Nincs akadálya annak, hogy elrajtoljon a nyíltvízi úszók 10 kilométeres versenye a római vizes Európa-bajnokság vasárnapi zárónapján. Szombat délelőtt az 5 kilométeres küzdelmeket még le tudták bonyolítani, a 25 kilométeres viadal azonban káoszba fulladt, mivel a felerősödő szél hatalmas hullámokat kavart, melyek a versenyzőket és a kísérő hajókat is össze-vissza dobálták, ráadásul a célként szolgáló építmény is megrongálódott. Végül a leghosszabb távon nem is hirdettek végeredményt.
    
Vasárnap reggel az ostiai tengerpartnál hasonlóak a körülmények, mint 24 órával korábban, enyhe szél fúj, a víz kissé hullámzik, a cél és a pályát jelző bóják viszont a helyükön vannak és várják az úszókat.
    
A rajtlistán hat magyar úszó szerepel (Betlehem Dávid, Gálicz Péter, Rasovszky Kristóf, Balogh Vivien, Olasz Anna, Rohács Réka), közülük Gálicz Péter és Balogh Vivien részese volt a 25 kilométeren történteknek – mindketten halálfélelemről számoltak be a verseny után -, ugyanakkor a bemelegítésen már ők is mosolygósan készültek a rajtra.
    
A tervek szerint 10 órakor indítják el az olimpiai számot, majd 16 órától a csapatversennyel zárul a kontinensviadal.


(MTI)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük