Hét kutatócsoportot támogat összesen 76 millió forinttal a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) a 2021-ben új névvel és új tartalommal kiírt közoktatás-fejlesztési kutatási pályázatán – tájékoztatta az MTA kedden az MTI-t.

A nevelés és az oktatás fejlesztésének új tudományos eredményekkel való megalapozása, valamint a tudásátadás és az értékközvetítés pedagógiai szemléletének és módszereinek megújítására irányuló kutatások megvalósítása céljából hirdette meg a Magyar Tudományos Akadémia a közoktatás fejlesztését segítő pályázata harmadik körét – olvasható a közleményben.
    
A négyéves támogatást elnyerő csoportok olyan témákat kutatnak többek között, mint a leszakadó térségek falusi kisiskoláinak helyzete, vagy az, hogy miként lehet hatékonyan fizikát tanítani a 21. században.
    
A közleményben felidézik, hogy az MTA korábban tantárgy-pedagógiai kutatási programként ismertté vált, 2021-ben új néven és új tartalommal kiírt programjával a tudományosan megalapozott oktatáshoz kíván hozzájárulni. Az MTA Elnöksége egy 2019-es határozatában azt javasolta Freund Tamás elnöknek, hogy a programot az Akadémia tekintse hosszú távú, stratégiai feladatának.
    
A közlemény szerint az idén májusban meghirdetett pályázatra 14 érvényes pályamunka érkezett. Közülük a beérkezett nemzetközi anonim bírálatok alapján a bírálóbizottság 7 pályázat támogatását javasolta az MTA elnökének összesen évi 76 millió forint értékben.
    
A támogatási szempontok között pedig prioritásként határozta meg egyebek mellett az olvasás-szövegértés, a matematika és a természettudományok terén a nemzetközi felmérések által hangsúlyosan jelzett problémák felmérését; az iskolai kudarcok és a lemorzsolódás okainak feltárását; a speciális helyzetű tanulók integrálására, a hátrányos helyzetű társadalmi csoportok felzárkóztatására irányuló programok kidolgozását, az oktatás átfogó digitalizációjával kapcsolatos problémák megoldására irányuló kutatásokat – áll az összegzésben.


(MTI)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük