Oroszország tisztázni kívánja Örményországgal, hogy mit jelentenek a Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezetében (ODKB) való részvétel felfüggesztésére vonatkozó jereváni nyilatkozatok – jelentette ki Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő pénteken a Zvezda katonai tévécsatornának.

“Az örmény fél semmilyen hivatalos lépést nem tett ezzel kapcsolatban. Kapcsolatfelvételre készülünk a kollégáinkkal és a nyilatkozatok jelentésének tisztázására” – mondta.
    
Peszkov hangsúlyozta, hogy ilyen helyzetben nagyon fontos minden részletet tisztázni. A Kreml szóvivője reményét fejezte ki, hogy “örmény barátaink mindent megmagyaráznak nekünk”.
    
Nikol Pasinján örmény miniszterelnök pénteken jelentette be hazája ODKB-tagságának felfüggesztését. Indoklása szerint “Örményországra vonatkozóan a kollektív biztonsági szerződés nem teljesült, különösen 2021-2022-ben”.
    
Az ODKB Moszkvában működő titkársága közölte, hogy nem kapott semmilyen nyilatkozatot Jerevántól tagságának befagyasztásáról. A szervezet részéről nem zárták ki annak lehetőségét, hogy Pasinján szavai azzal függenek össze, hogy Örményország nem vett részt az ODKB több közelmúltbeli eseményén.
    
Jereván többször is megvádolta az ODKB-t és Moszkvát, hogy nem teljesíti szerződéses kötelezettségeit. Januárban Armen Grigorján, az örmény biztonsági tanács titkára azt mondta, hogy a köztársaságnak “nincsenek elvárásai” a szervezettel szemben, mivel “nem reagált megfelelő módon” az azeri hadsereg által 2022 szeptemberében indított “nagyszabású támadás” idején.
    
Pasinján nem vett részt az ODKB november 23-i minszki csúcstalálkozóján. Az ODKB-nak hat tagállama van: Örményország, Fehéroroszország, Kazahsztán, Kirgizisztán, Oroszország és Tádzsikisztán.


(MTI / Címlapkép: MTI)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük