Sikeres terepszemlén van túl a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB), amelynek delegációja vasárnaptól keddig felmérte az épülő olimpiai falu adottságait Párizsban, a jövő évi ötkarikás játékok helyszínén.

Fábián László, a MOB főtitkára az M4 Sport Nemzeti Sporthíradó című műsorában csütörtökön reggel elmondta: az utazás fő célja az olimpiai falu aktuális állapotának megtekintése volt, de a kollégáival együtt több más témában is tárgyaltak a helyiekkel. Felidézte, hogy a nyári látogatásukkor csupán egy lépcsőház volt készen a játékok egyik központi létesítményében, ehhez képest mostanra “kívülről szép minden”, de belül még sok munka vár a kivitelezőkre. Fábián László szerint nem egyszerű az ideális körülmények megteremtése, mert kevés a hely, kevés az ágy, és komoly logisztikát igényel majd, hogy az akkreditált személyeket, akik a játékok bő két hete alatt folyamatosan cserélődnek, megfelelően el tudják helyezni.
    
“Igyekszünk a lehető legtöbbet kihozni abból, amit a szervezők biztosítanak. Sok dolgot kell pótolnunk, a klímától kezdve az ágyhosszabbítókig, a különböző pihenést segítő felszerelésekig, a masszázs és orvosi területek, valamint a csapatiroda kialakításáig. Ezért is volt nagyon fontos, hogy tíz hónappal a rajt előtt a helyszínen tájékozódjunk. Nem véletlenül voltunk kint kilencen, két órát kaptunk arra, hogy mindent megnézzünk. Úgy gondolom, hogy jól végeztük a munkánkat, és felkészültünk mindenre” – fogalmazott a MOB főtitkára.
    
Szóba került a biztonsági helyzet is. A sportvezető elmondta: Párizs hatalmas város, rengeteg az autó, borzasztóan nagy a forgalom és az olimpia alatt is hatalmas lesz a tömeg. A kintlétük alatt rengeteget metróztak, már csak azért is, mert a szervezőbizottság a sportolóknak, szakembereknek is azt javasolja, hogy tömegközlekedéssel utazzanak.
    
“Mi azért ezt nem gondoljuk komolyan, mert ez nem egyszerű helyzet, főleg a biztonság szempontjából. Ezzel együtt teszteltük a metróvonalakat, ha esetleg úgy alakul, fel tudjuk készíteni a kint lévő magyarokat.” – tette hozzá.
    
Fábián László arról is beszélt, hogy szerdán nagy sikerű sportolói fórumot tartottak, amelyen 21-22 szövetség képviseltette magát. Szeretnék, ha a versenyzők felkészültek lennének a kinti körülményekkel kapcsolatban, ennek érdekében december elején a főtitkároknak is hasonló fórumot szerveznek. A sportvezető hangsúlyozta: Habsburg György párizsi magyar nagykövet a csapatával együtt mindent megtesz annak érdekében, hogy a játékok ideje alatt maximális támogatást tudjanak adni a magyaroknak.
    
Magyarország jelenleg 12 sportágban 58 indulási joggal rendelkezik, Fábián László szerint semmi okuk nincs a panaszra.
    
“Még több csapatunk is versenyben van. Úgy gondolom, hogy a női vízilabda-válogatott ott lesz az olimpián, szurkolunk a két kézilabdacsapatunkért és a női kosárlabda, illetve 3×3 kosárlabda is jól áll, tehát bizakodunk. Az olyan sportágakban, amelyekben a pontokat gyűjtik a világranglistán, szintén jól állunk, például dzsúdóban, de az sem kizárt, hogy hosszú idő után lovasunk is lesz az olimpián.” – fogalmazott.
    
A párizsi olimpiát 2024. július 26. és augusztus 11. között rendezik.


(MTI / A címlapkép illusztráció: MTI/Czeglédi Zsolt)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük