig 6 486 463 a Baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint hétfő kora…
Devizapiac – Vegyes forintmozgás reggel
Gyengült a forint árfolyama a főbb devizákhoz képest hétfő reggel a bankközi devizapiacon péntek estéhez viszonyítva. Az eurót 6 órakor 412,44 forinton jegyezték a péntek esti 411,76 forint…
Augusztusban nagyot esett a GKI konjunktúraindexe
Augusztusban 4,9 ponttal, mínusz 14,3 pontra esett a GKI konjunktúraindexe, és már negyedik hónapja tart az üzleti és fogyasztói várakozások folyamatos romlása – derül ki a GKI Gazdaságkutató…
Vízilabda Eb – Nők – Súlyos vereség a hollandoktól
A magyar női vízilabda-válogatott 13-4-re kikapott a holland csapattól a 35. Európa-bajnokságon vasárnap Splitben. Bíró Attila szövetségi kapitány világbajnoki ezüstérmes együttese nem volt méltó ellenfele a vb-bronzérmes riválisnak,…
