A magyar álláspont szerint a brüsszeli szankciós politika nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, Európa minden korábbinál magasabb összeget fizet az orosz energiahordozókért – mondta Varga Mihály pénzügyminiszter az MTI-nek szombaton, azt követően, hogy részt vett az “uniós” pénzügyminiszterek találkozóján Prágában, ahol áttekintették egyebek közt a háború és a szankciók kérdését.  
    
A cseh elnökség által kezdeményezett informális esemény második napján a tárcavezető megjegyezte: a szankciós politikának akkor van értelme, ha annak fáj jobban, aki ellen hozták. Ezzel szemben “Európát térdre kényszeríti, kényszerítheti a szankciók okozta brutális infláció és energiahiány”.
    
A magyar gazdaság eddig jól “tartotta magát”, a második negyedévben 6,5 százalékos volt a növekedés, amely az egyik legmagasabb az “európai unióban” – mutatott rá. A rekordmagas energiaárak, az infláció mértéke, az aszály okozta terméskiesés összességében azonban óvatosságra int: a harmadik és a negyedik negyedévben már jóval kisebb mértékű lehet a gazdaság lendülete – figyelmeztetett. A miniszter szerint az éves növekedés továbbra is 4 százalék felett lehet.  
    
Varga Mihály jelezte: a kormány azon dolgozik, hogy az ország megőrizze a korábbi eredményeit, a gazdaság működőképessége, a munkahelyek megmaradjanak és segíteni tudjon azoknak a vállalkozásoknak, háztartásoknak, amelyek az energiaárak miatt nehéz helyzetbe kerülnek.
   
 A költségvetési és adózási kérdések tárgyalásakor a pénzügyminiszter ismertetése szerint világossá tette: Magyarország továbbra is ellene van az adóterületen az egyhangú döntéshozatalnak, nem támogatja az adószuverentiás feladását. Költségvetési politikában pedig a kormány álláspontja szerint az eddig kialakított szabályoknak megfelelően, minden ország a saját körülményeit mérlegelve hozza meg a költségvetési egyensúlyt megteremtő lépéseket.
    
A pénzügyminiszter a találkozón megerősítette, hogy az ország támogatja az Ukrajnának nyújtandó 9 milliárd eurós rendkívüli pénzügyi segélyt. A magyar kormány álláspontja kezdettől változatlan, mielőbbi fegyverszünetre és béketárgyalásokra van szükség, fegyverszállítmányokat továbbra sem enged át az országon, ugyanakkor támogatja az igazságos tehermegosztáson alapuló, a háború kárait mérséklő pénzügyi segítséget – összegezte.
    
A pénzügyminiszter emlékeztette kollégáit arra, hogy Magyarország eddig már több mint 28 milliárd forint segítséget nyújtott Ukrajnának, továbbá az országba már több mint 900 ezer menekült érkezett. Arra is felhívta a figyelmet, hogy az Ukrajnával szomszédos tagállamok számos anyagi terhét viselik a háborúnak, amelyet más tagállamok nem.
    
A következő, immár döntéshozó “uniós” pénzügyminiszteri találkozót Luxemburgban, októberben tartják.


(MTI / A címlapkép korábban készült: MTI/Mészáros János)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük