Négyezer-hatszáz honvéd kadét kezdte meg az idei tanévet – mondta a Magyar Honvédség parancsnoka a honvedelem.hu-nak adott, szombaton megjelent interjújában. Ruszin-Szendi Romulusz az interjúban felidézte: a 2017-ben elindított Honvéd Kadét Program alapját a hazafias és honvédelmi nevelés adja, amelynek célja, hogy tudatosítsa a haza szeretetének és védelmének fontosságát, valamint hozzájáruljon a fiatalok felelős állampolgárrá neveléséhez.
    
Hozzátette: a program a Honvédelmi Minisztérium támogatásával létrejött, az abban részt vevő középiskolák által támogatott, emelt szintű honvédelmi nevelési tevékenység, amely tanórák és szabadidős tevékenységeken keresztül ismerteti meg a fiatalokkal a honvédelem ügyét és a katonák szolgálatának hétköznapjait.
    
Az emelt szintű honvédelmi nevelés a program három szintjén valósul meg, a tanulók érdeklődésének intenzitásához igazítva. A belépő, első szintet vállaló intézményekben honvédelmi alapismeretek közismereti tantárgy érhető el a diákok számára, ezt jelenleg 100 hazai középiskola biztosítja tanulói számára.
    
A második szint a honvéd kadét szakképzés, amely a honvédelmi miniszter által engedélyezett technikumokban folyik, ahol a program első szintjét már legalább három tanév óta működtetik. A képzés jelenleg 15 technikumban érhető el. Az ötéves képzést végző diák – amennyiben úgy dönt, hogy tanulmányait követően a honvédség kötelékében kíván elhelyezkedni – az utolsó tanévét már valamelyik honvédségi alakulatnál, duális képzésben fejezheti be.
    
A program harmadik szintje a honvéd középiskolák és kollégiumok szintje. Éveken keresztül a debreceni Kratochvil Károly Honvéd Középiskola és Kollégium volt az egyetlen ilyen szintű intézmény Magyarországon. Az oktatási intézmény 2021 szeptemberétől Nyíregyházán önálló kollégiumi intézményegységgel bővült, idén szeptembertől Hódmezővásárhelyen pedig honvéd középiskolai és kollégiumi intézményegységgel, Szolnokon önálló kollégiummal áll rendelkezésére mindazoknak, akik vállalják a honvédelmi nevelés legintenzívebb formáját. A bentlakásos iskolában a tanórákon, a gyakorlati foglalkozásokon és a kollégiumban is ismereteket szerezhetnek a tanulók a honvédelemről és a honvédségről – sorolta Ruszin-Szendi Romulusz.
    
A honvédség parancsnoka szerint nagy büszkeség, hogy a célként kitűzött 8-10 honvéd középiskola és kollégium fele már működik. Hozzátette, a cél az, hogy Debrecen, Nyíregyháza, Szolnok és Hódmezővásárhely mellett a dunántúli megyeszékhelyeken is találkozhassanak a fiatalok ezzel a képzési szinttel.
   
Elmondta azt is, hogy amíg 2017-ben 55 partneriskola állt a honvédséggel kapcsolatban, ma már 119 oktatási intézményben van jelen a honvédelmi nevelés; 2017-ben 1849 kadétjunk volt, most pedig már több mint 4600-an kezdték meg a tanévet. A tapasztalatok azt mutatják, hogy sikeres kezdeményezés született – fűzte hozzá.


(MTI)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük