Tizenhárom premierrel, köztük több ősbemutatóval várja a közönséget a Pécsi Nemzeti Színház (PNSZ) a 2022/23-as évadban – közölte a társulat igazgatója kedden a baranyai megyeszékhelyen tartott évadnyitó sajtótájékoztatón.

Lipics Zsolt, a színházat tavaly óta vezető Jászai Mari-díjas színművész felidézte: a tavalyi évad sikeres volt, hiszen a koronavírus-járvány lecsengését követően telt házzal zajlottak előadásaik, emellett több díjjal is gazdagodott a teátrum 2022-ben.
    
Az ősszel induló évad újdonságai kapcsán az igazgató közölte: a társulathoz több művész mellett Laklóth Aladár is csatlakozik.
    
Vidákovics Szláven, a teátrum művészeti vezetője ismertette az évad bemutatóit: a nagyszínházban Ken Ludwig Primadonnák című bohózatát és a Chicago című musicalt, a Pécsi Balett tolmácsolásában a Zorba című táncjátékot, Funk Iván rendezésében Molnár Ferenctől Az üvegcipő című vígjátékot láthatja a közönség.
    
Ugyancsak a nagyszínházban mutatják be Rossini A sevillai borbély című operáját Nina Keflin rendezésében, valamint Euripidész Médeiáját, amelyet Bozsik Yvette rendez.
    
A kamaratermi produkciók között folytatódik a tavaly indult – iskolai kötelező olvasmányokat alapul vevő – Ö.K.Ö.R. (Ö.sszes K.Ö.telező R.öviden): a második rész ősbemutatóját Tóth Zoltán rendezi. Szintén ősbemutatóként kerül színpadra Daniel Defoe Robinson Crusoe című regényének színpadi adaptációja, a Robinson! című ifjúsági darab, amelyet Boráros Szilárd rendez – sorolta a művészeti vezető.
    
A kamara műsorában két új vígjáték és egy meseopera is szerepel: Bagó Bertalan rendezésében kerül színpadra a Paolo Genovese Teljesen idegenek című filmjéből készült darab, míg Telihay Péter rendezésében mutatják be Moliere Don Juan című művét. Engelbert Humperdinck Jancsi és Juliska című meseoperáját Gulyás Dénes rendezi.
    
A teátrum stúdiótermében lesz látható Gerhard Dorfer és Anton Zettel A monarchia utolsó hóhéra voltam című monodrámája Bodonyi József rendezésében, Stenczer Béla előadásában.
    
Böhm György a Pécsi Horvát Színházban Kvammen, Nag, Saegrov és Torkelsen Királyrák krumplifészekben című művét állítja színpadra.
    
Gulyás Dénes, a társulat Kossuth-díjas operaigazgatója elmondta: az általa rendezett Jancsi és Juliska című opera mérföldkőnek számít, hiszen a produkcióban a Pécsi Tudományegyetem ének- és zeneművész hallgatói is bemutatkozhatnak.
    
Horváth Zsolt, a Pannon Filharmonikusok vezetője azt emelte ki, hogy az együttes és a Pécsi Nemzeti Színház kapcsolata az utóbbi időben a korábbiaknál is szorosabbá vált, a zenekar ennek megfelelően az alkotási folyamat tevékeny részét képezi.
    
Uhrik Teodóra, a Pécsi Balett tánctársulat ügyvezetője arról szólt, hogy a Zorba reflektál a világ jelenlegi történéseire, hiszen azt üzeni: nehéz körülmények, fájdalmak közepette is meg lehet találni az örömöt.
    
Vincze Balázs, a Pécsi Balett művészeti vezetője kiemelte: az évad kezdetén rendezik meg tizenhatodik alkalommal a Pécsi Nemzetközi Tánctalálkozót, amelyen szeptember 16. és 20. között nyolc társulat előadásait láthatja a közönség.
    
Tóth Zoltán, a teátrum drámapedagógusa a rendezésében megvalósuló, október elején színpadra kerülő Ö.K.Ö.R. II. című produkció kapcsán felidézte: a produkció első része nagy sikert aratott a fiatalok körében, ezért egyértelmű volt a folytatás. Idén a nézőket is segítségül hívja a munkához, hiszen eldönthetik, miként végződjék a darab.
    
A színház produkcióiról, a jegy- és bérletvásárlási tudnivalókról a pnsz.hu, míg a nemzetközi tánctalálkozó programjairól a tanctalalkozo.hu oldalon olvashatók további részletek.


(MTI)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük