Koronavírus: az áldozatok 1/7-e brazil
Csaknem 19,3 millió a fertőzöttek, több mint 720 ezer a halálos áldozatok száma. A világon 19 296 761 ember fertőződött meg a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 720…
Világhírek
Csaknem 19,3 millió a fertőzöttek, több mint 720 ezer a halálos áldozatok száma. A világon 19 296 761 ember fertőződött meg a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 720…
Meghalt két idős beteg, huszonnéggyel nőtt a fertőzöttek száma MagyarországonElhunyt két idős, krónikus beteg, és huszonnéggyel, 4621-re emelkedett az azonosított koronavírus-fertőzöttek száma Magyarországon – közölte a koronavirus.gov.hu pénteken.…
Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) által számított árindex 1,2 százalékkal, 94,2 pontra emelkedett a júniusi 93,1 pontról. Tavaly júliusban 95,1 ponton állt a mutató. A FAO…
Akár még a novemberi választások előtt lehet vakcina a koronavírus-fertőzés ellen – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök csütörtök reggel egy rádiós interjúban. Az elnök először úgy fogalmazott,…
75 éve vetett be a világon először nukleáris fegyvert az Amerikai Egyesült Államok. A katonai szempontból szinte teljesen jelentéktelen japán kikötőváros, Hiroshima volt az amerikaiak 1945 augusztus 6-i…
Különböző hírportálokon és a közösségi médiában gyakran kerülnek elő írások arról, hogy Angela Merkel német kancellár végül Paraguay-ban telepedik le. Ha igaz a szóbeszéd, mikor kerülhet erre sor?…
A fertőzöttek száma 18,2 millió, a halálos áldozatoké 692 ezer a világon Egy nappal korábban 18 019 472 fertőzöttet tartottak nyilván, a halálos áldozatok száma 688 369, a…
Latin-Amerika egyik országába tartott minszki és isztambuli átszállással az a 33 orosz állampolgár, akit múlt héten vettek őrizetbe Fehéroszországban – jelentette ki Kirill Pletnyov minszki orosz konzul a…
Az orosz gyógyszeripart 2021-re havi több millió adag Covid-19-vakcinát fog gyártani – jelentette ki Gyenyisz Manturov orosz ipari és kereskedelmi miniszter hétfőn a TASZSZ hírügynökségnek nyilatkozva. Közölte, hogy…
Elhunyt egy 50 éves krónikus beteg férfi, és huszoneggyel, 4526-ra emelkedett az azonosított koronavírus-fertőzöttek száma Magyarországon – közölte a koronavirus.gov.hu szombaton. A kormányzati portálon azt írták: újabb magyar…