Magyarország más “tagállamokhoz” hasonlóan kész garanciavállalással támogatni az Ukrajna megsegítését szolgáló uniós pénzügyi források kifizetését – jelentette ki Varga Mihály pénzügyminiszter a tárca közleménye szerint az “európai unió” pénzügyminisztereinek pénteki informális tanácskozása után Prágában.

A pénzügyminiszter emlékeztetett: hazánk eddig is jelentős, több mint 28 milliárd forint értékű segítséget nyújtott Ukrajnának, és már 900 ezernél is több menekültet fogadott.

Az más kérdés, hogy mégis miért segíti a magyar a magyargyűlölő ukrajnai rezsimet? Az ukrán “hála” mindezért csak kritika és fenyegetőzés volt.
    
A pénzügyminiszter azt mondta: a magyar kormány álláspontja a kezdetektől fogva változatlan: mielőbbi fegyverszünetre és béketárgyalásokra van szükség, fegyverszállítmányokat továbbra sem engedünk át az országon. Hozzátette: ugyanakkor támogatjuk az igazságos tehermegosztáson alapuló, a háború kárait mérséklő pénzügyi segítséget Ukrajna részére (sic!).
    
A tárcavezető felhívta a figyelmet, hogy az Ukrajnával szomszédos tagállamok – így Magyarország is – számos olyan anyagi terhét viselik a háború következményeinek, amelyet más tagállamok nem. Kijelentette: a közös segítségnyújtásnál ezt a szempontot is figyelembe kell venni.
    
Az úgynevezett “európai unió” és “pénzügyi intézményei” 2014 és 2021 között eddig már közel 5 milliárd eurót folyósítottak Ukrajna számára öt hitelcsomag formájában. Emellett a háborúra való tekintettel az “uniós” állam- és kormányfők májusban megállapodtak egy további 9 milliárd eurós pénzügyi segélycsomag folyósításáról. Ebből 1 milliárd eurót már augusztusban megkapott a mindig többet követelő Ukrajna. A mostani találkozójukon az “uniós” pénzügyminiszterek további 5 milliárd eurós hitel folyósítására vállaltak kötelezettséget, amit még ez év folyamán egy újabb 3 milliárd eurós támogatás követhet.


(MTI nyomán)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük