A MOM Magyar Optikai Művek Zrt. (MOM) 380 millió forintból fejleszti vízmérő gyártási technológiáját mátészalkai bázisán, hogy lépést tudjon tartani a növekvő kereslettel – közölte a társaság kedden az MTI-vel. A GINOP Plusz gazdaságfejlesztő program keretében 266 millió forint feltételesen visszatérítendő támogatásban részesülő beruházás 2023 nyarán zárul.
    
Czifra Tibor cégvezető az MTI megkeresésére elmondta, hogy a növekvő igények miatt döntöttek a gyártóterület bővítéséről, új gépek beszerzéséről és a vállalatirányítási rendszerek fejlesztéséről.
    
Az 1876-ban alapított vízmérőműszer-gyártó vállalkozást egy magyar befektetési csoport vásárolta vissza a német Diehl Metering konszerntől 2016 márciusában. A német cégnek azóta stratégiai beszállítója lett a MOM, ami a nyugat-európai piacokon az értékesítés bővülését eredményezte.
    
A cégvezető szerint a mostani termékfejlesztés azt a célt szolgálja, hogy tömeggyártásról a minőségi termékek felé mozduljanak el.
    
Az emelkedő energiaköltség kompenzálására a fűtési rendszer átalakítását tervezik – mondta Czifra Tibor, hozzátéve: elkerülhetetlen, hogy az értékesítési árakban is megjelenjen majd a drágább energia ára.
    
A nyilvánosan elérhető cégadatok szerint a MOM árbevétele 2021-ben 5,765 milliárd forintra nőtt az előző évi 4,047 milliárdról. Az árbevétel 72 százaléka, 4,163 milliárd forint exportból származott. A cég legnagyobb piaca Franciaország, ahol tavaly 2,795 milliárd forintra nőtt az értékesítés.
    
A cég adózott eredménye 2021-ben 256 millió forintra emelkedett az egy évvel korábbi 165 millió forintról.
    
Czifra Tibor elmondta, hogy idén a hazai és a külföldi piacokon a tavalyihoz hasonló ütemű árbevétel növekedéssel számol a MOM. A mátészalkai gyárban jelenleg 300 ember dolgozik, míg 2022-ben az átlagos létszám 210 fő volt.


(MTI)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük