A koronavírus elleni két alapoltás, valamint a harmadik emlékeztető oltás mindenkinek javasolt a Semmelweis Egyetem rektora szerint. Merkely Béla a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában azt mondta, ezeket az oltásokat mindenkinek “meg kell szereznie”.

Négy egyetem adatszolgáltatására hivatkozva ismertette, hogy ismét csökken a betegek száma, a Semmelweis Egyetemen csupán negyven koronavírus-fertőzöttet kezelnek, egyet intenzív osztályon. Visszaszorulóban a járvány, sikerült legyőzni a pandémiát, de a fertőzés veszélyes – figyelmeztetett.
    
Megjegyezte, hogy az omikron vagy egyéb variánsok terjedhetnek ősszel is, a koronavírus-fertőzés azonban majd “szépen felsorakozik” a többi felső légúti megbetegedés mellé. Már eddig is négy olyan koronavírust ismertek, amely közönséges náthát okozott. Ez lesz az ötödik olyan vírus, amely felső légúti megbetegedést tud okozni. A fertőzések száma azonban évről évre csökkenni fog, a probléma egyre inkább szezonális jellegűvé válik. Ilyesmi történt a 20. század elején a spanyolnátha esetében is – mondta Merkely Béla.
    
Három oltást mindenkinek meg kell szereznie, a negyedik-ötödik oltásban a veszélyeztetettek, az idősek esetében kell gondolkodni – jegyezte meg.
    
Magyarországon eddig a lakosság 64 százaléka kapott két, 40 százaléka pedig három adag vakcinát – közölte a rektor. Kijelentette, hogy azok nem érezhetik biztonságban magukat, akik nem kaptak oltást.
    
Merkely Béla szerint a magyarországi járványkezelés “teljesen rendben volt”.
    
A rektor abban bízik, hogy a jövő járványainál képesek lesznek még az eddiginél is gyorsabban, hónapokon belül hatékony vakcinát fejleszteni, ez lesz a sikeres védekezés alapja.
    
A koronavírus ellen egyelőre nem létezik tökéletes gyógyszer, a leghatékonyabb továbbra is az oltás – jegyezte meg.
    
Merkely Béla a majomhimlő-fertőzésről is beszélt. Azt mondta, nyilván nőni fog az esetszám, ugyanakkor meglátása szerint nem alakul majd ki olyan globális járvány, mint a koronavírus miatt.


(MTI)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük