Az ukrán-magyar határszakaszon szombaton 7622-en lépzek Magyarország területére, a román-magyar határszakaszon belépők közül pedig 13 086 személy nyilatkozott úgy, hogy Ukrajnából érkezett – közölte Országos Rendőr-főkapitányság.

A beléptetettek közül a rendőrség 378 embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást, ami 30 napig érvényes. Nekik kell felkeresniük az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság tartózkodási helyük szerint illetékes hivatalát a végleges okmányok beszerzése érdekében.
    
Az ukrajnai háború elől szombaton vonattal érkezett Budapestre 713 ember, köztük 363 gyermek.
    
A Budapesti Rendőr-főkapitányság a Készenléti Rendőrséggel segíti az Ukrajnából vonattal érkező menekülteket. A feladatokban támogatást nyújt a Budapesti Polgárőr Szövetség is – olvasható a rendőrség honlapján.
    
A police.hu tájékoztatása szerint a rendőrök folyamatosan tartják a kapcsolatot a Katasztrófavédelmi Főigazgatóság, az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság, a Magyar Államvasutak Zrt., a Budapesti Közlekedési Központ, a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság, Budapest Főváros Kormányhivatala, valamint a segélyszervezetek munkatársaival.


(MTI)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük