Andreas Vollmer szövetségi kapitány kijelentette, a női röplabda-válogatott szombati, portugáliai győzelme után szerdán Ukrajna, majd szombaton Ciprus ellen is nyerni szeretne házigazdaként az Európa-bajnoki selejtezősorozatban.

A német tréner a keddi, budapesti sajtótájékoztatón kiemelte, fantasztikus sikerrel kezdték a kvalifikációt, de az csak egy mérkőzés volt, szerdán Ukrajna ellen már egy újabb nehéz találkozó vár együttesére.
    
“Portugáliában fókuszáltan, magas koncentrációval, jól játszottunk, de az a mérkőzés már a múlt, minden újabb találkozó nulla-nullás állásról indul, erre mindig emlékeztetni kell magunkat. Nehéz mérkőzésre számítok, de ha a blokkmunkánk hasonlóan jó lesz, mint legutóbb és sok támadást meg tudunk szűrni, akkor ezúttal is eredményesek leszünk” – tekintett előre a tréner, aki szerint csapatának nem titkolt célja, hogy hat győzelemmel jusson ki a kontinenstornára.
    
Ludvig Zsolt, a Magyar Röplabda Szövetség főtitkára örömét fejezte ki, hogy újra Eb-selejtezőt játszik a női válogatott, és nagyon bíznak abban, hogy az együttes sorozatban ötödször is ott lehet majd a kontinens legjobbjai között.
    
“Nem kerültünk könnyű csoportba, ezért is volt kulcsfontosságú, hogy a csapat győzelemmel kezdett. Remélem, hogy a sorozat utolsó, békéscsabai mérkőzése már az ünneplésről fog szólni” – mondta Ludvig.
    
A főtitkár kiemelte, a kvalifikáció mellett az európai ranglistapontokért is zajlik a harc, szeretné, ha a selejtező végére a 22. pozícióból előre tudna lépni a válogatott, mert az Eb-sorsolás és a későbbi világesemények selejtezői szempontjából fontos lenne a minél jobb szereplés.
    
“Bízom abban, hogy sokan eljönnek a Riz Levente Sport- és Rendezvényközpontba: már több magyar klub jelezte, hogy utánpótlás-játékosaik közül többen is kilátogatnak majd. Fontos, hogy a jövő generációja élőben lássa játszani a jelenkor legjobb magyarjait” – tette hozzá Ludvig Zsolt.
    
Szakmáry Gréta csapatkapitány is abban bízik, hogy jó hangulat lesz a hazai mérkőzéseken, mert mint elmondta, a közönség már sokszor belehajszolta a csapatot a győzelembe.
    
“Szeretnénk megismételni a portugálok ellen jó teljesítményt, szeretnénk kiszolgálni a közönséget. Odakint magabiztosak voltunk, annak ellenére, hogy a nyitómeccs mindig nehéz és izgulós, de ki tudtuk használni, hogy a portugáloknak is az volt. A meccs elején megfogtuk a legjobbjaikat, ebből pedig nem tudtak talpra állni” – emlékezett vissza a szombati, 3-0-s győzelemre a csapat kapitánya.
    
Németh Anett, az együttes egyik legponterősebb játékosa szerint a legfontosabb az lesz, hogy ezúttal is betartsák a megfelelő taktikát és ráerőltessék az akaratukat a riválisra.
    
“Nemcsak a mi keretünk, de az ukránoké is erősödött az Európa-liga óta, így más mérkőzésre számítok. Egyetlen pontra sem szabad leállnunk, végig koncentráltnak kell lennünk, ki kell használnunk a gyenge pontjaikat, és akkor meglesz a második győzelmünk” – mondta magabiztosan a Németországban légióskodó Németh.
    
Hozzátette, szeretnék, ha a saját kezükbe lenne a sorsuk, a terveik között nem szerepel, hogy a végén majd számolgatniuk kelljen, a magabiztos kijutásban reménykednek.
    
A hat selejtezőcsoport mindegyikéből az első két helyezett jut ki a jövő évi belga, olasz, észt és német közös rendezésű kontinenstornára.

    A magyar válogatott további Eb-selejtezős programja:
    —————————————————–
    augusztus 24., szerda:
Magyarország-Ukrajna, Budapest 18.00
    augusztus 27., szombat:
Magyarország-Ciprus, Budapest 17.45
    szeptember 3., szombat:
Ciprus-Magyarország, Nicosia 19.00
    szeptember 7., szerda:
Ukrajna-Magyarország, Kutna Hora (Csehország) 18.00
    szeptember 10., szombat:
Magyarország-Portugália, Békéscsaba 19.00
    korábban:
    ———
    1. forduló:
Portugália-Magyarország 0-3


(MTI)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük