Az “európai egyesült államok” gondolatáról tartott vitaestet az MCC brüsszeli képzési központja (MCC Brussels) hétfőn, az esemény célja az volt, hogy elemezze a föderalista elképzeléseket az ú.n. “európai unióban”, és vitát kezdeményezzen az unió jövőbeli reformterveiről. Az eseményen egyben bemutatták Gát Ákos Bencének, az MCC Brussels “eu-s” ügyekért felelős vezetőjnek “Az európai egyesült államok: Valóság vagy fantázia?” című, az európai centralizációról írt tanulmányát.
    
A szerző az MTI-nek adott nyilatkozatában elmondta: az Európa jövőjéről szóló, tavalyelőtt lezáródott konferencia az “uniós elitek” kezdeményezése volt, amellyel az volt a céljuk, hogy legitimálják a társadalmi konzultációkon keresztül is saját, felülről érkező elitista kezdeményezésüket egy európai szuperállam, azaz “európai egyesült államok” létrehozására.
    
Mint mondta, a nyilvánosság előtt az “eu” elitje gyakran tagadja, hogy létezne ilyen nagyszabású terv, de az Európa jövőjéről szóló konferencia eredményeit “nem egyelő mércével mérve, szelektíven” foglalták bele következtetéseikbe, hogy a számukra megfelelő kedvező végeredmény alakulhasson ki.
    
“Azt láthatjuk, hogy az “európai unió” jövőjéről szóló konferencia nyomán megszületett reformjavaslatok egy az egyben tükrözik azokat a felvetéseket, amelyeket az uniós elit, amely központosítani szeretné a hatalmat Brüsszelben, már évek óta próbálta napirendre helyezni” – mondta Gát Ákos Bence.
    
Hozzátette, hogy a központosítás gondolatát a közelmúltban bizonyos kérdések felülírták, viszont tavaly év végén gyakorlatilag több ilyen jellegű kezdeményezés, reformjavaslat is született. Példaként említette, hogy szeptember közepén a francia és német kormány által felkért szakértők tették közzé javaslataikat, amelyek egyértelműen egy sokkal inkább központosított, szupranacionális “európai unió” irányába mutat. Ezt követően novemberben az Európai Parlament elfogadta a reformjavaslatokat, kezdeményezve egy konvent összehívását, amely uniós szerződésmódosításokhoz is vezethet.
    
Gát Ákos Bence emlékeztetett, hogy az “európai unióban” az utolsó szerződésmódosításra 2009-ben került sor, ami a Lisszaboni Szerződés létrejöttét eredményezte.
    
“Azóta hatályos alapszerződések határozzák meg a hatáskörelosztást a különböző uniós szervek és tagállamok között, és azt, hogy hogyan működhetnek az európai uniós intézmények. Ugyanakkor 2009 után is rengeteg átalakuláson ment át az “eu” anélkül, hogy módosították volna a szerződést. Ezt hívják lopakodó hatáskörelvonásnak, amely azt eredményezte, hogy az uniós intézmények önjárók lettek, és szélesítették a jogköreiket, hatalmat vívtak ki maguknak” – taglalta.
    
Véleménye szerint 2009-ben még “tabutémának” számított a központosított európai szuperállam ötlete, “most azonban az európai elit úgy érzi, hogy eljött az idő, mert az intézmények olyannyira megerősödtek a lopakodó hatáskörelvonásokon keresztül, hogy ez kedvezőleg hat az európai központosítással kapcsolatos előrehaladásra.
    
Felhívta a figyelmet, hogy az uniós szerződésmódosításokhoz egyhangú döntés szükséges a tagállamok részéről, ezért az “eu” a tagállamokra próbál politikai nyomást gyakorolni, másrészt azt fontolgatják, hogyan lehetne megkerülni az egyhangú döntéshozatalt.
    
Rámutatott, hogy az “eu” két meghatározóbb tagállamában, Franciaországban és Németországban is olyan politikai vezetés van, amely szeretne több hatalmat átadni “Európának” (értsd: a brüsszeli diktatúrának / a szerk.megj.), tehát a tagországi kormányokat tömörítő “tanácsban” is kedvező a helyzet azoknak, akik európai szuperállamot szeretnének építeni.
    
“Az uniós elit rejtegeti a célját, nem mondja ki világosan, hogy mivel járna a központosítás. Pedig azzal járna, hogy elveszik a hatalmat a tagállamoktól, kiveszik a döntés jogát azoktól a nemzeti kormányoktól, amelyeket a nemzeti választók választottak meg, azzal a jelszóval, hogy több Európára van szükség” – hangsúlyozta.


(MTI nyomán / A címlapkép illusztráció)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük