Lévai Zoltán a harmadik mérkőzését is megnyerte, így bejutott a legjobb nyolc közé a kötöttfogásúak 77 kilogrammos kategóriájában a belgrádi birkózó-világbajnokság nyitónapján. A BHSE Európa-bajnoki ezüstérmese két roppant nehéz mérkőzés után várta nyolcaddöntőjét, melyben a svéd Per Albin Olofssonnal találkozott.
    
Lévai a világ- és Európa-bajnok örmény Malhasz Amojan, majd a georgiai Iuri Lomadze legyőzését követően talán bízhatott benne, hogy kicsit könnyebb mérkőzése következik, ám a kiválóan védekező svéd nagyon megnehezítette a dolgát. A mérkőzésen szinte végig a magyar kezdeményezett, sokszor indított akciót, viszont riválisa a dobási kísérleteiről, sőt az első menetben a pörgetéséből is ki tudott bújni.
    
Lévai az első menet után 1-0-ra vezetett, majd a második elején ellenfele egyenlített, miután Lévai videózást kért egy akciójára, amiért nem kapott pontot. A folytatásban a magyar továbbra is ment előre, aktív maradt, ezért ismét riválisát intették (2-1), de Lévai kiemelésből megint nem tudott dobni. Sőt, a svéd mögé került, amiért viszont nem kapott pontot, mert a bírók a magyar akciójának ítélték a szituációt. Mivel a svéd challenge-ét követően a videózás alapján is megerősítették az eredeti ítéletet, Lévai Zoltán előnye 3-1-re nőtt, amit megőrzött a mérkőzés végéig.  
    
Lévai az elődöntőért a kazah Tamerian Sadukajevvel mérkőzik.


(MTI)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük