A világfutball két sztárcsatára is karriercsúcsot állított fel vasárnapi bajnoki fellépésén: a kezdést követően Kylian Mbappénak 9,  Robert Lewandowskinak pedig 44 másodperc kellett ahhoz, hogy bevegye a rivális kapuját.

Ilyen gyorsan korábban még egyiküknek sem sikerült a gólszerzés, ráadásul a Paris Saint-Germaint erősítő világbajnok Mbappé végül három találattal vette ki részét a Lille felett aratott 7-1-es idegenbeli diadalból, míg az FC Barcelona lengyel támadója második spanyol bajnokiján duplával kezdte meg a góltermelést új együttesében, amely vendégként verte 4-1-re a Real Sociedad alakulatát.
    
Lewandowski egyszersmind azért is emlékezetes vasárnapot tudhat maga mögött, mert aznap ünnepelte 34. születésnapját. A lengyel válogatott támadó korábbi egyéni gyorsasági gólrekordját 2016 óta tartotta: az az évi Európa-bajnokságon Portugália nemzeti együttese ellen 1 perc 40 másodperc elteltével szerzett gólt – írta hétfői értékelésében a labdarúgás történetével és statisztikáival foglalkozó nemzetközi szervezet (IFFHS).
    
Mbappé csúcsára kitérve az IFFHS kiemelte: a franciák sztárjátékosának egészen pontosan 8,3 másodpercre volt szüksége, hogy hálóba találjon. Ez nem pusztán egyéni rekordot jelent, hanem egyben a második leggyorsabb gólt is a francia bajnokság históriájában. Nálánál is hamarabb Michel Rio volt eredményes, aki a Caen futballistájaként 7,9 másodperc elteltével szerzett gólt a Cannes ellen 1992. február 15-én.
    
A 23 éves Mbappénak a vasárnapi volt a negyedik mesterhármasa ebben a naptári évben.


(MTI / A címlapkép korábban készült: MTI/Szigetváry Zsolt)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük