A Btk.-t szigorító törvénycsomagot nyújtott be a Mi Hazánk Mozgalom az elharapódzott cigánybűnözés megfékezése érdekében – jelentette ki keddi sajtótájékoztatóján Novák Előd, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője.

A politikus azt mondta: a jelenleg hatályos büntető törvénykönyv enyhítést hozott a garázdaság bűncselekmény minősített eseteinek szabályozásában. A Mi Hazánk ezzel szemben súlyosabban büntetné a csoportosan, fegyveresen vagy felfegyverkezve elkövetett garázda jellegű megnyilvánulásokat, és önálló tényállásként beemelnék a jogszabályba a lincselést – mondta. Emellett azokat a biztonsági őröket is közfeladatot ellátó személyként védenék a jogszabályban, akik nem viselnek fegyvert.
    
Szólt arról is, hogy a házelnök 5 millió forintra büntetné a cigánybűnözés szó használatáért, fellebbezésére pedig az Országgyűlés hoz erről döntést. Azt mondta: ez szerinte olyan abszurd, mintha egy sportmérkőzésen a rivális csapat határozna a sárga lapról.
    
Vidó Attila, a Mi Hazánk Mozgalom rendvédelmi kabinetjének elnöke kijelentette: a biztonsági őröket, például a plázákban, napi szinten éri atrocitás. A boltokban ugyanis sűrűn követnek el lopásokat, és a lopások, a rablások igenis a cigánybűnözés egyik ága – fogalmazott.


(MTI nyomán / A címlapkép illusztráció: MTI/Mihádák Zoltán)

One thought on “Törvényjavaslat a cigánybűnözés ellen”

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük