Lévai Zoltán és Losonczi Dávid is bejutott az elődöntőbe belgrádi birkózó-világbajnokság első versenynapján. A kötöttfogású nyitány magyar szempontból szinte hibátlanul sikerült. A szombat délelőtti programban ugyanis a kilenc magyar érdekeltségű mérkőzésből nyolc győzelemmel zárult. Ehhez az kellett, hogy a negyeddöntős Lévai és Losonczi is bejusson a négy közé, ami mindkét birkózónak nagyon könnyedén sikerült.
    
Előbb a vb-újonc Losonczi Dávidot szólították szőnyegre, aki a kötöttfogásúak 87 kilogrammos kategóriájának negyeddöntőjében ott folytatta, ahol a nyolcaddöntőben abbahagyta a dél-koreai Kim Dzsin Hjok ellen. Az elődöntőért az Ázsia-bajnok kazah Nurszultan Turszinov volt az ellenfele, aki az első másfél percben lényegesen passzívabb volt nála, és láthatóan komoly erőfeszítésbe került számára, hogy az ESMTK rendkívül energikus tehetségét feltartóztassa. A bírók a látottaknak megfelelően Turszinovot intették, Losonczi pedig lentről gyönyörűen kiemelte és eldobta ellenfelét (5-0), majd azonnal pörgette (7-0). A 22 éves magyarnak egy pont hiányzott a technikai tushoz, s talán ezért kicsit meggondolatlanná vált, kitolási kíséretét pedig ázsiai riválisa megkontrázta (7-2), majd még a szünet előtt ki is léptette (7-3).
    
A félperces pihenő jót tett Losonczi Dávidnak, aki a menet elején lendületes indításból hátára döntötte ellenfelét (11-3), majd hatalmas kiáltással üdvözölte sikerét, amit a kazahok kérésére végzett videózás sem tudott megváltoztatni (12-3). Losonczi a 18.00-kor kezdődő elődöntős programban az olimpiai bronzérmes, világ- és Európa-bajnok szerbiai Zurabi Datunashvilivel találkozik.
    
“Úgy tűnik, sikerült átmentenem a felkészülési időszakban mutatott formámat. Az elődöntő nagyon keménynek ígérkezik, de mindent megteszek, hogy döntőbe jussak” – nyilatkozta győzelme után Losonczi.
    
A délelőtti programot a 77 kilogrammosok zárták, akik között Lévai Zoltán – egyedüliként a mezőnyben – negyedik meccs előtt állt, ami – mint utóbb kiderült – mind közül a legkönnyebb volt a számára.
    
A BHSE Eb-másodikjának a kazah Tamerian Sadukajevvel kellett megküzdenie a továbbjutásért, aki kevés ellenállást tanúsított a mérkőzésen. Lévai rögtön a kezdés után derékra támadt és mögé került (2-0), majd a nyitómenet közepén riválisa intését követően (3-0), lentről pörgetett (5-0) és emelés után újabb két pontért dobott (7-0). Az első menet végéig Lévai nem indított újra, a második szakasz elején viszont ismét derékra ment és egy gyönyörű akcióval lezárta a mérkőzést (9-0).
    
Lévai Zoltán a hazaiak 2017-es világbajnokával, Nemes Viktorral küzd majd meg a fináléért.    
    
“A svéd elleni nyolcaddöntő volt a legkeményebb meccsem. Ismertem, sokat edzettünk együtt a poreci edzőtáborban. Nehéz volt, de szerencsére sikerült nyernem és remélem, az elődöntőben is ez történik majd” – mondta a 26 éves birkózó.
    
A nap harmadik magyarja, az idei Európa-bajnok Fritsch Róbert (72 kg) egy győzelem után a 16 között kikapott, viszont a vigaszági folytatásban még bízhat, amelyhez az kell, hogy a már elődöntős szerbiai Ali Arsalan bejusson a döntőbe.


(MTI)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük