Elképesztő körülmények között, idő előtt befejeződött a nyíltvízi úszók 25 kilométeres versenye a római Európa-bajnokságon, és végül nem is hirdettek végeredményt.

Balogh Vivien a női nyíltvízi úszók 25 kilométeres, a kedvezőtlen időjárás miatt megállított versenyén.
(MTI/Czeglédi Zsolt)



A délután egyre erősödő szél hatalmas hullámokat kavart Ostia tengerpartján – emiatt egyébként már a csütörtöki és a pénteki nap küzdelmeit is elhalasztották -, melyek össze-vissza dobálták a kísérő hajókat és a célként szolgáló vízi egységet is szétbontották, illetve elmozdították a helyéről.
    
Bő három és fél óra úszás után a sajtóközpontban először elterjedt a hír, hogy lefújták a viadalt, ennek ellenére sokáig még jó néhányan a vízben tempóztak, majd ők is kiúsztak. Voltak olyanok, akik áthaladtak a célon és “biztos, ami biztos”, rácsaptak a táblára.
    
A négy magyar közül nem sokkal a kaotikus jelenetek előtt jött ki a vízből a hazai rendezésű világbajnokságon bronzérmes Gálicz Péter, valamint Vas Luca. Mellettük Sárkány Zalán és Balogh Vivien volt ott a mezőnyben.
    
“Ez katasztrófa, azt mondták a radar alapján délutánra csökken majd a szél, ezért kezdünk ebben az időpontban. Ehhez képest volt olyan pillanat, amikor azt hittem meghalok, egy szituációban öten kellett, hogy megfogjuk az egyik hajót, hogy ne dőljön ránk” – mondta a vegyes zónában a magyar újságíróknak Balogh Vivien. Az MTI kérdésére, hogy akkor miért nem adta fel inkább, rendkívül harciasan azt válaszolta: “Az nem opció, fradista vagyok, küzdeni mindig, feladni soha” – idézte a zöld-fehérek mottóját. Hozzátette, azt sem tudták, hol tartanak, nagyjából húsz perccel a vége előtt szóltak neki, hogy le fogják fújni a viadalt, de a hivatalos jelzést (keresztbe tett zászló) is csak a jet-skis kísérőtől, nem pedig hivatalos személytől kapták.
    
Balogh kijelentette, ugyan biztosan nem tudja kipihenni magát, de ott lesz vasárnap 10 kilométeren.
    
A 19 éves Sárkány Zalán a verseny egy részében a második helyen tempózott, a kaotikus befejezéssel kapcsolatban egy másik furcsaságot is elárult: “Két körrel a vége előtt két olasz úszott előttem, szerintem ők tudták, hogy le lesz fújva a verseny, és nem jöttek ki inni, ezért én sem tettem. Majd megálltak ott, ahol a verseny előtti eligazítás alapján kellett ilyen esetben. Utána aztán valamiért mégis tovább mentünk, fogalmam sincs mi történt.”
    
A szervezők először csak annyit közöltek, hogy a versenyt megállították, majd a versenyzők biztonságos partra érkezéséről számoltak be. Nagyjából három órával a kaotikus befejezést követően hivatalosan is bejelentették, hogy nem hirdetnek végeredményt. A vasárnapi programról egyelőre nincsenek információk.
    
Az eredeti forgatókönyv szerint vasárnap 10 órakor rendeznék az olimpiai számot, azaz a 10 kilométeres versenyt, míg 16 órától a váltók küzdelmeit bonyolítanák le.


(MTI / Címlapkép: MTI/Czeglédi Zsolt)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük