Tisztelt Előfizetőink! Eheti lapszámunk a “DAM Katonai Magazin” novemberi számával együtt jelenik meg.

Az eheti Hírlap tartalmából:

HÁBORÚ

Oroszország kivonul Herszon városából

Az új parancsnok által már korábban belebegtetett “nehéz döntés” megszületett: az orosz erők valóban kiürítették Herszon városát, amelybe csütörtökről péntekre virradóra visszaszivárogtak a kijevi junta fegyveresei.



Washington provokatív sarkvidéki fegyverkísérletet hajtott végre az orosz határ mellett

A “Rapid Dragon”-t az amerikai légierő megbízásából fejlesztették ki. A szerdai volt az első “bemutatkozása” Európában.



Továbbra is civil célpontokat lövet a kijevi junta

Ezen a héten sem maradt alább a kijevi junta civilek elleni támadássorozata.


Milliók vannak áram nélkül Ukrajnában

Oroszország kemény választ adott a kijevi junta aljas terrortámadásaira: az ukrán energetikai infrastruktúra azóta sem talált magára. Nincsenek már tartalék-eszközök sem a javításokra. Több erőművet olyan hatékony csapás ért, amely után az adott létesítményt javítani nem is lehet, legfeljebb évek alatt újjáépíteni.


Álhír-figyelő

Rengeteg átlátszó hazugság került be a fősodratú médiákba a háborúval kapcsolatban. Az ukránok – ha valamiben tényleg erősebbek – nyilvánvalóan hathatós nyugati támogatással – akkor az a háborús propaganda és dezinformáció. Összeszedtük, ki mit hazudott az elmúlt héten. Előre annyit elárulhatjuk: volt bőven hamis hír ezen a héten is!


Olaszország leállítja az Ukrajnának szánt fegyverszállításokat

Guido Crozetto olasz védelmi miniszter a konfliktus megoldására a tárgyalásokat nevezte az egyetlen reális megoldásnak.

“A konfliktus kezdete óta beszélek a felek közötti párbeszéd szükségességéről. Be kell fejeznünk a harcokat, tárgyalóasztalhoz kell ülnünk, és békét kell teremtenünk.”

VILÁG

Félidős pofon

Az Egyesült (egyesített?) Államokban félidős választásokat tartottak, amelyen a kongresszus tagjai mellett 35 szenátort (a 100-ból) és egy sor kormányzót is megválasztanak.

A választás egyértelműen az úgynevezett “demokraták” vereségét hozta – bár annak mértéke alulmúlta a várakozásokat. A vártnál kisebb győzelem a volt republikánus elnök, Donald Trump malmára hajthatja a vizet – aki november 15-re egy nagy bejelentést ígért.



Észak-amerikai választási abszurd: halott képviselőt választottak meg Pennsylvaniában

Nem elég, hogy halottak millió szavazhattak ismét – még egy elhunyt képviselőt is sikerült megválasztani a “demokrácia fellegvárában”…

Konstatálhatná az egyszeri ember, hogy ennél már nincs lejjebb – de ne hozzunk elhamarkodott következtetéseket. Nem láttunk még mindent.

A 85 éves Anthony „Tony” DeLuca október 9-én halt meg nyirokrákban. A halott politikus megválasztása jogszerű volt. Az egy hónapja halott DeLuca a választókerületében a szavazatok 86 százalékát szerezte meg.


Heti Biden – Engem figyeljenek!

Mr. President, mi figyelünk, csakhogy alig jutunk szavakhoz. A NewsMax nevű észak-amerikai konzervatív hírtelevízió – nyilván nem a mi korábbi, azonos témában írt cikkünk nyomán – összegyűjtötte Biden szerencsétlen kijelentéseit és “eltévelyedéseit”. Audiovizuálisan tolmácsolva ez bizony tényleg még döbbenetesebb, mint olvasva.


Biden “minden alkotmányos eszközt felhasznál” annak megakadályozására, hogy Trump újra elnök lehessen

Az agg, maholnap a nyolcvanat töltő amerikai elnök rettenetesen fél Trump visszatérésétől. Nyilván meg is van rá minden oka…


Buzulás nyista, táváris!

Putyin elnök az orosz nemzettől idegen ideológiának nyilvánította a szexuális aberrációkat (értsd: az LMBTQNZP+ ideológiákat).

Az Egyesült Államok és más barátságtalan nemzetek – valamint a transznacionális vállalatok, civil szervezetek és médiumok – tevékenysége veszélyt jelent a hagyományos orosz értékekre – áll az elnöki rendeletben.

Az orosz nép számára idegen ideológiák közé sorolja a rendelet az “egoizmus, a büntetlenség és az amoralitás kultuszát”, a “hazafiság és a családi értékek tagadását”, valamint az LMBTQ+ propagandát.


A Mazda is 1 euroért adta el oroszországi autógyárát

Hatalmas veszteséget lesz kénytelen elkönyvelni a japán autógyártó a vlagyivosztoki autógyára, no meg az orosz piac elvesztése miatt. A szankciók ezúttal sem Oroszországnak, hanem a szankciókat hozó országoknak fájnak.


Lavrov: Oroszország és India közösen gyárthat fegyvereket

Oroszország külügyminisztere Moszkvában fogadta az indai külügyminisztert. Számos területen, köztük a közös űrkutatási programok és a fegyvergyártás területén is előrelépést vár a két ország diplomatája.

India már évtizedek óta gyárt licencmegállapodás keretében különböző szovjet-orosz eredetű fegyvereket – így a kapcsolat katonai téren is rendkívül mélynek számít a két atomhatalom között.


Lavrov képviseli Oroszországot a G20 csúcson

Oroszország külügyminiszteri szinten képviselteti magát az indonéziai Balin rendezett csúcstalálkozón.


Algéria hivatalosan kérte felvételét a BRICS-csoportba

Algéria felvételét kérte a BRICS-csoportba – közölte Leila Zarouki, a fosszilis energiaforrásokban gazdag észak-afrikai ország külügyminisztériumának nemzetközi partnerségért felelős különmegbízottja.

A kínai külügyminisztérium nemzetközi gazdasági ügyekért felelős osztályának vezetője, Li Keszin azt mondta, hogy több ország is “kopogtat” a BRICS-szövetség ajtaján: Indonézia, Törökország, Szaúd-Arábia, Egyiptom és Argentína is hamarosan felvételre kerülhet.

Az orosz diplomácia vezetője, Szergej Lavrov korábban közölte, miszerint legkevesebb 12 ország fejezte ki a Brazíliát, Oroszországot, Indiát, Kínát és Dél-Afrikát tömörítő BRICS-csoporthoz való csatlakozási szándékát.


Gerontokrácia az Egyesült Államokban (I. rész)

Szovjet útra lépett Washington? A katonai-gazdasági szuperhatalom válságában mekkora szerepe van az elvénült (háttér-)hatalomnak, az amerikai gerontokráciának?

Csakhamar véget vethet a világ dominálására – a washingtoni hegemóniára – épített rendszernek a folyamatosan erősödő keleti hatalmak összefogása. Újonnan induló sorozatunk a szovjet birodalom három évtizeddel ezelőtti összeomlásával állítja párhuzamba a közelmúlt és napjaink washingtoni történéseit.


KFC: “Ma van a kristályéjszaka emléknapja! Kényeztesd magad zsenge sajttal és ropogós csirkével”

Nem győzött szabadkozni a (még) mindig nagyon érzékeny zsidókba páros lábbal beleszálló KFC németországi leányvállalata az igencsak hatékonyra sikerült marketingüzenet miatt.

DÉL-AMERIKA

Új letelepedési szabályok Paraguayban


Változik a kontinens legkönnyebb letelepedést biztosító bevándorlási törvénye. Cikkünkben részletesen elemezzük, hogy mit jelenet ez a bevándorlók számára.


Mi lesz veled Brazília?

Argentína szomorú példája mutatja, hogy mi várhat a kontinens legnagyobb országára az elnöki hatalomátadás után.


Bolívia – Puccskísérlet után

A régi, Bolíviában már “hagyományokkal rendelkező” forgatókönyv úgy látszik, most nem működött Bogotában.


Paraguay hidakat épít

Paraguay hidakat épít – valódiakat, és emberek köztieket is.


ÓHAZA

Nemzeti konzultáció a szankciókról

Magyarország népe ismét véleményt mondhat. A terítéken ezúttal a visszafelé elsült brüsszeli szankciók vannak.


A Mi Hazánk kitiltaná a (szivárványos) buzizászlót a középületekről

A Mi Hazánk megtiltaná, hogy “szivárványos zászlót” rakjanak ki a középületekre. A nemzeti jobboldali párt álláspontja szerint lealacsonyítja a magyar nemzeti lobogót a megosztó szexuális mozgalom “zászlaja” – mondta csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján Novák Előd, a párt alelnöke.


Költségvetési csalásért és hűtlen kezelésért kerülhet rácsok mögé a “vörös báró”

Különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás miatt gyanúsítottként hallgatta ki a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az egy sor nemzetellenes baloldali médiumot – köztük a rosszhírű 24.hu-t is – működtető Central Médiacsoport tulajdonosát, Varga Zoltánt.


Idegenlelkű bírók Magyarországon – II. rész

Kik bíráskodnak ma Magyarországon? Kifélék, mifélék ezek az idegen arcok? Miként vették át az uralmat a magyarországi bírói karban az antimagyar elemek? Elöljáróban eláruljuk, hogy nem ma, hanem 1945-ben kezdődött az a folyamat…

Komoly rendszerszintű probléma, amivel a brüsszeli diktatúrában nem is lehet érdemben mit kezdeni. Állam az államban, hatalom a hatalom felett a törvényeket egyedi szájíz szerint alkalmazó idegenlelkű bírók garmadája. Utána jártunk, miként jutott odáig Magyarország, hogy már a a saját hazájában sem lehet magyar az úr.

Senki se készüljön álomutazásra: ocsmány pofázmányok, rettenetes méretű orrok és irgalmatlan elálló fülek tulajdonosait vesszük sorra új sorozatunkban – nem feledkezve meg a bűnlajstromukról sem.


LMBTQNZP+ házibarát

Folytatólagosan elkövetett szexuális erőszak bűntette miatt jogerősen 11 év fegyházbüntetésre ítélt a Győri Ítélőtábla csütörtökön egy úgynevezett “férfit”, aki többször “szexuális cselekményt végeztetett” barátja kilencéves fiával.

CIGÁNYBŰNÖZÉS
Tovább tombol a cigány erőszakhullám az Óhazában


Mi történt a héten?

A hét legelképesztőbb bűnesetei az Óhazából. Ezen a héten is volt bőven cigánybűnözés. Vegyük sorra, mi történt az Kárpát-medence tehetetlen hatóságainak orra előtt!

EURÓPA

Ukrajnának adja inkább Brüsszel a magyarok pénzét

Továbbra sem érkezett meg a magyaroknak járó pénz, mint ahogy még a koronavírus utáni helyreállítási alap kifizetéseit is visszatartja a brüsszeli vízfej.


Soros ügynökei az “európai parlamentben” – X. rész

A lista több, mint egyszerűen csak hosszú – egyetlen rész nem is lesz elég arra, hogy bemutassuk, kik is dolgoznak az európai nemzetállamok végérvényes felszámolásán. Sorra vesszük Európa moslékait, tartsanak velünk!


Az Európán élősködő szörnyszülött – XXIII. rész

Végéhez közeledik – ha Isten is úgy akarja, nem csak lapunk hasábjain – az ún. “európai unió” igaz, édes-hazug brüsszeli máztól mentes története. Hogyan lett a kölcsönös gazdasági előnyöket kínáló együttműködésből egy diktatórikus politikai szörnyeteg?


Európa sírásói – portrésorozat – XX. rész

Hosszú a sor, meg kell hagyni – de jobb ismerni az európai nemzetek árulóit, mint meglepődni később a gaztetteiken.


IT

18 éve jelent meg a Firefox 1.0

Sokak kedvenc böngészője – és egyúttal ma már az egyetlen reális, folyamatosan fejlesztett alternatíva, amely nem a Google-féle Chromium eszközeire épül. Hosszú utat járt be a “róka”, mi most sorra is vesszük a főbb állomásait.


4000 milliárd dollárt bukott az öt legértékesebb IT-vállalat eddig 2022-ben

…és még hol van az év vége? Csak az Amazon egyedül 1000 milliárddal ér kevesebbet, mint az év elején.


11 ezer katonáját ereszti szélnek a “terrorszervezet”

Az Oroszországban – nem is minden ok nélkül – terrorszervezetnek minősített Meta (többek közt a Facebook, az Instagram és a WhatsApp tulajdonosa – a szerk.) 11 ezer, eddig jólfizetett “katonáját” ereszti szélnek a hozzávetőlegesen 87 ezer alkalmazottjából. A Twitter megtisztulása utáni újabb nagy IT-ipari elbocsájtási hullám aligha jelenti majd ebben az esetben a Meta megtisztulását is – de a pénzüket féltő befektetőknek mindenképp pozitív üzenet a csökkenő bevételek mellett is fejlesztésekre tízmilliárdokat költő mamuttól.

Mit lehet ehhez hozzáfűzni a 11 ezer elbocsájtott szemszögéből? Ilyen a zsoldosok sorsa.


Kötelező lesz az orosz RuStore alkalmazás-áruház előtelepítése az Oroszországban értékesített mobileszközökre

2023 március elsejétől nem lehet forgalomba hozni mobilkészüléket a RuStore nélkül az országban. Oroszország ezzel függetleníti magát a nyugati szankciók által korlátozott, ismert szolgáltatásoktól.


MÉDIA

Vitray Tamás a titkosszolgálati dossziékban

“Ebben az országban ráadásul zsidónak lenni nem nagy öröm, de nekem egészen szépen megbocsátottak.” – fejtette ki álláspontját a kilencvenedik évét betöltött Neufeld egy posztkommunista szennylapnak adott interjúban.

Még Dél-Amerikában is akadt csodálója a vaskos titkosszolgálati anyaggal rendelkező ex-tévésnek. A kommunista rendszerben azonban nem voltak kivételek: ha valaki előre juthatott, annak mindig megvolt a nyomós oka.


A Dél-amerikai Magyar Televízió ünnepi műsora

A DAMTV karácsonyi és szilveszteri műsorainak felvételén jártunk. Olvasóink elsőként nyerhetnek betekintést az idei év legjobban várt műsorfolyamába.


Csendben visszatértek az RT észak-amerikai arcai

A héten újra találkozhattunk az észak-amerikai szerkesztőség bezárása után a képernyőről lekerült televíziósok egy részével. Az RT angol nyelvű adása jelenleg minden kontinensen megegyezik: mind a korábbi londoni, mind az észak-amerikai alváltozat befejezte a működését az ukrajnai különleges műveletek megkezdődése után elrendelt nyugati szankciók nyomán.

Az RT angol nyelvű híradásai ugyan kikerültek a nyugati kábeltelevíziós rendszerekről, és lekerültek a nyugati műholdakról, mint ahogy a televízió online jelenlétét is megpróbálták ellehetetleníteni – de az továbbra is működik, és a moszkvai szerkesztőségből tovább sugározza műsorát az angolul beszélők számára.

A csatorna a – Dél-Amerikában egyáltalán nem korlátozott – spanyol nyelvű változat mellett az angol nyelvű csatorna is elérhető a kontinensünkről a nyugati 14 fokos pozícióban lévő Ekszpressz AM8 műholdon keresztül, a C-sávban. Ugyanez a műhold látja el Észak-Amerika keleti felét is. A New Orlens-St. Louis-Chicago vonaltól nyugatabbra eső területeken azonban jelenleg – ott állomásozó orosz műhold híján – csak online érhető el a műsor.


KULTÚRA

Scala évadnyitó


Ezúttal politikai kérdéssé vált a milánói Scala szokásos, december 7-i évadnyitója. Mi más lehetne a háttérben, mint a háború?


SPORT

Hazaáruló sportolók

Napról-napra rondább arcát mutatja az olimpiai gyorskorcsolyázók ügye Magyarországon. Egyre inkább úgy fest, hogy Kína kilóra megvette az idegenlelkű keverék sportolókat. Ezzel nagyjából búcsút is mondhat Magyarország a Torinóban várt érmeknek.


Valijeva tatárföldi ámokfutása

Talán nincs élő ember az orosz műkorcsolya világában, aki ne szólalt volna meg Kamila Valijeva kazanyi ámokfutása után.


DAM Autó

A nagy pickup teszt, I. rész:

RAM 1500

Sietniük kell azoknak, akik új dízelmotoros RAM 1500-ast szeretnének vásárolni: a gyártó 2023-tól befejezi a népszerű, rendkívül takarékos dízelmotoros változat gyártását. Ennek apropóján került tesztelésre a 3-literes, hathengeres dízelmotorral szerelt modell.

EGYÉB TÉMÁINKBÓL

Heti szubjektív – Lantos István főszerkesztői jegyzete
Világok harca

A világrendek összecsapásában a normalitás és az abnormalitás összecsapásának lehetünk szemtanúi.

HUMOR

Bidé (politikai képregény, V. rész)
18+

Új képregénysorozat lapunk hasábjain! A főhős nem más, mint az Amerikai Egyesült Államok (talán nem is annyira csak) képzeletbeli elnöke, Herr President Bidé. Csetlő-botló főhősünk a vaskos elnöki teendők mellett napról-napra kénytelen megbirkózni saját maga, és narkomán fia ügyes-bajos dolgaival is.

A sorozatot kizárólag felnőtt olvasóinknak ajánljuk!

OLVASÓI LEVELEK

Bármely előfizetőnk írhat közérdeklődésre számot tartó olvasói levelet a Dél-amerikai Magyar Hírlapba. A beküldött cikket a rendelkezésre álló hely függvényében közöljük, amennyiben megfelel a jó ízlés alapvető követelményeinek és a hatályos paraguayi jogszabályoknak. Kérjük, a hagyományos levélben történt megkereséskor is tüntesse fel a telefonszámát vagy online elérhetőségeit az esetlegesen szükségessé váló szerkesztői egyeztetésék miatt.


Mi lesz most velünk?

São Paulo-i előfizetőnk – félő, nem minden ok nélkül – a brazíliai gazdasági és biztonsági helyzet miatti aggodalmáról írt.

Saját cikkeket a hirlap@dam.hu email-címre, vagy a szerkesztőségbe postai úton beküldve adhat le.

Bővebben sok más egyéb érdekes témával együtt a Dél-amerikai Magyar Hírlap 2022 november 11-i lapszámában!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük