A magyar labdarúgó-válogatott kétgólos hátrányból egyenlítve 2-2-es döntetlent játszott Litvánia vendégeként a kaunasi Európa-bajnoki selejtezőmérkőzésen, így bár csoportja élén maradt, de nem bebiztosította be részvételét a kontinensviadalra.

A hazaiak Fedor Cernych és Pijus Sirvys révén kétgólos előnyre tettek szert az önmagához képest gyengén futballozó magyarok ellen. Szünet után fordult a kocka Marco Rossi tanítványai fölényben játszottak, s előbb Szoboszlai Dominik 11-esből szépített, majd a 82. percben Varga Barnabás idénybeli huszadik góljával egyenlített.
    
A magyarok előnye egy pontra csökkent az eggyel több meccset játszó szerbekkel szemben, de hatra nőtt a harmadik Montenegró előtt, így egyetlen pontra van szüksége a kijutáshoz a hátralévő két találkozóján.
    
A nemzeti együttes legközelebb november 16-án a nyeretlenül sereghajtó Bulgária vendége lesz.

    Eb-selejtező, G csoport, 8. forduló:
Litvánia-Magyarország 2-2 (2-0)
——————————-
Kaunas, Darius és Girenas Stadion, 5000 néző, v.: Juxhin Xhaja (albán)
    gólszerzők: Cernych (20.), Sirvys (36.), illetve Szoboszlai (67., 11-esből), Varga B. (82.)
    sárga lap: Lekiatas (43.), Utkus (55.), Kazukolovas (71.), Lasickas (90.), illetve Szoboszlai (55.), Fiola (74.)

    Litvánia:
    ———
Zubas – Lasickas, Girdvainis, Lekiatas, Sirvys (Beneta, 76.) – Utkus (Kazukolovas, 64.), Vorobjovas – Slivka (Novikovas, 90.), Gineitis, Cernych (Jankauskas, 64.) – Paulauskas

    Magyarország:
    ————-
Dibusz – Fiola, Lang, Szalai A. – Nego (Csoboth, 62.), Szoboszlai, Nagy Á., Kerkez (Nagy Zs., a szünetben) – Sallai (Bolla, 92.), Gazdag (Styles, a szünetben) – Varga B. (Ádám, 92.)

    I. félidő:
    ———-
    20. perc: Cernych kapott labdát a bal oldalon, befelé cselezett, majd kilőtte a bal alsó sarkot (1-0).
    36. perc: Gineitis jobb oldali szöglete után a hosszú oldalon Sirvys 4 méterről a kapu közepébe fejelt (2-0).

    II. félidő:
    ———–
    66-67. perc: Nagy Ádám passzából Sallai tört kapura a jobb oldalról, Zubas ellökte őt, a megítélt büntetőt pedig Szoboszlai a keresztléc alá bombázta (2-1).
    82. perc: Szoboszlai jobb oldali szögletből hajszálpontosan ívelt Vargához, aki 10 méterről a jobb sarokba fejelt (2-2).

A szokottnál eggyel több támadó szellemű játékos szerepelt a magyar csapatban, de Marco Rossi szövetségi kapitány együttese nem rontott neki az ellenfélnek. Fokozatosan ugyan átvette a játék irányítását, ám nem szorította be riválisát, sok esetben hátul járatta a labdát. Az ezúttal hátrébb futballozó Szoboszlai Dominik egészen a saját térfelére visszajött labdákért és – elsősorban a bal oldalon – mélységi indításokkal próbálta segíteni társait. A litvánok a 10. percben egy gyors jobb oldali kontra alkalmával jelezték, nem csak a védekezésre összpontosítanak, Gineitis azonban nagy helyzetben nem találta el jól a labdát. A magyarok meddő mezőnyfölénye nem eredményezett helyzeteket, a hazaiak viszont húsz perc után vezetéshez jutottak Cernych okos és pontos lövésével.
    
A góltól nem változott a játék képe, a magyarok birtokolták többet a labdát, de lehetősége a balti csapatnak volt: Lasickas próbálkozását Dibusz vetődve hárította. A nemzeti együttes enerváltan és sok hibával futballozott, így ritkán jutott el a 16-osig, a támadásépítését rendre olyan technikai hibák hiúsították meg, mint rossz labdaátvételek, pontatlan passzok és elveszített párharcok, de az elképzelés is hiányzott a játékból. Az első magyar lehetőségre több mint félórát kellett várni, Sallai közelről célt tévesztett. Eközben a litvánok felbátorodtak, sőt, egy szögletet követően a szombaton Bulgáriában kétszer eredményes Sirvys fejesével megduplázták az előnyüket. A szünet előtti percekben fokozódott a nyomás a litván kapun, de Kerkez lövését védte Zubas.
    
Marco Rossi a szünetben kettős cserével próbálta felrázni a csapatát, amely a térfélcserét követően majdnem megkapta a harmadik gólját, azonban les miatt érvénytelenítették Paulauskas találatát. A szerkezetváltás által viszont Szoboszlai ismét a válogatottban megszokott helyén játszott, ez pedig jótékony hatással volt a támadó játékra. Tíz perc alatt több dolga volt a litván kapusnak, mint az egész első félidőben, egy ízben Zubas bravúrral fogta meg Nego közeli fejesét. A magyar nyomás a játékrész derekán kifizetődött, mert a Sallaival szemben elkövetett szabálytalanságért megítélt 11-est Szoboszlai értékesítette. Bár lendületben maradtak a magyarok és a játék javarészt a litvánok térfelén zajlott, viszont a szórványos hazai akciókban is benne volt a veszély, Dibusznak is kellett védenie. Az utolsó negyedórában beszorult a litván gárda, amely önfeláldozó mentésekkel sokáig tartotta az előnyét, de egy szöglet után a bombaformában lévő Vargával szemben már tehetetlennek bizonyultak. A magyarok nagy erőkkel támadtak a győztes és egyben Eb-részvételt jelentő gólért, a csereként beállt Csobothnak ugyan sokszor sikerült elfutnia a jobb szélen, beadásai viszont rendre pontatlanok voltak, így végül a nemzeti együttesnek meg kellett elégednie a döntetlennel.

Magabiztos szerb siker a magyarok csoportjában

A magyarokkal azonos csoportban szereplő szerb válogatott a duplázó Aleksandar Mitrovic vezetésével 3-1-re nyert otthon Montenegró ellen a labdarúgó Európa-bajnoki selejtező keddi játéknapján.

A szerb csapat így egy pontra megközelítette a csoportot továbbra is veretlenül vezető, Litvániában 2-2-es döntetlent elérő magyar együttest, amelynek így egyetlen pontra van szüksége a kijutáshoz a hátralévő két találkozóján.

    Eredmények, G csoport, 8. forduló: Szerbia-Montenegró 3-1 (1-1)
—————————-
gólszerzők: Mitrovic (9., 74.), Tadic (77.), illetve Jovetic (36.)

    korábban:
Litvánia-MAGYARORSZÁG 2-2 (2-0)
——————————-
g.: Cernych (20.), Sirvys (36.), illetve Szoboszlai (67., 11-esből), Varga B. (82.)
    
    A csoport állása:
1. MAGYARORSZÁG 6  4  2  –  11- 4  14 pont
2. Szerbia      7  4  1  2  13- 7  13
3. Montenegró   6  2  2  2   6- 8   8
4. Litvánia     7  1  3  3   8-12   6
5. Bulgária     6  –  2  4   3-10   2

    Korábbi eredmények:
    1. forduló (március 24.):
Szerbia-Litvánia 2-0 (1-0)
Bulgária-Montenegró 0-1 (0-0)
    2. forduló (március 27.):
Montenegró-Szerbia 0-2 (0-0)
MAGYARORSZÁG-Bulgária 3-0 (3-0)
    3. forduló (június 17.):
Litvánia-Bulgária 1-1 (1-1)
Montenegró-MAGYARORSZÁG 0-0
    4. forduló (június 20.):
Bulgária-Szerbia 1-1 (0-0)
MAGYARORSZÁG-Litvánia 2-0 (1-0)
    5. forduló (szeptember 7.):
Litvánia-Montenegró 2-2 (0-0)
Szerbia-MAGYARORSZÁG 1-2 (1-2)
    6. forduló (szeptember 10.):
Montenegró-Bulgária 2-1 (1-0)
Litvánia-Szerbia 1-3 (1-3)
    7. forduló (október 14.):
Bulgária-Litvánia 0-2 (0-1)
MAGYARORSZÁG-Szerbia 2-1 (2-1)

    A csoport további programja:
    9. forduló (november 16.):
Bulgária-MAGYARORSZÁG, Szófia 20.45
Montenegró-Litvánia, Podgorica 20.45
    10. forduló (november 19.):
MAGYARORSZÁG-Montenegró, Puskás Aréna 15.00
Szerbia-Bulgária, Leskovac 15.00


(MTI / Címlapkép: MTI/Illyés Tibor)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük