Ivkovics Sztojan szövetségi kapitány szerint a magyarok mindenkinek nehéz ellenfelei lesznek Kölnben, ahol csütörtöktől öt csoportmérkőzést vívnak a férfi kosárlabda Európa-bajnokságon. A már a helyszínen tartózkodó nemzeti csapat szakvezetője a szövetség honlapján elégedetten beszélt az elmúlt napokban megvívott két világbajnoki selejtezőről, melyek során a gárda kikapott Szombathelyen a favorit litvánoktól, majd remek győzelmet aratott Csehországban.
    
“A célunk az volt, hogy a következő négy világbajnoki selejtezőt úgy vívjuk meg novemberben és februárban, hogy ott legyünk Európa elitjében, és esélyünk legyen kijutni a vb-re. Elértük a célunkat, sőt, nem csupán elértük, hanem remek játékkal megmutattuk: ennek a csapatnak a játéka és a rendszere európai szinten is működőképes” – vélekedett Ivkovics Sztojan, majd rátért a küszöbön álló Eb-re. “Most az az időszak jön, amikor élvezhetjük az elmúlt évek munkájának a gyümölcsét. Nem azért, mert esélytelennek gondolnak minket, bár tegyük hozzá, papírforma szerint ez érthetőnek mondható. A srácok az elmúlt években kiérdemelték, hogy tulajdonképpen nyomás nélkül megmérethetik magukat a legjobbak ellen, világsztárokkal szemben. Annyi bizonyos, hogy ha az első Eb-meccsen a bosnyákok ellen is a vb-selejtezők szintjén fogunk játszani, akkor a negyedik mérkőzésen biztos, hogy pihenni fogunk.”
    
A kapitány úgy összegzett, a válogatott legnagyobb ereje abban rejlik, hogy a magyar ember nagyon makacs.
    
“Ha a magyarok összefognak és harcolnak a nemzetért és a címerért, akkor a nagyobbaknak is komoly fejfájást tudnak okozni, és képesek lesznek érvényesülni. Nem biztos, hogy nyerni fogunk a legjobbak ellen, de azt garantálhatom, érezni fogják, hogy velünk játszottak, mert nagyon nehéz ellenfelek leszünk” – tette hozzá.
    
A koronavírus-járvány miatt tavaly őszről elhalasztott 41. Eb négy házigazdája Németország, Csehország, Olaszország és Grúzia (ún. “Georgia”) lesz szeptember 1. és 18. között. A csoportmérkőzésekre Kölnben, Milánóban, Tbilisziben és Prágában kerül sor, a végjátéknak Berlin ad otthont. Az Ivkovics-legénység Kölnben csap majd össze sorrendben a bosnyákokkal, a szlovénokkal, a franciákkal, a litvánokkal és a házigazda németekkel.
    
A magyar csapat csütörtökön 14.30 órakor vívja első mérkőzését. Ezt követően szombaton 20.30-kor találkozik a címvédő szlovénokkal, másnap szintén 20.30-kor pedig a világbajnoki bronzérmes franciákkal. Jövő kedden 17.15-kor következik ismét csapat Litvánia, végül jövő szerdán 20.30-kor zárul a csoportkör a hazaiak ellen.
    
A B csoport küzdelmei során – a csoportokból az első négy jut tovább – a magyarok ismét szembeszállnak a szlovénokkal, akikkel a selejtezőben is találkoztak már. A többi ellenfél közül a franciák 2013-ban, a litvánok 1937-ben, 1939-ben és 2003-ban, a németek 1993-ban voltak Európa-bajnokok – a magyaroknak ez 1955-ben sikerült -, míg a bosnyákok eddigi legjobb Eb-helyezése az 1993-as nyolcadik hely volt.
    
A magyarok 2017-ben is ott voltak az Eb-n – 1999 után először -, akkor tíz nap alatt hat mérkőzést vívtak, melyből kettőt megnyertek, négyet pedig elvesztettek. A kolozsvári csoportkör után, az isztambuli nyolcaddöntőben Hanga Ádámék 86-78-ra kikaptak az olimpiai és világbajnoki ezüstérmes Szerbiától, és végül a 16. helyen zártak.
    
A nemzeti csapattal legutóbb 52 évvel ezelőtt, 1969-ben fordult elő, hogy egymás után két Európa-bajnokságon vett részt. Az idei Eb trófeája Magyarországon is megfordult, áprilisban Debrecenben lehetett megtekinteni.

    A B csoport menetrendje:
    ———————–
    szeptember 1.:
MAGYARORSZÁG – Bosznia-Hercegovina 14.30
Szlovénia-Litvánia 17.15
Franciaország-Németország 20.30
    szeptember 3.:
Németország – Bosznia-Hercegovina 14.30
Litvánia-Franciaország 17.45
MAGYARORSZÁG-Szlovénia 20.30
    szeptember 4.:
Litvánia-Németország 14.30
Szlovénia – Bosznia-Hercegovina 17.45
MAGYARORSZÁG-Franciaország 20.30
    szeptember 6.:
Bosznia-Hercegovina – Franciaország 14.30
MAGYARORSZÁG-Litvánia 17.15
Németország-Szlovénia 20.30
    szeptember 7.:
Litvánia – Bosznia-Hercegovina 14.30
Franciaország-Szlovénia 17.15
MAGYARORSZÁG-Németország 20.30
    
    Az Eb csoportjai (az első négy helyezettek jutnak tovább):
    A csoport (Tbiliszi):
    ——————–
Grúzia (“Georgia”), Spanyolország, Oroszország, Törökország, Belgium, Bulgária
    B csoport (Köln):
    —————-
MAGYARORSZÁG, Franciaország, Szlovénia, Németország, Litvánia, Bosznia-Hercegovina
    C csoport (Milánó):
    ——————-
Görögország, Olaszország, Horvátország, Ukrajna, Nagy-Britannia, Észtország
    D csoport (Prága):
    —————–
Csehország, Szerbia, Lengyelország, Finnország, Izrael, Hollandia
    
    A magyar válogatott kerete:
    —————————
Allen Rosco (Albirex Niigata, Japán), Benke Szilárd (Gravelines-Dunkerque, Franciaország), Eilingsfeld János (Atomerőmű SE), Ferencz Csaba (Egis Körmend), Golomán György (Lietkabelis, Litvánia), Hanga Ádám (Real Madrid, Spanyolország), Mikael Hopkins (Reggio Emilia, Olaszország), Keller Ákos (Falco-Volvo Alpok Autó Szombathely), Perl Zoltán (Falco-Volvo Alpok Autó Szombathely), Somogyi Ádám (Arconic-Alba Fehérvár), Vojvoda Dávid (Arconic-Alba Fehérvár), Váradi Benedek (Rytas Vilnius, Litvánia)


(MTI nyomán)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük