Négy nap múlva érkezik az emelt nyugdíj az Óhazában
Átlagosan 52 ezer forint pluszpénzzel számolhatnak júliusban a nyugdíjasok; akik bankszámlára kérték az utalást, már július 12-én megkapják a július havi nyugdíjuk mellett a nyolc havi nyugdíj után…
A fertőzöttek száma 554,4 millió, az elhunytaké 6,349 milli
Világszerte 554 478 193 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma pedig 6 349 604 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint szombat reggeli…
Meghalt a volt japán miniszterelnök
Helyi idő szerint 17:03-kor holttá nyilvánították a kórházban Abe Sinzó volt japán miniszterelnököt. Abe a rá leadott lövések következtében vesztette életét. A merénylőt, a 41 éves, 2002 és…
Lelőtték a volt japán miniszterelnököt, Abe Sinzót
CIKKÜNK FOLYAMATOSAN FRISSÜL Abe Sinzót Nara városában a helyi idő szerint délután fél kettőkor tartott politikai beszédének megkezdésekor lőtte hátba egy kora-negyvenes éveiben járó (később közölték: 41 éves)…
Baloldali városvezetés – Megszűnik az 1-es villamos Szegeden
Több mint száz év után megszűnik a szegedi 1-es vonalon a villamosközlekedés. Az utasokat a jövőben az 1-es jelzésű tram-train (a Szeged és Hódmezővásárhely között közlekedő vasútvillamos) szállítja a rókusi…
A Dél-amerikai Magyar Hírlap legfrissebb számának tartalmából
POLITIKAI FÖLDINDULÁS NYUGATON A kócos lemondott – vége Boris Johnson botrányokkal terhelt miniszterelnökségének Zelenszkij a legnagyobb európai támogatóját veszítette el a háborúpárti Johnson lemondásával. Biden sorsa ugyanaz lesz…
A britek bő háromnegyede helyesli Johnson lemondását
A brit választók több mint háromnegyede helyesli, hogy Boris Johnson lemondott a kormányzó Konzervatív Párt vezetői tisztségéről. Johnson csütörtökön jelentette be távozását, miután az elmúlt hónapok sorozatos belpolitikai botrányai…
RuTuberek a nyugati politikusokat megtévesztő orosz Klicsko-imitátorok
Mint kiderült, RuTuberek a nem túlzottan eszes nyugati politikusokat megtévesztő orosz Klicsko-imitátorok. Be is indult az sivalkodás Nyugaton: azt a marhaságot jelentette csütörtökön a Rundfunk Berlin-Brandenburg (RBB) németországi…
Vizes vb 2022 – A FINA elnöke köszönetet mondott Orbán Viktornak
“Az egész FINA-család nevében” köszönő levelet írt Orbán Viktor miniszterelnöknek Husszein al-Musszalam, a vizes sportokat tömörítő nemzetközi szövetség (FINA) elnöke a 19. FINA világbajnokság sikeres magyarországi megrendezéséért –…
Lemondott Boris Johnson
Lemondott csütörtökön Boris Johnson a brit Konzervatív Párt vezetői posztjáról. A lépéssel megszűnik Johnson miniszterelnöki tisztsége is, de a kormányfő bejelentette, hogy utódja megválasztásáig ellátja hivatali feladatait. Johnson,…