Peking 2022 – Gyulay bízik a rövidpályás gyorskorcsolyázókban
Gyulay Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) új elnöke szerint a magyar rövidpályás gyorskorcsolyázók eddigi eredményei bizakodásra adnak okot a pekingi olimpián.“Tudom, milyen eredményeik vannak, mik a céljaik,…
Peking 2022 – Tóth Zita: ez lesz életem egyik legnagyobb pillanata
Az alpesi síző Tóth Zita szerint élete egyik legnagyobb pillanata lesz, amikor viheti a magyar zászlót a pekingi olimpia pénteki megnyitóján. “Hatalmas megtiszteltetés számomra, hogy Kékesi Mártonnal mi…
Nőtt a Magyarország iránti rokonszenv Csehországban
Leginkább Szlovákiát és Ausztriát kedvelik a csehek – derült ki abból az országos közvélemény-kutatásból, amely azt mérte fel, milyen a cseh lakosság viszonya más országokhoz, illetve azok lakóihoz.…
FAO: közel 10 éves csúcson az élelmiszerárak januárban
Elsősorban a növényi olajok és a tejtermékek drágulása nyomán közel 10 éves csúcson álltak az élelmiszerárak a világon januárban. Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) által csütörtökön…
Kelet-Lengyelországba érkeznek az amerikai katonák
Lengyelország keleti részén fog állomásozni a csapaterősítés keretében az országba érkező újabb 1700 amerikai katona – jelentette be Pawel Soloch, a lengyel államfői hivatal kötelékében működő nemzetbiztonsági iroda…
Két sportágban folytatódik, egyben elkezdődik a küzdelem
Pénteken a magyar idő szerint 13 órakor kezdődő megnyitó ünnepséggel hivatalosan is elkezdődik a XXIV. téli olimpia Pekingben, de előtte két sportágban – curlingben és jégkorongban – folytatódnak…
Sergio Mattarella maradt, a kormányon belül feszültségek
Várakozás előzi meg a régi-új olasz államfő, Sergio Mattarella hivatali eskütételét és első programbeszédét csütörtökön, miközben a köztársasági elnök feszültséggel teli újraválasztása felszínre hozta a kormánytöbbség pártjain belüli…
Volner Párt: a magyar-orosz kapcsolatok fejlesztése nélkül nem lenne rezsicsökkentés
A magyar-orosz kapcsolatok fejlesztése nélkül nem volna lehetséges a rezsicsökkentés – jelentette ki a Volner Párt elnöke csütörtökön sajtótájékoztatón, Budapesten. Orbán Viktor miniszterelnök és Vlagyimir Putyin orosz elnök…
Holttestet találtak egy égő házban Dunaharasztiban
Tűz ütött ki egy családi házban Dunaharasztiban csütörtök reggel, az ingatlanban egy idős férfit holtan találtak a tűzoltók – tájékoztatta az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivőhelyettese az MTI-t. Dóka…
3D-szervmodellekre épülő, kutatásokat támogató programban vettek részét szegedi kutatók
A Szegedi Biológiai Kutatóközpont (SZBK) Biomag kutatócsoportja is tagja annak a nemzetközi konzorciumnak, amely világviszonylatban is egyedülálló, szabadon elérhető és folyamatosan aktualizálható adatbázist hozott létre a háromdimenziós szerv-…
