A magyar csapat három éremmel, két ezüsttel és egy bronzzal zárta a vasárnap este véget ért müncheni multisport Európa-bajnokság atlétikaversenyeit, melynek éremtáblázatán a 23. lett.

A magyar szövetség honlapja szerint a mostanit megelőzően tíz évvel ezelőtt volt három dobogósa a válogatottnak Eb-n. Akkor Pars Krisztián (kalapácsvetés) arany-, Deák-Nagy Marcell (400 m) ezüst-, Kővágó Zoltán (diszkoszvetés) pedig bronzérmet szerzett. Ezúttal az arany elmaradt, de Halász Bence (kalapács) és Kozák Luca (100 m gát) révén két ezüstérem is jutott a magyaroknak, a gyalogló Madarász Viktória (35 km) pedig harmadik lett.
    
A kontinensviadalon 46 magyar szerepelt, s közülük nem csupán a dobogósok versenyeztek kiemelkedően. Szilágyi Réka gerelyhajításban az utolsó sorozatban szorult le a dobogóról és lett negyedik, míg Krizsán Xénia gyengébb kezdés után az ötödik helyen zárt hétpróbában, Gyurátz Réka pedig kalapácsvetésben jutott fináléba és végzett a hetedik pozícióban. A futószámokban a sprinter Takács Boglárka 100 méteren, Szűcs Valdó 110 gáton és Huller Dániel 800 méteren jutott tovább az előfutamból és futott elődöntőt.
    
Az éremtáblázatot a hazaiak nyerték 7 arany-, 7 ezüst- és 2 bronzérmükkel. A britek ugyan több medált (20) gyűjtöttek, de az aranyak számában eggyel elmaradtak a német válogatottól. Az Eb-n 48 ország vett részt és 29 szerzett érmet.

                   Éremtáblázat:
                     arany   ezüst   bronz
Németország          7       7       2
Nagy-Britannia       6       6       8
Spanyolország        4       3       3
Görögország          4       1       –
Hollandia            4       –       2
Lengyelország        3       6       5
Olaszország          3       2       6
Norvégia             3       1       2
Ukrajna              2       1       2
Finnország           2       1       1
Horvátország         2       1       –
Svájc                1       3       2
Szerbia              1       2       1
Svédország           1       2       –
Izrael               1       1       3
Törökország          1       1       1
Belgium              1       1       –
Portugália           1       1       –
Albánia              1       –       –
Litvánia             1       –       –
Románia              1       –       –
Franciaország        –       4       5
MAGYARORSZÁG         –       2       1
Csehország           –       1       2
Írország             –       1       1
Szlovénia            –       1       1
Montenegró           –       1       –
Dánia                –       –       1
Észtország           –       –       1


(MTI / Címlapkép: MTI/Koszticsák Szilárd)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük