Az írni-olvasni tudás meglétéhez kötné a választójogot a Mi Hazánk – jelentette be sajtótájékoztatón a párt alelnöke hétfőn Budapesten. Novák Előd közölte: a párt szerint erre azért is szükség van, mert “a választási csalásokat elkövető pártok elsősorban az írni-olvasni nem tudók szavazatait tudják a legkönnyebben megvásárolni”.
    

Az országgyűlési képviselő szerint “ez a probléma elsősorban a magyarországi cigányságot érintheti”, ugyanakkor leszögezte, hogy nem céljuk bárkit is etnikai alapon kizárni a választásból.
    
Az ellenzéki párt ugyancsak fellépne a szavazatvásárlások, illetve az esetleges láncszavazások megszüntetése érdekében. Javaslatcsomagjuk további pontjai a választók szervezett szállításának lehetőségét akadályoznák meg és azt is elérnék, hogy jelölt se lehessen az, aki más ország állampolgárságával is rendelkezik.
    
A párt szerint újra életbe kellene léptetni a képviselők visszahívhatóságának lehetőségét és el kellene törölni a képviselői mentelmi jogot. Kezdeményezik a köztársasági elnök közvetlen megválasztását, minden pártot program írására köteleznének, a miniszterelnök-jelölteket pedig vitára.
    
Kezdeményezik azt is, hogy a médiatanácsban egyenlő számban legyenek jelen kormánypárti és ellenzéki delegáltak, vagy akár civilek is.


(MTI / A címlapkép korábban készült: MTI/Koszticsák Szilárd)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük