Oroszország idén közel 30 millió hektárra növeli a búza termőterületét
Oroszországban az idén 29,535 millió hektáron vetnek majd búzát, ami több mint 818 ezer hektárral nagyobb, mint 2021-ben – közölte az Interfax hírügynökség a mezőgazdasági minisztérium adataira hivatkozva.…
Felgyújtotta magát egy férfi egy veszprémi hivatalban
Meghalt egy 74 éves férfi, miután felgyújtotta magát hétfőn Veszprémben, a járási hivatal agrárügyi főosztályán – közölte a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-vel. Máté Alexandra elmondta: az…
Kozuback Kamilla büszke, hogy a magyar olimpiai csapat tagja
A 17 éves Kozuback Kamilla büszke arra, hogy a magyar olimpiai csapat tagja lehet Pekingben a pénteken kezdődő téli játékokon. A Calgaryban született snowboardos – akinek édesanyja magyar,…
Kreml: Moszkvának imponál Budapest önállósága
Magyarország politikájának önállóságát méltatta hétfőn Moszkvában Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője, amikor bejelentette, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök kedden fogadja Orbán Viktor magyar miniszterelnököt. Peszkov nagyon fontosnak minősítette…
Palkovics: megtartotta első ülését a légiipari klaszter
Az alapító okirat aláírásával hétfőn létrejött a Magyarországi Légiipari Klaszter, és megtartotta első ülését – közölte Innovációs és Technológiai Minisztérium hétfőn az MTI-vel. A szakmai összefogás alapvető célja…
Dán átlövő érkezik nyáron Győr női kézilabdacsapathoz
A Győri Audi ETO KC női kézilabdacsapat két évre szóló megállapodást kötött Line Haugsteddel, a Viborg világbajnoki bronzérmes átlövőjével. A magyar bajnoki címvédő csapat honlapja szerint a 27…
Szélvihar tombolt a Balatonnál
Az Észak-Európában súlyos károkat okozó, Malik névre keresztelt ciklon vasárnap délelőtt a Balatonnál is éreztette hatását, 100 kilométer/órát meghaladó erősségű szelet mértek Siófokon, Balatonaligán és Fonyódon is –…
Lavrov: a NATO nehezen nevezhető védelmi szövetségnek
A NATO nehezen nevezhető védelmi szövetségnek a Jugoszláviában, Líbiában és Afganisztánban végrehajtott műveletei alapján – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter a Pervij Kanal orosz állami tévécsatorna által…
Tristan: 360 millió keresztényt üldöznek hitük miatt a világon
Napjainkban is 360 millió keresztényt üldöznek hitük miatt szerte a világon – fogalmazott a Miniszterelnökség üldözött keresztények megsegítéséért és a Hungary Helps Program megvalósításáért felelős államtitkára vasárnap a…
Benkő Tibor: a béke megőrzéséért a párbeszéd a megoldás
A béke megőrzése érdekében a párbeszéd a megoldás az orosz-ukrán feszültség enyhítésére, Magyarország érdeke is ez – nyilatkozta a honvédelmi miniszter a honvedelem.hu portálnak, egyúttal cáfolva azokat a…
